Nyári pizzateszt: Vajon komolyan gondolták?

2009. augusztus 5., szerda 14:43
Budapest egész területére pizzát kiszállító cégek termékeit ütköztettünk helyi kicsikkel, de nem nyert senki, mert az ehető, a túlfűszerezett, és a nyers erőtlen küzdelmét követhettük. Amíg a szerkesztőségünk egyik fele gasztronómiai rendszerváltásért imádkozott, addig a belakott főszerkesztőnk úgy érezte, gyereket vár, mint nemrég a legényanya Thomas Beatie.

Úgy tartják, egy termékére kényes pizzéria nem szállít házhoz pizzát. A kelt tészta és az olvadt sajt a tűzforró utáni pillanatban hozzák legjobb formájukat, de ha kiszállítják, akkor kerül a papírdobozba. Ennek ellenére népszerű szolgáltatás, ezért úgy döntöttünk, körbekóstoluk három nagy és négy kisebb pizzéria azonos termékét. A választásban az is szempont volt, hogy olyan szállítót kellett kinéznünk, amelyik a szerkesztőségünk nem túl frekventált IV. kerületébe is hajlandó szállítani.

A Margharitát választottuk, mert csodálatos a faék egyszerűsége (az egyszerű fogáson könnyebben kibukik az alapanyag kispórolása, egy magyaroson mindent legyőzne a fokhagyma) és csapatunkban egy vegetáriánus tesztelő is volt. Azonos méretben, előre megbeszélt időpontban rendeltünk, így egyszerre kaptuk az árut. A Don Pepe internetes rendelési felületén eltöltött tíz perc után a telefonos lehetőséget választottuk, ezért mindegyik pizzát úgy kértük.

Bár megismerkednének a mozzarellával

A Margherita pizza

Az igazi
A Margherita történelme és a pontos recept itt olvasható, de az alapanyagokkal nem lehet mismásolni, az a lelke. Egy jó Margherita drága, ezért nem lehetett jó egyik rendelt pizzánk sem, ára alapján a Pizza Hutnak már ki kellet volna hoznia, de nekik sem sikerült. 1/4 kg liszt, negyed élesztő, két evőkanál olívaolaj, negyed kiló friss és finom paradicsom (szószok, ketchup kizárt) és két darab jó minőségű mozzarella (bivaly jobb), cifrázni friss bazsalikommal, oregánóval, szardellával, olívabogyóval és kapribogyóval lehet. Mással nem. Ez így egy ezres alatt nem áll meg. Ezért raknak rá nagysikerű pizzériáink arany fácán paradicsompürét, ócska trappistát, a tésztából kispórolják az olívaolajat. De az akkor nem Margharita. Az egy diszkont kelttészta sajttal és piros kenettel.

Az Il Treno telefonos automatájának a promóciója volt csak kellemetlen, ezt leszámítva mindenhol jól ment a megrendelés, kedvesek voltak a szolgáltatók, sőt, helyenként humorosak is. A pizzák rendben időre érkeztek, az áfás számlák megvoltak és a kiszállítók is mind kedvesek voltak. Már csak a szakácsokat kellene megismertetni a mozzarellával egy továbbképzésen.

Rober ezt így fogalmazta meg: "Mozzarella sajtról hallott már néhány kiszállító, a többiek viszont szinte biztos, hogy összekeverik a trappistával. A Pizza Paradicsom és a Pizza Hut térben és időben is találkozott az olasz sajttípussal, így az általuk szállított Margaritán lehetett harapni olyat."

A teszt során nemigen hangzott el a finom szó a konyhában. Főszerkesztőnk biztos volt benne, hogy maradandóan károsodott. "Nekem azóta is olyan hányingerem van, mintha fiút várnék, mint Thomas Beatie", és egyik pizza sem fogyott el. Körképünk szomorú, az egyetlen jó hír, hogy Thomas Beatie júniusban egészséges fiúgyereknek adott életet.

Pizza Hut feat. élesztőgomba

Másnaposság ellen valaha jó volt

Ezt kóstoltuk

A 26 cm-es Margherita 2190 Ft-ba kerül, ezt rendeltük, de a teszt többi résztvevőjével azonos méretű, 32 cm-es Margherita 3190 Ft. Ez az ár pont a háromszorosa a többi versenyzőének. A kiszállítás egész Budapestre vonatkozik, és vidéki városokra is, ahol a láncnak vannak éttermei.

Számítottunk rá, hogy a tészta vastag lesz, de ez már fáj. Három centis, alul íztelen, a sajt alatt fél centi vastagon javarészt nyers tészta. Dr így kommentálta: "A Pizza Hutnál a vastagtészta kegyetlenebb, mint a Mary Zsuzsi fogsorreklámja". Először csak forgattuk a szánkban, mi ez az erjedt szag? Aztán leesett: az élesztőgomba szaga.Mindenki visszatette az asztalra a pizzaszeletét. Ismétlem: háromszor annyiba kerül, mint a többi. Nem tudtuk megenni, kegyetlenül puffaszt. Hiába a friss paradicsom a tetején, a pizzamozzarellára emlékeztető sajt. Legengedékenyebb tesztelőnket itt ragadta magával az olvasóktól sem idegen nosztalgia, de a részegségi bulímia köztudottan egy igénytelen állatfaj: "Voltak éveim, amikor előfordultak olyan lélektani pillanatok, hogy hajnalban, buli után meg tudtam volna kívánni a Pizza Hut kínálatát. Akkor már mindegy volt, hogy a másnaposság mellett nemsokára a nyers kelt tészta is kínozni fog. Ilyenre ma már nem vállalkozom, úgyhogy további részleteket nem írnék erről a pizzaélményről."

Olasz Tésztaház - ez is fáj

32 cm átmérő 1020 Ft

Ezt kóstoltuk

Hiába vékonyabb, ahogyan egy pizzától várná az ember, ennek a pizzának is nyers a tésztája. Friss paradicsom sehol, a sajt alatt egy kevés szószt találtunk. Barnára pirult sárga pizzáról van szó, amelynek a felülete így dns-t a katalán krémre emlékezteti. "De ha kiskanállal megkocogtatjuk, ez szerencsére nem ropog és nem remeg. A sajtközpontú pizzakészítés mekkája lehet ez az étterem, bár azzal is kitűnhetne, hogy nem ipari sajtot használ."

A piros-fehér, mozzarellás Margherita pizzára semmi esetre sem hasonlít, dr szerint az Olasz Tésztaház gyomorrúgást is adhatna étel helyett. Az érzet a végén ugyanaz: fáj.

Il Treno- csak a reklámszöveg fájt

32 cm átmérő 1290 Ft

Ezt kóstoltuk

Egész Budapesten kiszállítanak, így értelemszerűen bevontuk a tesztbe ezt a pizzamogult is. A tészta vastagséga optimális volt, fél centi körül, viszont kevés volt a paradicsomszósz, és dns szerint az is inkább a melegszendvicskrémre emlékeztet, ami nem volt rossz, csak épp nem a pizza fogyasztásakor vágyunk rá leginkább.

Az Il Treno a telefonos rendeléshez ajándékozott reklámszövegével öngólt lőtt. Ha nem tesztről van szó, és nem kell egy pizza pont tőlük is, automatikusan letettem volna és másik szolgáltató után nézek. Később próbaképpen többször felhívtam őket és mindig volt promó, akkor az nem is várakoztatószöveg.

Pizza Paradicsom- sok friss paradicsom

32 cm átmérő 1000 Ft

Ezt kóstoltuk

A pizza szélén és a paradicsomkarikák alatt nagyon vastag tészta, majdnem a Pizza Hut magasságát idézi. A feltétek alatt - nem meglepő már - ez is nyers maradt. A sok friss paradicsomnak elvileg semmi keresnivalója sincs egy eredeti Margherita pizza tetején, de azért örültünk volna neki, ha a pizza jó lett volna. Ahol ugyanis nem nedves a tészta, ott kenyérszerű. Ez a nem eléggé átsült tésztaprobléma oka a hibás technológia lehet. A pizzát üresen, legfeljebb vékony réteg paradicsommal kell készre sütni, majd a feltéteket csak ráolvasztani. Ezzel szemben ezeket tokkal-vonóval belökhetik a sütőbe, majd a dobozba. A sajt elolvadásának ideje nem elég egy két centis kelt tészta elkészülésére.

Don Pepper- ketchuppal versenyeznek

32 cm átmérő 990 Ft

Ezt kóstoltuk

Ez a pizzéria a frappáns névválasztás miatt került be a versenyzők közé. A ketchupgyanús paradicsomszószukért ki kéne őket zárni, de ahol mások nyers tésztával szállnak ringbe, ez a baki simán belefér. Ez egy ilyen erős mezőny, mit tehetünk. A cukros mellékízt leszámítva nem volt vele drámai probléma. Természetesen ettől még ez se eredeti Margherita, és ezen sincs mozzarella.

Capri- a bazsalikom kémiája

32 cm átmérő 950 Ft

Ezt kóstoltuk

A pizzéria a weboldalán jelzi, hogy az ingyenes házhozszállítás 990 Ft felett kezdődik. A 950 forintos tétel ellenére azonban ingyenesen kihozták. A szimpatikusan vékony tésztára talán viccből, de mindenképpen csak mutatóba pár felszeletelt bazsalikomlevelet helyeztek. A bazsalikom rosszul tűri a hőkezelést, ezért ez így megsütve csak látványelemnek jó, az íze elmúlt. A bazsalikomot a kész pizzára kéne tépkedni, nem a sütőbe tolni.

Don Pepe

32 cm átmérő 1250 Ft

Ezt kóstoltuk

Szerintünk ez Margit pizza, a Margherita magyarul: vaskos, és szükségtelenül fűszeres, harsány. A finom, kézműves alapanyagok egyszerűsége, amire a Margherita épül, itt nyomokban sincs jelen. Vastag tészta, rengeteg sárga sajt, egy doboz kóró száraz provanszi fűszerkeverék, amiben dns még koriandert is gyanított, joggal, és dr is túlfűszerezettnek találta: "tüsszenthetett a szakács, hiszen annyi fűszer került a pizzára, hogy nem győztük beazonosítani." A Don Pepe pizzája vastag (de nem nyers!), cuccos, egyszerű, túl sós, de érthető. Nem is Margit, a Don Pepe Margheritája maga az aranytorkú Zámbó Jimmy. Van benne anyag, mégsem szoktam hallgatni. De önök most hallgassák csak meg, sok szeretettel.

A Capri pizzája volt a legjobb, de ettől még nem nevezném nyertesnek, ahogy mi, fogyasztók sem vagyunk azok. A következő hetekben elmegyünk azokba a pizzériákba, ahonnan nincs házhoz szállítás, hátha találunk egy jó pizzát valahol Budapesten.

Kommentek

  • 2009.08.05 16:52:04forintuser

    Békéscsaba.:Wolf...A legfinomabb pizza a megyében..

  • 2009.08.05 16:52:10makimajom

    pinc cadilecben is jo a pizza

  • 2009.08.05 16:52:24zauberpferde

    maestro1:
    az a DA LELLO kihelyezett tagozata volt. A kopasz, köpcös volt a szakács, az Alkotás u.-ban. Sajnos sajátként már inkább maffiózó étterem, felettébb lapos kajával, unott személyzettel.

  • 2009.08.05 16:54:00gastro vazze

    Mauro- régóta szar (első két évben isteni volt, azóta nagyüzem - fagyasztott cuccokból, amire télen készülnek rá)
    Da Lello - pizzában Budán a legjobb (mást tilos)
    Marzano - lengyel multi, mitől lenne jó (négysajtos pizza paradicsomos alapon WTF?!)
    Pomo D'oro - nem rossz

  • 2009.08.05 16:54:27forallmankind

    Collegno, Sárospatak! imádom :)

  • 2009.08.05 16:55:10Blokkolnám

    Bocs! De a Theo Papa csak finom VOLT! Mára nem az. Theo papa pizzáján látszik meg igazán. Mikor koleszos voltam 4-5 éve, akkor mindig azt rendeltük a KCSSK-ba, mert megpakolták és finom is volt, nem égették oda.
    Most mi megy? Alig raknak rá valamit, továbbá szétégetik. Csalódás! Meg is írtam nekik, hogy többet tőlük soha!

  • 2009.08.05 16:56:33zauberpferde

    Okay Italia akkor volt jó, amikor a Szt. István kőrúton olaszországi szakács főzött, akit Filippo, a tulaj vagyonfizetésért alkalmazott.
    Ma már a több üzlet, nagyobb forgalom, vékonyabb minőség elve alakul.

    Arrivederci!

  • 2009.08.05 16:57:23Mosquito34

    Nos Nálam az ilyen "nagyok" mint a Don pepe,Il treno,Pizzaforte,stb stb nem jött be..
    A XI.ben Racing Pizza..
    Na Ott jót lehet enni,és finom is!
    Mámoros éjszakák,Gixer,Racing pizzák isteniek!
    Az üzletből nem nézel ki sokat,de amit ott kapsz..!
    Ajánlom mindenkinek!

  • 2009.08.05 16:58:19Mr. Blowfish

    Én a pizzát fogyasztó Hölgyet szeretném megrendelni, és még az se zavarna, ha nincs rajta mozzarella. :)

  • 2009.08.05 16:59:49nyu

    "Nem házhoz szállító, de baromi jó, az Olasz Tésztaház a Bank utcában."

    Arban egesz kellemes, pizzajuk minosegben viszont meg sem kozeliti a 2 sarokra levo Marzanot.

    Utobbiakrol legalabb tudom, hogy nem sporoljak el az olasz nyersanyagokat.

  • 2009.08.05 17:04:42zauberpferde

    elfelejtettem mondani, hogy akkoriban ott dolgoztak a legjobb felszolgálócsajok, az egész városban...
    szőke, barna, fekete, mi szemnek,-szájnak ingere...

  • 2009.08.05 17:05:43Húmekkoramolylepke!

    New York Pizza IV.ker ...Ők ügyesek.

  • 2009.08.05 17:08:19Zahal

    A MOB Pizza tényleg jó, és az Okay Italia.
    a PizzaHut-ost is szeretem (Tiroli), de nem ilyen aranyáron.:-P

  • 2009.08.05 17:09:22facil.j

    ezért kapjátok a pénzeteket bazki

  • 2009.08.05 17:11:22mrs wilkinson

    Sopronban a Fórum pizzái megbízhatóan jók, évek óta járunk oda, ha arra van dolgunk. Pesten jó pizzát még nem ettem.

  • 2009.08.05 17:12:11nyu

    "Marzano - lengyel multi, mitől lenne jó (négysajtos pizza paradicsomos alapon WTF?!)"

    Marzano eredetileg angol lanc, K. Europaban foleg nalunk vannak jelen (lassan nyilik a negyedik), ezen kivul 1 lengyel ettermuk van csak, pragait nemreg bezartak.

    Pizza (Pasta?) Hut kerult at a lengyel testvervallalatuk tulajdonaba 1-2 eve.

  • 2009.08.05 17:12:45tervrajz

    Nagyon helyes a lány! Vele szívesen sétálnék a Duna parton, egy olasz éttermes vacsora után.:-)

  • 2009.08.05 17:15:05Rocky

    Nagyon helyes a szemüveges hölgy!

    Kezicsókolom!

  • 2009.08.05 17:16:21mentalistagenya

    éhes lettem...

  • 2009.08.05 17:18:36Sikin

    Csak ráerősíteni tudok az egyik kommentelőre: Budapest számomra legjobb pizzája a Tájfunban kapható (Zugló, Szugló utca).

    Nagyon finom, ráadásul néha kedvezményes áru a pizza (asszem keddenként).

  • 2009.08.05 17:19:44tim69

    Bár nem Budapest, de Budaörs, Aromi Pizzéria!
    Mindenkinek csak ajánlani tudom! Eredeti olasz alapanyag, eredeti olasz szakács! Isteni!

  • 2009.08.05 17:20:23tim69

    bl4ze
    Csak most láttam :)

  • 2009.08.05 17:24:53boldii

    Észrevettétek, hogy a cikk szerint még vizet sem lehet rakni a tésztába? Akkor meg miért csodálkoznak, hogy nem sült meg jól :)

  • 2009.08.05 17:27:22a\' ördög

    Ezt a cikket is csak a kommentek miatt volt érdemes elolvasni. Egyébként meg Pizzaboy. Jobb, mint az Olaszországban fogyasztott sok sok pizza, persze biztos én találtam szar helyeket :)

  • 2009.08.05 17:27:54gabest1

    iltrenoból az iltreno és mexikói a jó

  • 2009.08.05 17:31:37atomic bomberman

    a vicces hogy nagyonjó pizzát a mester videotéka(!) és pizzéria nevű intézménytől rendeltem. de a tipikus magyar pizza az.

    viszont igazi pizzát legjobbat eddig életem során innen rendeltem: pizza portare via.
    hátborzongatóan gagyi honlapjuk van, de a pizzájuk eddig verhetetlen.

  • 2009.08.05 17:33:36rex

    Da Lello rulez!

  • 2009.08.05 17:33:52m84

    En magamnak csinalom a pizzat, es meg sosem panaszkodtam ra. :) A Don Pepenel dolgoztam vmikor regen, ott mozzarellat hasznaltunk sajt gyanant( sima, füstölt). Azt azert csöndben megjegyeznem, hogy az alapanyagot nem a szakacs veszi meg otthon (alltalaban).Egyebkent Magyarorszagon 2 fajta pizzat szoktak kesziteni: az eszakolaszt (vekony), es a horvatot(vastag).Bar szemely szerint en is a vekony tesztasat szeretem, de föleg a delalföldön inkabb a vastag tesztara van ´igeny´. tisztelettel m84

  • 2009.08.05 17:34:27UTakeMe

    Portare Via. legjobb.

  • 2009.08.05 17:35:26prometheus_X

    A csepeli Don Pepében nekünk eddig mindig megfelelő vastagságú tésztát adtak. Nem esek hasra ugyan tőle, mert meglehetősen középszerű a pizzatésztájuk, de én leginkább a megbízhatóságukért és a rugalmasan bekalibrálható feltétekért kedvelem őket. Nekem eddig többnyire ízlett amit tőlük rendeltem. Pár másik kerület Don Pepéjével viszont nekem is voltak ízbeli és formai problémáim. Nem szeretem ha egy pizzára úgy hordják fel a feltéteket, mint az ökörhugyozás.

  • 2009.08.05 17:35:48ph0n

    Cafe Vero, Lechner Ödön fasor 2.

  • 2009.08.05 17:41:23Susy Peti

    hát a capriról nem sokat tudtunk meg csak arról hogy bazsalikomot nem rakunk sütőbe:D - viszont én spec mindig a don pepére szavazok, szerintem nekik van a legjobb olcsó, házhozszállítás pizzájuk persze a margheritát én messziről kerülöm

  • 2009.08.05 17:46:22elvismail

    Érden az El Toro pizzéria a legjobb a megyében.

  • 2009.08.05 17:50:45ri

    Bubcsi ala hamcsi (budapest)
    a neve kicsit gáz, de a pizza nagyon finom és nem sajnálják róla a feltétet

  • 2009.08.05 17:59:17zsozska

    Egyértelműen MARXIM, 15 éve ott eszem. Második helyezett Okay Italia.

  • 2009.08.05 18:03:23littlegirl18

    Én a MOB pizzériára szavazok és mindenkinek melegen ajánlom !!!

  • 2009.08.05 18:07:43BiZkIt JaCk

    Hát akárki akármi mond a Pizza Hut vastagtésztájú pizzája nálam a favorit! Nem tudom milyen nyers tésztáról ír a poszt írója... Messze a legjobb pizza!

  • 2009.08.05 18:14:11Donor

    Ha már Újpesten teszteltetek, akkor a Doktor Pizzériát is kipróbálhattátok volna. Szerintem veri a mezőnyt. Bár azt nem tudom hogy alapanyaggal mit raknak bele mert nem értek hozzá, de bennük még nem csalódtam, de a fenti nagy márkákban igen.

  • 2009.08.05 18:18:07_karmapolice_

    2009.08.05 15:59:50 Vanisaznál a pont, amúgy meg nem csak azt nem tudjátok, honnan kell pizzát rendelni, hanem azt sem, milyen az igazi. Mert ami a ti képen "az igazi", az nem az. Az olaszok a paradicsom alá teszik a sajtot, és nem fölé. De majd biztos kommentel Péter Anna, hogy ő jobban tudja, mert egy évet tanult Olaszországban...

  • 2009.08.05 18:18:36dezso.ma.iszik

    Bulgárijában ettem egyszer 1 jó pizzát, nem tudom mikoréshol, de azt mindenképpen próbáljátok ki.
    Faszom.

  • 2009.08.05 18:21:01CS0ki

    "a vicces hogy nagyonjó pizzát a mester videotéka(!) és pizzéria nevű intézménytől rendeltem. de a tipikus magyar pizza az"

    Csatlakozom, Pizza mester remek!
    Egyébként én megkülönböztetem a házhozszállítós pizát, illetve az éttermeset! A házhozszállítostól elvárom, hogy vastag tésztája legyen, hiszen általában két ebédre eszek meg egy pizzát itthon. Abban a Mester Pizza volt eddig a legjobb, esetleg Aréna III. vagy valami ilyesmi.
    Éttermi pizza az más dolog, ott csakis a vékony tészta.
    Da Lello jó volt, és hiába szidják sokan(esetleg jogosan) az Okey Itáliát a felszolgálásért, egyéb kaják miatt, apizzájuk nagyon korrekt.
    Vasárnap pedig a Pizza Picantét próbáltam, remek alapanyagok, kcisit talán nehezen vágható tészte, nem is olcsó, de az a jó kis Pármai sonka rajta...nem spóroltak vele!
    Ami még nagyot dob nálam egy pizzérián, az a plusszban adott reszelt sajt(papíron parmezán, de ugye...) és fokhagyma a pizza mellé! Az nagyon sokat tud dobni egy pizzán!

  • 2009.08.05 18:21:03cyberina

    velvet, tényleg, menjetek már kapálni, talán arra képesek vagytok. először is: margherita. próbáljuk ezt megjegyezni, annyira azért nem bonyolult. másodszor: pizza hut nem pizza. tsók a gasztrótestvéreteknek is, lécci, ne írjatok (sic!) olyanról, amihez egyáltalán nem értetek.

  • 2009.08.05 18:26:50dezso.ma.iszik

    első

  • 2009.08.05 18:32:56esss

    Mindenki próbálja ki a Symbol Budapest pizzáit, szerintem annál nincs jobb :)
    Egy olasz barátom szerint is így van, de ezt leszámítva sem ettem sehol ilyen jót!

  • 2009.08.05 18:36:29abel f

    Da rafaello!!!

  • 2009.08.05 18:39:52lengfi

    Ha finomat: Da Lello a MOM-ban, hazoz: La Strega ... minden mas etteluk is rendben van.

    A legjobb "pizzat" megis a Don Pepe csinalta, szarvasragus volt a neve, franko porkolt, hagyma, kiskalapos gomba es igazi mozzarella volt a feltet. Orult jol csinaltak a Nyugati ternel es a Kalman Imre utcaban. Aztan jott az aremeles, az arculatvaltas es ezzel egyutt tavozott a minoseg ... sajnalhatjak ... sajnalhatom

  • 2009.08.05 18:46:46akov

    Köszi a tesztet, jó volt ezeknek már "odaveretni", mert minősíthetetlenül szarok a pizzáik, a Theo Papának is, nem kell megijedni. Budapesten talán 1-2 hely van, ahol igazi pizzát lehet kapni.

    Ha olaszországban járok, akkor egy "forno a legna" (faszenes kemencében sült) Margheritát mindig megkóstálok. Az egyszerűséglének köszönhetően szerintem ez a legjobb. Nálunk annyira szar a pizza, hogy Margheritát nem is eszik senki, hiszen ott jön ki a legjobban...

  • 2009.08.05 18:53:33star77

    a lurdy házban működő pizza hut egyszerűen gyalázat.felháborító ami ott megy.

  • 2009.08.05 18:56:23vallas

    Kit tisztelhetünk a csinos szemüveges Hölgyben? :)

  • 2009.08.05 18:57:40Hoppázó Beléndek

    32 cm-es Margherita 3190 Ft?????????????

    én kérek elnézést..

  • 2009.08.05 18:57:50faith_healer

    Csatlakoznék: a szemüveges hölgy sokkal figyelemfelkeltőbb, mint a cikk témája. Neki mi a feladata a szerkesztőségen belül? Remélem, nem (csak) blőd Velvet cikkeket irogat... :D

    Amúgy szerintem ha pizza, akkor Don Pepe (igaz, viszonylag szűk mintavételezés után).

  • 2009.08.05 19:09:25Stack Pointer

    De jó (ingyen) reklám a pizzériáknak...

  • 2009.08.05 19:09:47Wita.hu Joe

    A Margharita pizzák általában nem szoktak jók lenni itthon. Viszont itt a feltétekkel gazdagon megrakott pizzák jobbak.
    Olaszországban is ettem finom pizzákat, de általában csak néhány fajta volt az éttermekben, kevés feltéttel. Azok nagyon egyszerűek voltak, de finomak és jó alapanyagból voltak.
    Más műfaj a kettő. Sokszor a jól megpakolt magyaros fajták jobban esnek :)

  • 2009.08.05 19:14:33BOB

    Az szinigaz, hogy egy pizzeriat a Margheritan keresztul lehet a legjobban lemerni, de mivel kishazankban sem normalis mozzarella, sem San Marzano paradicsom nem tolong a kereskedelemben, szerintem jo esellyel hamvaba holt otlet igazan jo pizzat enni itthon. Helyette viszont van kenyerlangosunk, amit azert el lehet kesziteni jobb alapanyagokbol is.

  • 2009.08.05 19:18:30Th0masson

    annyira frappáns akartam lenni azzal, hogy a képen látható hölgyről írok a pizzák helyett...

    de 501. inkább nem leszek a sorban, pedig az inger az meglenne. :)

    ha pizza akkor pedig az Etna pl nem rossz, csak néha eláztatják és Gianninál is ettem már jót. Ha Linzben jártok akkor meg a Magazinstrassén az olasz a király :) ja de ott nincs pizza, mert idézem "nem gyorsétterem"..

  • 2009.08.05 19:20:52boszitanács

    Nos.. aki sajnálja, hogy a pizza king kimaradt a sorból, annak javasolnám, hogy mielőtt legközelebb rendelne tőlük ugyan sétáljon már el a pizzériának nevezett putri előtt és győződjön meg a hely higiéniai állapotáról. Amennyiben álláspontját továbbra is fenntartja, hát kedves egészségére!

  • 2009.08.05 19:22:22zsoltikam

    Batthuányi téren javaslom probaljatok ki a pizzat, eleg fasza.

  • 2009.08.05 19:24:46Novi bácsi

    Borzasztóan "ét-vágy-gerjesztő", ahogy azt a pizzaszeletet abba a finoman elnyíló kis szádba tolod. :)

    És nem válaszoltátok meg, hogy kit is tisztelhetünk ebben a visszafogottan erotikus cukorfalat hölgyben.

  • 2009.08.05 19:32:17Novi bácsi

    Júj, most olvastam csak bele a kommentekbe. Igen nagy a sikered, aminek a legtöbben szerencsére viszonylag kulturáltan adnak hangot (ergerberger: gyökér vagy. Még ha pontosan ezt gondolom én is. De előtte egy pizzavacsora.)

  • 2009.08.05 19:37:09Dike

    Da Lello? Ne szórakozzatok! Ahol képesek virslis pizzát sütni, az már nem lehet jó!
    Budaörsön az Aromi-t próbáljátok ki! Zseniális, vékony tészta hólyagos széllel, minőségi, olasz feltétekkel. 1500 ft körül van egy pizza.

  • 2009.08.05 19:37:21emerec

    a pink cadillac a rádayn rettenetesen szar minden tekintetben.
    amit én szeretek
    - vapiano
    - okay italia
    - pizza marzano
    - pizza azzurro pedig olcsó és finom. netpincéren fent van. a többi elég drága. a vapianobol nem lehet rendelni, de ott a szalámis nagyon faszcsi

  • 2009.08.05 19:42:35b0lha

    nem reklamozni akarok, de velemenyem szerint a pizzaboy verhetetlen... 6 valaszthato feltetes, 36 centis pizza 1390... ingyenes hazhozszallitas bp legtobb keruletebe. egyetlen hatranya, h neha akar masfel ora is eltelik a rendeles, es a pizza megerkezese kozt. am megeri varni, mert semmi nyoma mindenfele mualapanyagnak, a szalami az SZALAMI! nem kb lecsokolbasz mint a don pepenel... a sajt szinte folyik, szoval, en csak ajanlani tudom. izles szerint vastag/vekony tesztaval :D

  • 2009.08.05 19:52:54pitaa

    egyszer elvitt a pasitok olaszországba nyaralni oszt asziszitek tudjátok mi az a pizza

  • 2009.08.05 19:56:21Caymans

    Pizzafalva a legjobb!!! - pizzafalva.hu 60 centis családi pizza 2500 Ft - vacsira tök jó, igaz csak 1magamnak, ha már van haver akkor kettő kell, de akkor is... a legjobb

  • 2009.08.05 20:00:47nick:

    ez az, írjanak a pizzáról, amit már minden proli látott, és persze van véleménye is
    hadd nőjön az AV

    ...csináljátok csak, csináljátok
    (ameddig még lehet)

  • 2009.08.05 20:09:01Vikthor

    Móriczon a pizzahát, na az finom! És rendesek :)

  • 2009.08.05 20:20:19nick:

    ugye régi, de jó:
    -mi a rosszabb a sörhasnál?
    -a vízfej, meg a pizzahát
    :-P

  • 2009.08.05 20:21:00Eighttil

    ejj ejj...
    Pizza paradicsomtól paradicsom alapú pizzát?:)
    A legjobb pizzéria, csak nem jó pizzát rendeltek:)
    Paradicsomtól tilos paradicsom alapút rendelni, mint a nevükben is benne van:)

  • 2009.08.05 20:24:17beryl

    Pizza Piccante, a Szépvölgyi úton. Isteni olasz pizza

  • 2009.08.05 20:41:18Fejtágító

    Tisztelt cikkíró. Felhívom figyelmét egy eget rengető méltánytalan, rendkívül bosszantó és a legmesszemenőbben igazságtalan megállapításra. Cikkükben azt állítják, hogy a Pizza Hut - 32cm-es Margherita pizzája 3190 Ft. Ez kérem NEM IGAZ. Utánanéztünk és az említett pizza 33cm-es. :)
    Mi egyébként a Pizza King-re esküszünk, finom a pizzájuk és olcsóak is.

  • 2009.08.05 20:46:47Onibaba

    Fejtágító Rulez! Pizza King rulez! :-)

  • 2009.08.05 20:51:24goldblum

    Budapesten: Eklektika
    és a legeslegeredetibb olasz: Székesfehérvár, Fő u - Rózsa u. sarok.

    Persze lehet a rosszat is szeretni, a zsíros, vastag tésztát (P.H.) vagy a ketchupot felajánló helyek termékeit. Csak nem érdemes.

  • 2009.08.05 20:54:46Moszkvicssluszkulcs

    Nagykovácsi La terazza, Margherita normál méret 26cm 800 huf, igaz csak a környékre szállítanak, viszont igazi olasz ízek de csak eredeti olasz alapanyagból kreálják.

  • 2009.08.05 20:57:25zsoci

    Mi eza baromság a puffasztásról?
    A PizzaHut nem szokott nyers lenni, mint a másik vádlotté sem.

    Nem kell a pizza tésztáját sz..á égetni.

  • 2009.08.05 21:20:38zauberpferde

    én már szavaztam az olaszra, de szerintem az indekszessek legalább egy évig ingyen esznek a legtöbbet említettnél, már csak a reklám miatt is

    basszamegfeleség...!

  • 2009.08.05 21:22:00boszitanács

    Kedves Pizza King rajongók! Végülis a kukában is találni finom dolgokat... és az is nagyon olcsó... Szerintem ha nem vesszük figyelembe, hogy a kuka koszos és büdös remek az ajánlat!

  • 2009.08.05 21:29:11G3rg0

    Az azért elég szomorú, hogy egy internetes "hír"szerkesztő nem tud használni egy online rendelési felületet :(

    Ráadásul a Don Pepének még egyszerű is az oldala.

  • 2009.08.05 21:56:39melcseee

    nem olvastam el a kommenteket, így nem tudom, említette-e vki a Pizzafalvát. nekünk az nagyon bejött! nem sajnálják a feltétet, finom, nagyon és olcsó. nagyon szeretjük! a legjobb, mikor rendelünk egy 64 cm-eset, az ajtón alig fér be! és ezt adják vmi 3000 HUFért. ja, és olyan viccesen nevezik el a pizzáikat, h mindig elnevetjük magunkat rendelés közben :) (pl. polgár jenő pizza, ez itt a kert pizza, nyomok egy kövéret stbi.)

  • 2009.08.05 22:00:39Sajtoscsiga

    don pepenek vastag a tesztaja??? hol eltek?

    4. keruletbe eheto formatumba hordjak ki, nekem izlik, bar meg nem ettem igazi pizzat, de vastagsagatol eltekintve okes.

  • 2009.08.05 22:49:09Wita.hu Joe

    Don Pepe eléggé változó. Van ahonnan félig nyersen hozzák ki, és van ahol finom. Én bugacit szoktam enni, igaz általában csak szeletet a westendben

  • 2009.08.06 00:20:55kapuka

    Amióta Rómában is ettem pizzát, azóta Magyarországon csak az Il Terzo Cerchio pizzája ízlik. Ki nem szállítanak, és nem is olcsók, de nagyon jó az az étterem, és nemcsak pizzában.

  • 2009.08.06 01:03:33Tesztelo.hu

    A legjobb a tescós mirelit pizza. :)

  • 2009.08.06 01:33:32bske

    club93 pizzéria, vas u. az uránia mozi mellett(bal oldali utca tőle).

  • 2009.08.06 06:11:41Senta.

    Tesztelo.hu... folpakkban, egy fénymásolt kis cimkével :DDD

  • 2009.08.06 07:06:47Kremyyy

    Én mindig a Don Pepéből rendelek. Igaz,nem Margaritát hanem saját magamnak állítom össze. De soha nem hoztak még rosszat.
    Kedvencem a Pizza hut,főleg a sajttal töltött szélű,de igazából sajnálok rá annyi pénzt kiadni.Mostanában eléggé elszaladt az áraikkal a ló.

  • 2009.08.06 08:31:51Neménvótam

    A Pizza Hut nem szállít Budapest egész területén. Tavaly közölték, hogy a II. kerületbe nincs kiszállítás, azóta a III.-ba sem.

  • 2009.08.06 08:44:17mazsola84

    A budaörsi Aromiban valóban finom a pizza, és tényleg Olaszországból hozzák az alapanyagokat.
    Emiatt az árakat jól megnyomták, csak a pizza van jó áron, de az tényleg szuper.

  • 2009.08.06 09:42:18Díjjja

    Ne ba**** már meg, hogy 3190 Ft egy Margherita pizza???? Vicc.. :D
    Egyébként Szfváron is van egy faja, eredeti olasz pizzéria! Ott a felszolgálótól kezdve az italig minden olasz!

  • 2009.08.06 13:18:29lofos2

    Kedvencem a Sabotage Zuglóban.
    Pizzériákat csillaggal lehet értékelni a http://www.pizza-pizzeria.com on lehet.

  • 2009.08.06 15:25:00lisarinna

    elszegyelltem magam nagyon,ahogy vegigolvastam ezeket a kommenteket,
    senki nincs kepbe,felelmetes

  • 2009.08.06 16:23:26Tpancs

    A pizzás.

  • 2009.08.06 22:47:50Justine De Sade

    Mostanában az Etna az a Keleti pu mellett, ahol jó pizzát ettem.
    Pár éve a Bosnyák téri Mix/R Pizéária volt nálam a favorit, de most már az sem az igazi....

  • 2009.08.06 23:47:58vittore

    Legszívesebben végíg próbálnám az összes általatok ajánlott helyet, mert nagy pizzás társaságunknak akkora flash volt a Capri,hogy csak na. Mellesleg, még egy éve sem nyitott, de benne van a tesztelők listájában. Ez már eleve nem rossz.

  • 2009.08.06 23:51:20vittore

    Mellesleg az ízről, összhatásról sem esik szó a Caprinál.......

  • 2009.08.07 02:00:21dzsefi

    pizza king: rossz minőségű, de legalább olcsó - gondoltuk, és rendeltünk tőlük többször is (sajnos), mígnem egyik este a lift mellé a falra fél centi mélyen felvésett a futár egy "JATT??" feliratot, mivel az 1900 forint körüli cuccra merészeltünk csak 2000-et adni, mivel nem volt nálunk éppen kp borravalóra...
    soha többet, szar banda!
    Vapiano, Portare Via jók nagyon, illetve a Lazza Pizzától szoktunk még rendelni, mondjuk ők is csak a belvárosban szállítanak, viszont meglepően jó a pizzájuk.

  • 2009.08.10 12:47:39Perillustris

    Újpestieknek ajánlom az Angel Pizzát, a kedvencem a "Király" (Paradicsomszósz, Mozzarella, Gomba, Kukorica, Sonka). Ami még mellettük szól, hogy gyorsak.

    A 32cm-es Margherita 890 forint.

Hat pizzéria termékeit teszteltük, de bánjuk már. Amíg a szerkesztőségünk egyik fele a nyers tésztát ízlelgette, addig a belakott főszerkesztőnk azt képzelte, gyereket vár, mint a legényanya Thomas Beatie.

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés