Lady Gaga extrémebbnél extrémebb ruháiról már többször is beszámoltunk, most azonban azt a személyt szeretnénk bemutatni, akinek többek között az énekesnő Hello Kitty-ihletésű ruháját köszönhetjük. Lady Gaga ruhái, fotósorozatai, klipjei és a Monster Ball elnevezésű turnéjának látványvilága mögött Nicola Formichetti stylist áll, akinek a T magazine számára adott interjújából az is kiderül, egyébként utál celebekkel dolgozni.
Formichetti szerint a találkozása és a közös munka kezdete Lady Gagával, melyről azóta blogjában rendszeresen beszámol, olyan volt, mint a szerelem első látásra. „A V magazine fotózásán találkoztam vele először. Szerelem volt azonnal. Mindig is távoltartottam magam a hírességektől és a zenészektől, de ő olyan más volt. Azonnal teljesen megértettük egymást” – mesélt a találkozásról a stylist, aki szerint az énekesnő sikereiben a mögötte álló profi csapat nagy szerepet játszik. Szerinte az az újdonság és egyediség, amit az énekesnő – aki állítása szerint az új Madonna - képvisel, hamarosan lecsapódik majd, és teljesen befolyásolja a tömegtermékeket is.
Túl sok a celeb a divatszakmában
Nicola Formichetti azért kifejtette, a celebek között is akad néhány kivétel, de szerinte alapjában véve túl sok híresség van a divat világában. „Rengeteg nagyszerű, eklektikus színésszel dolgoztam, de utálom az egész híresség dolgot Amerikában. Annyira unalmas, hamis mosolyok és nagy üzletek. Úgy tűnik, bármilyen szemetet el tudsz adni, ha egy híres név van rajta” – fejtegette lesújtó véleményét, melyre talán példa lehet Lindsay Lohan és az Ungaro esete.
A stylistra japán anyjának és olasz apjának köszönhetően két teljesen különböző kultúra hatott, és szerinte ez a munkájára és az életére is kihatással van. „Az apám olasz oldaláról a csiricsáré dolgok, a csillogás szeretetét vettem át, és talán egy kicsit romantikus vagyok. Az anyám japán kultúrája miatt óriási gyűjteményem van vicces játékokból, és miatta szeretem a japán konyhát” – mesélte a models.com oldalnak adott interjújában. Formichetti szerint ez a kétféle kultúra a saját stílusára is kihatással van, szereti keverni a keleti és a nyugati dolgokat, az elegánst az utcai viselettel.
A divat világa nem is olyan csillogó
Karrierje tíz éve kezdődött, amikor a Dazed & Confuzed magazinnál kapott egy kisebb rovatot, mostanra pedig ő a lap kreatív igazgatója, mesélte a New York Magazine-nak. „Mindig új dolgokat próbálok ki, sosem maradok egy helyen. Szeretek előre haladni, és éppen ezért oszlik annyi részre a karrierem: magazinokat vezetek, divatcégekkel konzultálok, előadókkal dolgozok, stb. Megteszek mindent, ami lehetséges, hogy inspirált maradjak, és új dolgokat tanuljak” – mondta a 32 éves Formichetti.
Jelenleg a Dazed and Confuzed és a Vogue Hommes Japan magazinnak dolgozik, reklámkampányokat készít az Uniqlo, a Dolce & Gabbana, és Alexander McQueen részére. A sokféle feladat ellenére szerinte az, amit csinál, inkább hobbi, semmint munka, és így csupa szórakozás az egész. Ugyanakkor szerinte azok, akik karrierről álmodoznak a divatszakmában, gondolják meg kétszer is, mivel koránt sem olyan csillogó ez a világ, mint amilyennek tűnik.
Még több a velveten
- Homokot rugdosó tévés imitált homokvihart RomániábanA román tévé stábja kiment felvenni egy homokvihart, de mire odaértek, a szél alábbhagyott.
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.



Kommentek
2010.01.09 15:59:38Raszputin
nagyon szeretem gagát.Nicola pedig rendkívülli,nézzétek meg a honlapját.
2010.01.09 16:13:23kakaósbögre
nemnézem.
2010.01.09 16:21:09kirúzsoz
tetszik ez a gaga lány. végre valaki, akiben van kis spiritusz.
a zenéje nem tetszik, de ha zongorázik és énekel, és modern jazzben nyomja...úgy az is nagyon jó.
2010.01.09 16:30:33tomsawyer
Ez egy nagyon jól megírt cikk, bry, gratulálok.:)
Nagyon érdekes, háttérinformációkkal, jól bemutatvaa komát, mit csinált eddig, mit gondol gagáról, stb.
Ami Gagát illeti, abban az értelemben mindenképpen hasonlít Madonnára, hogy remekül megosztja az embereket, és az alapvetően meglévő megosztó személyiségjegyeire alaposan rágyúr, rátesz egy lapáttal. Direkt azért, amiért Madonna is tette. Ez elképesztő ismertséget generál, mindenki foglalkozik vele, vagy azért mert kedveli, vagy azért mert nagyon nem, és idegesíti. Polgárpukkasztás, provokálás= széleskörű ismertség, nagy részét a fogyasztói társadalomnak lefedi, ergo bármit el tud adni, a nevével, a lényével, nem cak a lemezeit, hanem bármilyen terméket. (ahogy azt a stylist is mondta) át fog helyeződni a dolog a a különböző használati, ruházati bármilyen termékek piacára.
Szóval ebben az értelemben abszolút tudatosan erre hajt a Gaga.
Ami zeneileg illeti, nem tudom, azért a Madonna volt rá példa, hogy próbált e téren is produkálni, nem csak a marketing, és sóbiznisz szűken értelmezve, de zenei téren is maradandót alkotni, vagy olyat amire szintén nagyon odafigyelnek.
Ezt eddig Gagától nem láttam, én nem hallottam egy számát sem, illetve nem maradt meg bennem, nem hagyot nyomot.
Egyelőre csak a sóbiznisz, marketing oldalát vette át a Madonnának.
Ha csak ez marad, lehet, hogy ezzel is fennmarad, mert ma meg lehet ebből élni, és fenn lehet maradni, kétségtelen. De nem lesz olyan súlya, amilyen Madonnának lett. Ha zeneileg is lerak valamit ami formabontóan új, illtve jó, akkor nincs különbség.
Ennyi a véleményem:D
2010.01.09 16:57:23bry
Köszi:)
2010.01.09 17:12:09Evetke1
Madonna = 27 év töretlen zenei múlt
Lady gaga = kb 2 év valamilyen zenei múlt
Egy napon nem lehet a két előadót említeni. Azért hasonlít, mert szőke, ellopja a csúcsos melltartó ötletét/próbál feltűnő lenni? Nem új Madonna ő, csupán iszonyat gyenge másolat. Senki sem fog már emlékezni rá, amikor Madonna jön 2011-ben és egy újabb fergeteges koncertet ad :DDD! Alig várom, első sor:D!!!
Ennyi pedig az én véleményem:D.
2010.01.09 17:21:32Sirbrilla
madonna egy szutyok
Gaga 4ever (L)
2010.01.09 17:26:12wiZ
antinő (szerintem)
2010.01.09 17:31:47iTink
akkor is randa
2010.01.09 17:33:22fagzal
Kezdjük ott, hogy jobb hangja van, mint Madonnának, múltja miatt jobban táncol, mint a legtöbb mondvacsinált "popcsillag" (e.g. Britney), és maga írja a számait...
Hogy öt év múlva elfelejtjük-e, vagy gigasztár lesz, az attól függ, hogy meg tud-e majd újulni olyan gyakran, ahogy Madonna tette, és tudja-e hasonlóan követni (alakítani) a popzenei trendeket.
2010.01.09 17:35:16fagzal
BTW, nem kell, hogy "szép" és "szexbomba" legyen: bármelyik átlagos nő, aki sportos, megfelelő sminkben és extrém ruhában mindig izgalmas. Az pont elég.
2010.01.09 17:42:27Gatto Negro
Evetke1!
Nem bírom a Gagát. De arról nem tehet, hogy jóval fiatalabb mint Madonna. 25 év múlva találkozzunk itt, aztán megbeszéljük, hogy közben lett-e gigasztár a Gagából vagy nem...:)))
2010.01.09 18:24:36Bangó Tarzan
Ha a ruhái alapján ítélném meg ezt a nőt, akkor azt mondanám hogy félkegyelmű. Madonna sosem lesz, de azért valóban van pár jó száma.
2010.01.09 18:30:32magyalka
Mindketten (Madonna és Gaga) ocsmány hulladékok. Az emberiség legalja.........
2010.01.09 18:38:55Môžeš mi pomôct'?
All these years all this time
we have been messin' with your mind
You thought us noble rad and true
You just don't have a fuckin' clue
All the humor pun and wit
A heaping steamin' pile of shit
With a smile and a wink
we make believe our poop don't stink
Rip the system, revolution
Adding fuel to your confusion
Gobble up the crap we feed you
We don't really love and need you
We just want your cold hard cash
Get our hands on your stash
Now shut up listen and behold
Finally the truth be told
We're only in it for the money
To dip our fingers in your honey
We pretend to no end
We are bitches for your riches
Blindsided by audacity of a handsome crook from germany
A million sheets of patient paper chronicle his every caper
You never had us figured out
Lent stature relevance and clout
Even called us pioneers when really we were privateers
You reveled in our plagiarism joined into the onanism
Your pompousness and indecorum
Spewed on every online forum
How you dribbled how you drooled
priceless how we had you fooled
We hi-jacked your bedazzled soul for ransom to be paid in gold
We're only in it for the game
Sex 'n'drugs 'n' rock'n'roll fame
We parade the charade
We are jamming for your mammon
We're only in it for the encore
We want it all and then some more
Men of deeds for proceeds
Prime booty is our duty
We're only in it for returns
A greased palm nevers burns
Can't get enough to stuff
The orifice of avarice
2010.01.09 18:42:20emesemese
Ennek a gagának a feje veszedelmes, bár aztán kitudja mi lapul a vakolat alatt. olyan érzésem van mintha egy groteszk csecsemőre emlékeztetne legrosszabb rémálmaiból
2010.01.09 18:42:40tomsawyer
hagyott-at egy tével írtam, bocs.
Engem ez idegesít, de mind1.
Madonna felépített egy imidzs, ami főleg ezelőtt 15 évvel pont ennyire idegesítő és szokatlan volt, mint most a Gaga. Ebben az értelemben igenis hasonlítanak. És lám itt is megjelenik van aki imádja van aki nagyon nem bírja a Madonnát is, a Gagát is.
A különbség zenei. Szerintem. Egyelőre abban nem alkotott semmi maradandót, még akkor sem, ha azt is figyelembe veszem, hogy az eltelt20 évben nagyot változott a poppiac, meg az uralkodó zenei trend. Valami igazán meglepőt, új vonalat, valamit ami nagyon eredeti, valamit ami jó. Ezt kéne még kivitelezni.
Nem azt mondom, hogy Madonna az évszázad énekesnője volt, mert annak közepes, de akkor is produkált olyan számokat, amire odafigyelnek, amiket ma is játszanka 10-25 évvel később.
Ez egyelőre hiányzik, szerintem.
Ami a megjelenenését illeti a Gagának az egyértelműen egyfajta karikírozása is annak ami ő ( a popsztár-a médiajelenség)ebből a cikkből is kiderül, hogy tudatos provokáció, már írtam azt is,miért. Ennyi.
Na Gagát kimerítettem...:D...
2010.01.09 18:43:37tomsawyer
játszanka=játszanak
2010.01.09 18:45:43tomsawyer
Ja igen, és elég jó önrefleksziója is van, ami nem árt...
Amúgy én annyira nem kedvelem, de elismerem-respektálom azt, amit el akar érni, és azt, hogy nem csinálja rosszul, hogy elérje.
2010.01.09 19:00:44bútoráruház
még a két imázst sem lehet összehasonlítani.
madonnáé mögött volt ideológia. úgy forgott nála minden a szex körül, hogy közben megmutatta a nőknek, hogy nem kell passzív szexuális tárgynak lenni. úgy is lehet nőisnek és szexuálisnak lenni, hogy aktív vagy és kézben tartod a dolgokat. vagy google: madonna+camp...szóval madonna kultúrtörténeti jelentősége vitathatatlan. erotica, immaculate collection, ray of light...csak hogy egy-két zseniális dolgát említsem. persze akiket irritál, hogy milyen sok területen mennyire jól helyt áll, irritál az aktív nő imázs, és hogy ötven évesen sem akar belesüllyedni abba, hogy ő öreg, azok pitiáner sértegetésekkel vezetik le az ezek miatt érzett frusztrációjukat.
gaga exhibicionizmusa,nárcizmusa, imázsa mögött nincs semmi. tehetségesebb mint egy britney, vagy beyoncé. ennyi. és látszik rajta, h nagyon szereti madonnát
2010.01.09 19:13:08tomsawyer
Azt, amit szeretne elérni a provokációval, a marketinggel, a sóbiznisz kihasználásával, üzleti szempontból, azt hogy a polgárpukkasztás a provokáció a célja: ezt össze lehet hasonlítani. És ebben van hasonlóság.
Hogy van-e mögötte ideológia, vagy nincs...nos azt gondolom, hogy a legkönnyebb egy ideológiát találni, vagy bármit megideológizálni.
Ide írsz egy baromságot amire most kérlek téged, hogy találj ki, és én megideologizálom neked.
Ez így működik.
Bármit meg lehet ideologizálni, és nagyon jól fog hangzani aztán az az ideológia.:D
2010.01.09 19:31:44magyalka
Mit tesz ez a két szotyi az emberiségért? Hülyítik az ifjúságot, magamutogatnak, pusztítják az élővilágot... A munkahelyemen százszor különb nők dolgoznak.
Nálam Terézanya a mérce.
2010.01.09 19:34:56bútoráruház
gaga polgárpukkasztása öncélú. mi is az újszerű az ő imázsában? semmi. éppen ezért átlátszó. nincs benne semmi eredeti a fantasztikus dizájnon kívül. madonna egy olyan nő-imázst, női szerepet hozott be a méjnsztrímbe a nyolcvanas évek elején, ami addig ott nem létezett. (ok, annie lennox próbálkozott, csak sajnos őt soha nem vették nő számba, pedig..)
ettől függetlenül abban igazad van, hogy mindent meg lehet ideologizálni, csak madonnánál nem ez a helyzet. ha eleve nem lett volna egy üzenet, (amiről egyébként sokat beszélt az interjúkban is, ami persze biztos semmit nem jelent, hiszen utólag találta ki:)), akkor nem hatott volna újszerűnek ez az imázs, nem lett volna ilyen koherens, és nem keltett volna ekkora felháborodást, mivel nagyon érzékeny pontot piszkált meg, nem véletlenül ennyire intenzív iránta az utálat a mai napig. gaga a ruháin, maszkjain kívül mivel vált ki felháborodást? a témáival? a dalszövegeivel? a nyilatkozataival? mert miket is állít?
2010.01.09 19:48:53tomsawyer
Egyelőre a ruháival:DD
De viccet félretéve, azért ne becsülj alá egy egész marketing-gépezetet, abban hogy képes egy koherens ideológiát kialakítani bármikor, illetve egy egyáltalán nem buta nénit, hogy képes koherensen nyilatkozni, és kihasználni az először generált figyelmet ara, hogy előbb bármit eldajon, majd bármilyen ideológiát eladjon.
Jó, jó, oké, azt mondod ott volt az elején is az ideológia.
De egyrészt nem vagyok 100%biztos hogy ott volt, márészt én nem becsülöm alá Madonnát, meg a medezsmentjét, a marketing csapatát azzal, ohgy nem feltételezem azt, hogy az elején kitalál magának egy ilyen ideológiai vonalat, ami erősíti az imidzsét, ami képes még inkább eladni a terméket, amit Madonnának hívnak.
Gaga egyelőre jó ha 2 éve jelen van. Egyelőre a ruháival a cselekedetivel hívja fel magára a figyelmet. Egyébként én is azt írtam valamit le kell tenni zeneileg, valamit ami újszerű, ahhoz, hogy igazán súlya legyen, mint Madonnának.
Ebből amit produkál is meg lehet élni, és ebből is lehet egy remek üzletágat kialakítani, de soha nem lesz olyan meghatározó mint Madonna, ha valamit még nem produkál mellé. sZóval, egy véleményen vagyunk majdnem, csak annyi a különbség, hogy én azt állítom ez még az elejé van, és az indulás nem rossz, értem a célt, és lehet még belőle akár nagyon olyasmi is....:D
2010.01.09 19:50:14tomsawyer
arra
eladjon
hogy
2010.01.09 19:58:06tomsawyer
magyalka nálam is abszolút ő a non plus ultra.:)
De most a sóbizniszről van szó, sajnos erre is kereslet van. Mondhatni erre van igazán kereslet jelenleg. De igazad van, a Teréz anya azért valami, bár szerintem őt most nem lehet idekeverni.
Annyira.
De most belegondoltam és adhatnék egy ideolgóiát a gagának, a tEréz anyából levezte, a célja tehát azok gyámolítása a rendkívül extrém és meseszerű ruháival, akik mág mindig hisznek a mesékben, mert a gyermeklelkű, tiszta emberekre van igazán szükség a mai világban, és az ő felkarolásukra.
Ezért ő akar lenni a popiac Teréz anyája. Adjuk vissza a meséket az embereknek! Adjunk egy igazi tiszta élő mesehőst az embereknek!
Jogunk van a mesékhez! Ez teszi túléhetővé a szürke hétköznapokat! Én, Gaga azt szeretném, ha a lelkük az embereknek ismét feltöltődne mesékkel, ha átmoshatnám a lelküket, ez az én célom! Ezért dolgozom! Hogy jókedvű tisztalelkű emberek legyenek többségben, akiket egy másik, mesevilágba tudok elvinni, és ezzel az életüket szebbé tenni!!
:DD
2010.01.09 20:00:36kirúzsoz
végre egy nő, aki nem magát simogatja a tengerparton.
a polgárpukkasztás sem olyan adekvát az ő esetében. elle degeneresnél volt, kedves lány és még -meglepő- szemérmes is. ha nem lett volna az univerzum a kosztümje, arra tippeltem volna, hogy egy megijedt 16 éves. aranyos volt és ott rohadt jól is énekelt. jazz-el kezdte, aztán jött ez a szokásos paparazzo szar.
mindenképpen figyelemreméltó.
madonna pedig nekem már unalmas, mint mindenki, aki nem tud megöregedni. izgalmasabb lenne ha úgy színezné újra magát, hogy közben a saját korosztályát is megszólítja. ebben ő régen nagyon jó volt de mintha ez az ereje elveszett volna.
2010.01.09 20:10:09wiZ
ne felejtsük, hogy mindketten nagybetűs popzenészek és popsztárok, azaz a populáris-professzionális-marketinges-a köznépízlésétkiszolgáló-ésegybenpolgárpukkasztó összeesküvésének áldozatai és egyben termékei. amúgy látszik, hogy aki ilyen zenenét hallgat az nem szokott "netenkommentelni", különben már rég "háború" lenne :D
2010.01.09 20:15:32tomsawyer
Igen kirúzsoz, abszolút érzek egy kis hanytlást, vagy mintha önmaga karikatúrája lenne:DD
Ez a Guy Ritchie-homokos modellfiú szappanopera, (amit magam is karikíroztam,) is pont ezt mutatja. A pénzre megy mostanában, és ez a malawiárvaprodzsekt is elég fura, kicsit mintha nevetséges lenne, kicsit gyerekvásárlási témára hajaz.
De mind1.
2010.01.09 20:16:21bútoráruház
persze, lehet, hogy teljesen számítóan találta ki madonna '83-ban az első albuma előtt, hogy ő akkor hozza ezt az új női szerepet, mert ezzel aztán mindent felforgat meg jól elad...De én nem vagyok ennyire cinikus. abszolút hitelesen hozta ezt a szerepet, összahngban voltak vele a nyilatkozatai, a dalszövegei, a tettei, az egész magánélete, életpályája, éppen azért, mert őszintén gondolta, és a személyiségéből fakadt. (madonna amúgy is csapnivaló színésznő, eljátszani sem tudta volna mindezt, ha a matketing-gépezet táplálja belé:) meg mondom, az iránta táplált gyűlölet sem lett volna ennyire intenzív, ha nem ennyire hiteles. a marketing-gépezetekből mindig kilóg a lóláb...
gaganál a kiindulási alap (és mint tudjuk rossz alapon csak rossz felépítmény jöhet létreD) a nárcizmusa, önbizalomhiánya, komplexusa, exhibicionizmusa...stb. erre semmi hiteleset nem lehet felépíteni utólag az üres polgárpukkasztáson kívül.
de én örülök, ha valaki ilyen optimista mint te, pláne, ha mellette ilyen cinikus. ez a kettő ritkán jár kéz a kézben:)
amúgy meg igen, egy véleményen vagyunk, csak te valamiért szkeptikusabb vagy madonnával kapcsolatban.nyilván a cinizmusod miatt.) vagy csak nem ismered annyira (ez nem sértés akar lenni)
2010.01.09 20:29:09tomsawyer
:DD
Én ilyen kuriózum vagyok, a cinikus optimista.
:D
Szerintem egyébként Madonna nem lenne olyan csapnivaló színésznő, csak ahogy a jó gájricsi mondta, "az emberek képtelen elfogadni színésznőként, mert annyira erősen popsztár, és annyira erős a személyisége, az egész felépített imidzse, hogy nem tud hiteles lenni, ha nem önmagát alakítja":D
Ezzel mondjuk lehet vitatkozni, és magam is elég szemforgatva olvastam ezt a Ritchie-től, mert inkább csak az jött le belőle, hogy erősen odáig van a néninért még mindig, de ha belegondolok anno, amikor indult volt egy filmje amiben nem volt olyan rossz. Most nem jut eszembe a címe. Akkor még nem volt így felépítve az imidzse, még nem ő volt A Madonna.
Annyira egyébként, ha most komolyan veszem ezt az optimista jelzőt azt kell mondjam, nem vagyok az, mert magam is szkeptikusan írtam, ha jól megfigyeled azt, hogy vajon képes lesz-e letenni valamit az asztalra zeneileg, valamit ami újszerű. Ha nem, akkor is megél, csak közel sem lesz akkora súlya, mint Madonnának...Ezt írtam, ugye.
Ami az ideológiát illeti, meg látod, bármikor kitalálok valamit még én is, itt a kanapén heverve.:D
Ami Gaga önbizalomhiányát illeti, minden előadóművész exibicionista és komlexusos, amit éppen az előadással kompenzál. Ez kétségtelen.
Látod elég közel van a véleményünk, legfeljebb tényleg nagyon cinikus vagyok:D, ezért fura stílusban írom amit írok.
2010.01.09 20:35:07magyalka
Sawyer! Te egy széplélek vagy! :)
Remélem minden este mesélsz a picikéidnek! Auditív!! A vizualitást hagyd rájuk! Jobb lesz, mint Gagáé!
2010.01.09 20:41:26magyalka
Mármint Te verbálisan, ugye, ők meg auditíven meg vizuálisan.......
2010.01.09 20:44:45bútoráruház
DDD
én meg ironikusan írtam, hogy örülök, h valaki ilyen pozitív)
persze: amiket írtam - nárcizmus, exhibicionizmus, alacsony önértékelés - az alap minden előadónál, csak valamelyiknél ezen kívül vannak még plusz dolgok: idealizmus...szebbé tenni a világot, adni másoknak, képviselni egy üzenetet...stbDDD én ezeket hiányolom gagánál
desperately seeking susan? who's that girl? színésznőnek mindig is katasztrofális voltD
2010.01.09 20:46:27will
Annyi biztos, hogy a The Baseballs ezerszer jobban adja elő a Pókafészt mint ez a műtyúk.
2010.01.09 20:47:27tomsawyer
magyalka
Ezt se írták még rólam ide, másféléves pályafutásom alatt...
kösz:), de némi irónia azért volt azokban a mondataimban, sajnos. De azért imádlak.:))
2010.01.09 20:51:19bútoráruház
de hogy valami pozitívat is írjak gagáról: sztem nagyon szép. szép nagy a szája, meg az orra is. igazi szép zsidó csaj. egyáltalán nem fiús. elveszettkislányos. na most utálhattok. meg az alakja is jó. persze annyira nem szép, mint madonna ötvenegy évesenD
2010.01.09 20:52:40tomsawyer
bútorház
Annyira azért nem volt szahar akkor még, aszem a kétségbe esve keresem susant volt az...A kritika jókat írt arról...(mondom ebben nem vagyok biztos):DD régen olvastam a kritikát, és láttam a filmet.
ÉS ha úgy vesszük megoldotta a evaperont is. Mondjuk evaperon lett Madonna, nem fordítva, de azért megoldotta:DD
(Nyilván én se vagyok elragadtatva a színészi talentumától, enyén szólva)
Igen tudom, hogy ironikusan írtad a pozitív gondolkodót, azért röhögtem itt rajta.:D
2010.01.09 20:53:48tomsawyer
Az áru kimaradt a nevedből, bocs. bútoráruház:D
2010.01.09 20:58:23bútoráruház
igen, bútoráruház
nagyon köszönömD
igazán figyelmes vagy. de látom mindenkivel. te biztos egy nagyon jó ember vagy
2010.01.09 21:05:47tomsawyer
Nem bútoráruház, én egy nagyon-nagyon rossz ember vagyok.
És ezt tudom is magamról.
Az összes hibámmal tisztában vagyok. Nem mindnekire jellemző ez...ugye.
Egy cinikus idióta barom:D
Ahogy azt nagyon-nagyon szemfülesen észrevetted...hmm...mily meglepő.:D
2010.01.09 21:07:18tomsawyer
hahh...és picikéim sincsennek...ez a legszomorúbb:(
2010.01.09 21:16:42tomsawyer
És most éneklejük el együtt a lájkövördzsint.
Egy
kettő
hááárom
2010.01.09 21:17:18tomsawyer
énekeljük
2010.01.09 21:39:35jewel
* enekel :)
O, de szepet talaltam,le is toltottem.
http://www.youtube.com/watch?v=xuyixg2gegU
2010.01.09 21:41:05jewel
Nekem is kell olyan kesztyu.
2010.01.09 22:11:04szomorú kékszemű lány
Lady G lesz olyan ikon mint Madonna,
sőt ha jó számokat írnak neki, vagy ő maga, még jobb is lehet, mert nagyon klassz hangja van.
Madonnának viszont még mindig szebb a cicije.
2010.01.09 22:19:02tomsawyer
rendben jewel
majd veszek neked egyet.
bár nem tudom, melyikre gondolsz:D
2010.01.09 22:26:19Jedlik_
RIP RIP RIP RIP!!!
2010.01.09 22:29:42tomsawyer
Ennyire felzaklatott a cikk, Jedlik?
Hmmm
Nekem tetszett...nézd el nekem, érdekelnek az ilyesmi jellegű infók, kedvem volt róla beszélgetni...
De nyilván RIP
:D
2010.01.09 22:30:37Gyurma73
hasonlít madonnára abban hogy csúnya,törpe,viszont jó számai vannak.
2010.01.09 22:41:11jewel
Tom, a klipp-ben amit linkeltem a kesztyu, olyaaat :DD
2010.01.09 22:46:01tomsawyer
áhhh...értem...elsőre rosszul másoltam át és lóf.sz se jött be, azé' nem értettem....aszittem az rossz link...aztán, végignéztem a galériát oszt semmi-semmi.
Na oks, persze megveszem, nem ügy.
Holnap küldöm fénypostán:D
2010.01.09 22:48:26jewel
:DD
De tetszik a szam? Sikerul meghallgatni?
2010.01.09 22:55:29tomsawyer
Materiööööl göööörl, materiööööl:D
Én bírom a Madonnát, azért is repültem rá a Gájricsis vonalra anno:D
2010.01.09 22:56:24jewel
Nem vagyok oda a jazz-ert de ez a feldolgozas szuper.
2010.01.09 22:56:54jewel
A koncertre anno megsem akartal jonni velem. :)
2010.01.09 23:04:10tomsawyer
A sóbiznisz nem szeretem. Az egész megaprodukciót. Én nem nyűgöződöm le ettől. Nagyon cinikus vagyok a számat húzogom. Nálam azzal tud aratni, ha egy kis klubba kiül egy székre, és tényleg hibátlanul, (intonációs meg egyéb probléma nélkül) lenyomja a számait.
Viszonlag nem értek a zenéhez, annyira mint szeretnék, anno keveset zongoráztam néhány évig, de ennyi. Viszont elég nagy biztonsággal megmondom, ha valami nem jó. És szinte pontosan azt, hogy hol fals.
Szóval maga a zenei teljesítmény érdekel. A körítés nem. Arról ugyanis tudom, hogyan működik. Hogyan építik fel- és ki.
A zenei talentumot viszont nem lehet megmagyarázni. A tehetség megmagyárzhatatlan, illetve genetikusok nyilván tudnak rá magyarázatot, Czeizel bácsi foglalkozott is ezzel, a zseni génnel) de egyébként nem tudod megmondani mitől van, miért annyira jó.
:D
Ez a feldolgozás tetszett egyébként nekem is. De mondom, alavetően bírom Madonnát, értékelem a teljesítményt amit belefeccölt a Madonna imidzsbe.
És a sóbisznisz oldalát is értékelem, amit felépített, csak nézni annyira nem szeretem, mert túlságosan tudom, hogy mire épít, hogy egyszerűen a hatni akar rám, hogy hatásvadász.
:D
2010.01.09 23:08:13Bougheau Tschichka
Szerintem tehetséges, jó hangú és szép csupasz puncijú fiatal lány
Minap az egyik nagyáruházban két 10-11 év körüli lányka dudolászta a Bad romace-t :)
Szerintem jók a ruhái !!!
Kár, hogy a klipjének a végét MO-on mindig levágják, amikor szénné égeti a pasit - szó szerint :)
2010.01.09 23:10:03tomsawyer
-a
2010.01.09 23:14:48jewel
Volt olyan szama amibol nem a showbiznisz aradt, pl a You Must Love Me. En mar reg latni szerettem volna. :))
Ha nem is azert a nyakadba ulhettem volna, onnan tutira sokkal jobban lattam volna. :DDD Silver jegyem volt, de nem mentunk sajnos eleg elore vele.
2010.01.09 23:17:10Aritimi..
Czeizelt nem olvasom és nem hallgatom. A korán jelentkező zenei zsenialitásra egy magyarázat van : a reinkarnáció.
2010.01.09 23:19:02tomsawyer
Hát ez tradzsedi, jewel. Mér nem mondtad...hogy ezé'... akkor elmegyek, jó erős nyakam van, meg vállam...:D
No, nem baj, majd kiutazunk valahova ha megint lesz, aztán kimagaslasz a tömegből.
Velem.
:D
A jumasztlavmít meghallgatom majd:)
Keresem...
2010.01.09 23:22:08tomsawyer
Aritimi
nagyjából hasonlót mondott:D
Aszonta' van egy gén, ami a zseniknél megtalálható és lappang. A családban. Aztán van amikor előtör(domináns lesz) majd megint lappang több generáción át.
Ugyanis csak akkor lesz domináns (mily meglepő) ha egy másik olyan emberrel találkozik, akiben szintén ott van, lappangva.
Tulajdonképpen elég evidens, ugye.
Az pusztán az újdonság ereje, hogy egyáltalán van ilyen gén, azonosították - már a Czeizel bácsi szerint ugye.
2010.01.09 23:34:30Aritimi..
Ezt hivják recessziv öröklésnek, a legtöbb gyengeelméjüséggel járó anyagcserebetegség ilyen.
"Czeizel szerint" ez a pontos kifejezés.
2010.01.09 23:38:49tomsawyer
Erre mondtam, nem épp újdonság, ugye.
Mer mintha hasonlót tanultam volna az isiben én is.
Pusztán az a nagy felfedezés, hogy létezik ez a gén.
2010.01.10 01:37:52trafikuty
Én is meg vagyok osztva. Sztem ez a luvnya vagy mi egy szörnyella a köbön. Szerencsétlen II. Bözsi néninek mit ki kell bírnia?! Ha vkinek ez kell ... hát?
2010.01.10 13:12:08kirúzsoz
olvastad az angol királyi ház protokollját? én nem, de vki mondta, hogy vki egyszer belekezdett, Proust életműve ahhoz képest kisregény.
Szóval amit ott ki kell bírniuk az nem a lady gaga, ők ezen a sztorin pihennek.
2010.01.11 00:38:05Evetke1
bútoráruház!
Azt hiszem ennél tökéletesebben nem lehetett volna megfogalmazni Madonna életművét. Grat!!!
Veled vagyok:)!!!