A mostani topmodell-generációból Heidi Klum, Gisele Bündchen, Karolina Kurkova, Adriana Lima, és Karen Elson is bejelentette, kisbabát várnak. Klum negyedik gyermekét várja, aki nagy örömére kislány lesz. A nemrég férjhez ment Bündchen és Lima, a még csak menyasszony Kurkova az első gyermekének érkezésére készül. Elson pedig a The White Stripes együttesben játszó férjével, Jack White-al közösen várja második gyerekét.
Ezek után nyugodtan kijelenthetjük, a szakma legnagyobb nevei pár hónapra mindenképpen átengedik a terepet a világhírnévre áhítozó modelleknek. Azért beszélhetünk csupán pár hónapról, mert az utóbbi években a modellek azt a – földi halandók által jogosan elítélt – szokást vették fel, hogy a szülés után két-három hónappal már ismét a kifutókra lépnek, természetesen egy gramm súlyfelesleg nélkül. Elég csak Alessandra Ambrosiora gondolni, aki három hónappal a szülése után már a Victoria's Secret bemutatóján szerepelt, de Heidi Klum sem pihent túl sokat, hét héttel a harmadik szülése után már a kifutón pózolt.
Az Angyalkommandó széthullott
A legérzékenyebben a terhességi hírek a Victoria's Secretet érintik. Hiszen az éves bemutatójukról, melyet november közepére szoktak időzíteni, legalább egy Angyaluk ki fog esni. Jelenleg Heidi Klum, Adriana Lima, Alessandra Ambrosio, Miranda Kerr, Marisa Miller és Doutzen Kroes a fehérneműcég hat angyala, vagyis az elsőszámú modellje. Míg Lima, aki novemberre várja kisbabáját, valószínűleg lemarad a bemutatóról, Klum könnyedén formába jöhet, mivel a hírek szerint szeptember végére várja lányát. Ráadásul a tavalyi angyalkommandóból három modell már biztosan nem lesz jelen, Izabel Goulart, Selita Ebanks és Karolina Kurkova szerződését felbontották.
Azonban érdekes módon hiába van mostanság több meztelenkedés a divatszakmában, ez a generáció mégsem dobja le a ruháit egy címlap kedvéért úgy, mint például Eva Herzigova, aki a Vanity Fair címlapján egy szál fehérneműben mutatta meg gömbölyödő hasát. Hazai viszonylatban pedig Epres Panni mutatta meg ruhában a terhes idomait az Elle magazinnak.
Karolina Kurkova
A cseh származású Karolina Kurkova számára több modellhez hasonlóan a Victoria's Secret hozta meg a hírnevet, és az angyallá választásának köszönhetően az is kiderült, valami nincs egészen rendben a köldökével. Kurkova a Louis Vuitton, Valentino, Chanel, Tommy Hilfiger és a Yves Saint Laurent kampányok mellett a színészettel is megpróbálkozott, szerepelt a G.I. Joe című filmben. A models.com szerint a jelenleg hatodik legszexisebb modell és vőlegénye, Archie Drury első gyereküket várják.
Adriana Lima
A brazil modell, aki gyerekként retteget a vakuktól, a Victoria's Secret tavalyi bemutatóján kiérdemelte azt a megtiszteltetést, hogy ő mutassa be a Fantasy Bra-t vagyis, a bemutató legértékesebb és legkülönlegesebb darabját. Lima egyébként ezt karrierje egyik legfontosabb állomásának tartja. A világ legszexiesebb modelljeként elkönyvelt Adriana Lima férjével első gyermekük érkezésére készül, a lelkes kismama már kifejtette, a jövőben még rengeteg gyereket szeretne szülni.
Heidi Klum
A német szupermodell a Forbes szerint a második legjobban kereső nő a szakmában, így nem csoda, ha munkáit elhalványítja a magánéletéről szóló pletykák áradata. A Sports Illustrated magazin címlapját is elnyerő Klumról olyan lényeges információkat is megtudhattunk, hogy pucéran rohangál otthon és a gyerekként kiesett fogait egy erszényben hordja magával. Heidi Klum és Seal negyedik gyerekét várja, és legnagyobb örömére kislányt hord a szíve alatt.
Gisele Bündchen
Gisele Bündchen a világ legjobban kereső modellje, saját szandálokat tervez, azonban az utóbbi időben hiába dob le magáról mindent, a vetkőzéseit címlapra helyező lapok számára bukást jelent Bündchen. A brazil topmodell így az utóbbi időkben magánélete miatt kerül az újságokba. Bündchen nemrég férjhez ment Tom Brady-hez és bár még nem erősítette meg a pár, de állítólag az első gyermeküket várják.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.



Kommentek
2009.07.26 12:52:03zoldmandula33
sztem ezek összebeszéltek.
jövőre meg mind visszatérnek...
pénz meg hírnév beszél...:)
2009.07.26 12:55:13sanyix
Adriana Lima gyereke a dugós videojának eredménye? Ja bocs az régebbi, és az arcára a csapta ki a srác :D
2009.07.26 13:00:36PRADA.bag
nagyon szépek.
"ezek után nyugodtan kijelenthetjük, a szakma legnagyobb nevei pár hónapra mindenképpen átengedik a terepet a világhírnévre áhítozó modelleknek"
hát én Raquel Zimmermannt a modellista 1. helyezettjét, vagy Natasha Polyt a 19 Vogue címlapjával nem nevezném világhírnévre áhítozó modelleknek, mert már igencsak meg van az a világhírnév.
2009.07.26 13:15:52evuci
gratula!!egészséges gyerekeket kívánok nekik,ennyi....
2009.07.26 13:22:55victor vacendak
Sokkal több angyala van a Victoriának, mint az említettek. A lóarcú Kurkova valószínű senkinek sem fog hiányozni...:-D
2009.07.26 13:27:34victor vacendak
sanyix, az a csaj még csak nem is hasonlít Limára...de azért csak így tovább...
2009.07.26 14:40:13klau22
Ezeket futószalagon termékenyítették meg, az tuti. Ennyire egyszerre szinte már lehetetlen.
2009.07.26 21:50:25köldökszösz
heidi klum a 4. gyerek után is jól fog kinézni. bár meg sem lepődöm, ha 1-1 híresség a sokadik szülés után is olyan marad, mintha nem is változott volna az alakja. a pénz azért sok mindent megold :)
2009.07.27 01:07:44kistáska
Az angyalok lekommandózhatják a faszomat!
Ez a Heidi Klum meg hogy tud gyereket szülni a Seal-nak???
annnak a csávónak rohad a pofája!!!vagy még rosszabb...
2009.07.27 09:46:00Kremyyy
Kistaska,lehet,hogy elképesztő a válasz,de talán tényleg szereti...
2009.07.27 17:04:21swallow1
Ilyen volt már a világtörténelemben, vagy tévednék? Mitől hír??????????