horoszkóp

Bódi Sylvi romlott nőt játszva mutatja a mellbimbója környékét

bry
2009.09.07. 22:09
Bár még csak szeptember van, Bódi Sylvi már fotózza a 2010-es naptárját. A glammodellt és csapatát a Kabaré című film ihlette meg, és a harmincas éveket választották a megjelenítendő stílusnak, mert az az időszak olyan romlott és sejtelmes. Bódi Sylvi ehhez annyit tett hozzá, hogy a mellbimbóját nem, de a környékét ismét megmutatta.

Bódi Sylvi legújabb naptárfotózásán jártunk, amelyen megtudhattuk, milyen is lehet az, amikor egy glammodell beszabadul egy Nagymező utcai jelmezraktárba, és megpróbálja újraértelmezni Liza Minelli legendás filmjét, a Kabarét. Bódit mindebben a férfi dekoltázsra támaszkodó Lakatos Márk stylistként, Tombor Zoltán pedig fotósként segítette.

Kabaré, hajsütővas, fejpánt

A modell 2010-es kalendáriumát a Kabaré jegyében készítette. A sajtónyilvános eseményen az újságírók és fotósok az újpesti volt harisnyagyár épületében várakoztak, amíg Bódit elzárva fotózták. Majd megjelent a modell is, miután gyorsan magára tekert egy kendőt, és a fodrász vette kezelésbe, hullámokat fésülve a fotósokra állandóan mosolygó Bódi hajába, majd fejére helyezte a Paris Hilton által is imádott fejpántot.

Egy romlott, harmincas évekbeli hangulata van

Mialatt Bódi Sylvit felkészítették a következő fotózósra, a stylisttól azt kérdeztük, miért pont a harmincas évek stílusát választották. „Úgy indult, hogy a La Perla fehérneműcég idei kollekciója a harmincas évek, Liza Minelli Kabaré című filmjének stílusában készült. Ebből jött az a kreatív koncepció: legyen a fotózás ilyen hangulatú. Minden fekete lett, a háttér, a ruhák, a kiegészítők. Az egésznek pedig egy romlott, dekadens harmincas évekbeli hangulata van” – mondta Lakatos, aki szerint a varietére jellemző kemény kalap, a fekete boa, a fekete legyező, a fekete mellbimbó-takaró, a fekete harisnya és a sárga fűző mind a fotózás kellékei voltak. És eljött egy testfestő is, aki csíkos combfixet festett Bódi Sylvi lábára, a modernitás jegyében.

Bódi Sylvit gyorsan újrasminkelték, a fekete kendőjét fekete fehérneműre, fekete combfixre és fekete-fehér cipőre cserélték. Néhány tucat interjú után végre bejuthattunk a fotózás színterére. „Ez mégiscsak egy 2010-es naptár lesz, ezért azt keressük, hogy a harmincas évek romlott hangulatát hogyan lehet áttenni egy nagyon friss és modern korszakba. Ezért Sylvi haja is kócosabb, mint a gyönyörű befésült hullámok, és a smink is kevesebb rajta. Ez az egész egy nagyon aktuális dolog, nem akartunk stílusparódiát csinálni, inkább egy modern dolgot, amiben ez a hangulat megjelenik” – foglalta össze a fotózás lényegét a stylist.

Széttett láb és óriási mosoly

A fekete háttérnek és a fekete szerelésben színre lépő Bódi Sylvinek akkora sikere volt, hogy a hetedik naptárán dolgozó modellnek tíz percen keresztül kellett széttett lábakkal és fülig érő mosollyal ülnie a fotósok előtt. Miután a rozoga székétől megszabadult Bódi, nagy nehezen sikerült tőle megkérdeznünk, mégis melyik stílus áll hozzá a legközelebb.

„Mindegyikben megtalálom önmagam, ez az első naptár készítésekor, hét éve derült ki. Akkor az volt a koncepció, hogy minden hónapban annyira másképp nézzek ki, mintha tizenkét különböző nő lenne a képeken. Az egyiken rózsaszirmokkal betakarva, ártatlan kislányként, a másikon punk frizurás dominaként, a harmadikon Moulin Rouge táncosként fotóztak” – emlékezett vissza Bódi Sylvi. Kitértünk a meghívóra is, amelyben sminkeletlen fotózást is ígértek. Bódi Sylvi kifejtette, a többi felvételen lényegesen kevesebb sminkben szerepelt, és kifejezetten szereti, ha nincs kifestve.

Idén többet kapunk ajándékba

Az idei naptár sem kerül kereskedelmi forgalomba, Bódi ajándékba küldi majd az üzleti partnereiknek, a rajongói pedig a honlapján rendelhetik meg. „Nyilván mindennek, így ennek is megvan a költsége. Annyit dolgozom év közben, úgy gondolom ezt a gesztust meg kell tennem. Így köszönöm meg a partnereknek, akikkel dolgozom az év során” – mondta a modell arra a kérdésünkre, vajon mennyibe kerül a karácsonyi ajándéknak szánt különlegesség.

Végül az olvasóink számára legfontosabb kérdést tettük fel: miért nem mutatta meg a mellbimbóját, ha a környékét igen? „Úgy érzem, ilyen korszakomat élem. Az ember mindig változik, ráadásul az a tapasztalat, hogy az emberek jobban szeretik a sejtelmesebb képeket” – zárta le beszélgetésünket Bódi Sylvi.

Naptár-evolúció

A modell minden évben különböző stílusú naptárokat készít. A tavalyi fotózáson az ötvenes-hatvanas éveket és a pin up girl stílust idézte fel, és akkor azt kérte tőle a fotós, hízzon pár kilót, hogy a kornak megfelelően telt és buja legyen. 2007-ben a fekete-fehér világ és a szigorú diéta mellett döntött, és 2006-ban jelentette ki, mostantól csak fedett keblekkel áll a kamerák elé.