Britney Spears
Akkorát persze már soha semmi nem fog ütni, mint amikor Spears leborotválta a haját kopaszra, de azért még mindig meglepő, ha valaki, akit szőkén szoktunk meg, egyszer csak bebarnul. Még akkor is, ha távolról sem ez az első eset. Spears volt már barna 2005-ben, és például nagyjából két évvel ezelőtt is volt egy sötétebb hajú korszaka. 2010-et megint nem szőkén kezdte, a héten róla készült fotókon vállra omló, gesztenyebarna tincseket láthatunk.
Amy Adams
Amy Adams természetes hajszíne állítólag az alább balról látható vörösesszőke. A Kételyben és a Julie és Juliában Meryl Streep oldalán látható színésznő jelenleg terhes, de nem valószínű, hogy a hajszínváltásnak ehhez bármi köze lenne. Mindenesetre a héten David Letterman show-jában szerepelt, és a szokásosnál sokkal kevésbé élénk, barnás hajszínnel jelent meg.
Liv Tyler
A tündéri színésznő szintén végre úgy döntött, hogy nem árt egy kis változatosság. Fenti kolléganőivel szemben ő azonban nem sötétített a haján, hanem éppen ellenkezőleg. Liv Tylert ugye hosszú, gesztenyebarna tincsekkel szoktuk meg, ő azonban a vöröset választotta 2010-re. Ezeken, a héten készült a fotókon szinte Bree-re emlékeztet a Született feleségekből.
Lady Gaga
A jelenségszámba menő énekesnő köztudottan parókában közlekedik, így esetében egyetlen kézmozdulattal megoldható a frizuraváltás. 2010. azonban Lady Gagát is újításra inspirálta, hiszen eddig túlnyomórészt a szőke műhajat részesítette előnyben, de ezt az évet azonban kanárisárga loknikkal kezdte. Ha önnek véletlenül nem tetszene ez a citromszínű viselet, ne aggódjon: a jelek szerint ez a paróka is csak egyetlen estére szólt.
Jessica Alba
Jessica Alba nem variált sokat, csak vágatott néhány centit fürtjeiből szilveszter környékén. A hosszon kívül azonban minden maradt a régiben, így frizuraváltásról esetében szinte alig beszélhetünk. A színésznő haja azonban mindenesetre most már csak vállig ér, nem váll alá. Önnek jobban tetszik így?
Hugh Jackman
És egy férfi celeb is akadt, aki az új évet új hajjal kezdte. Hugh Jackman volt az az urak közül, aki amikor az új év első hetében a nyilvánosság elé lépett, új frizurát mutatott be.
Persze a férfiak esetében nincs mit sokat cifrázni a dolgon, a színész egyszerűen csak megnyiratkozott, a korábbiakhoz képest jó rövidre. Olyan rövidre méghozzá, hogy a haja majdnem ugyanolyan hosszú, mint a borostája.
Talán nem fair, hogy öt nővel versenyeztetjük meg őt ebben a heti trend szavazásban, de akkor is belevesszük őt mezőnybe. Mondják meg önök: a hat celeb közül melyiknek sikerült a legjobban az újévi frizuracsere, melyikük megjelenésén dobott a legnagyobbat az új hajviselet?
Még több a velveten
- Homokot rugdosó tévés imitált homokvihart RomániábanA román tévé stábja kiment felvenni egy homokvihart, de mire odaértek, a szél alábbhagyott.
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.

Kommentek
2010.01.10 07:39:31Fiona Tyassen
a Jessica szép lett
a Hugh egyenesen igéző , ki is gúvadott a szemem:DD
na jó, de télleg sármos lett
2010.01.10 08:27:33Marcuska
Úgy örülök ennek a hírnek, már pont aggódtam a frizurájuk miatt! Hála istennek megmenekül a földünk a biztos pusztulástól! Amúgy Livnek és Amynek kb ugyanolyannak tűnik a régi és az új haja, csak kicsit sötétebb a kép...
2010.01.10 09:11:25felisaxy
Britnynek le van csórézva a blúza....
2010.01.10 09:38:14woof woof
jackmannt sunáznám.
2010.01.10 09:42:37twixi
A Britney-ről ez mostani kép? mert akkor valamit nagyon rosszul csinálhat én elég kövérnek látom! A friszkó váltás pedig egyértelműen Hugh-nak sikerült a legjobban!
2010.01.10 09:50:04Gatto Negro
Akkor menjünk sorjában.
1. Britneynek mindkét képe ultragáz (szerintem régiek), de barna hajjal úgy néz ki, mint a lefosott kilométerkő...És szőkén se jobb, mert nagyon zsírosnak néz ki a haja...
2. Amy Adams. Gőzöm sincs kicsoda...de aranyos...És terhes nőknek általában nem javallt a hajfestés...
3. Gaga kanárisárga parókája egyértelműen Madonna utánlövés...Ennyire azért már ne akarjon hasonlítani...
4. Jessica Albának jót tett a hajvágás, bár lehet, hogy csak azért, mert a hosszú hajas képen ápolatlanabbnak hat.
5. Hugh Jackman meg mindenhogyan jól néz ki...
És kellett volna még pár pasi a posztba...Nem volt több?:)))
2010.01.10 09:51:29Gatto Negro
Hoppá! Kifelejtettem a tündekirálynőt...Na, ez se véletlen. Liv szerintem hibázott, amikor vörösre festette a haját...Mindegy. Jobb mint ha szőkére festette volna...
2010.01.10 09:52:24pálinkásbutykos
de.én ma borotválkoztam.
2010.01.10 09:55:15Pennywise
Szegeny Britney olyan alacsonyrol indult, hogy relative meg az o frizur-a a legjobb.
2010.01.10 10:30:35evicacica
Jackmannek jobb a kicsit hosszabb, attól olyan "romantikus filmekbe illő". Persze alapvetően tökmindegy mit visel, vagy milyen a haja....
2010.01.10 10:42:24indexhozzaszolas
szavazasbol latni hany ff es hany no szavazott:)
jessica alba mindenhogyan jo csaj ;)
2010.01.10 11:05:32mályvaaa
Jackman haja idén már nem korpás.
2010.01.10 11:23:40kacce
Hugh Jackman, hmmm. Hammmm! ;)
2010.01.10 11:26:01Giggsy
Én Jessica Alba esetében nem a hajvágást emelném ki, hanem hogy végre megint barna. A szőke haj nem igazán neki való, nem értem miért erőltetik mindenhol szőke hajjal, mikor teljesen elveszi az arca egyéniségét.
A győztes amúgy a hajvágásokat tekintve egyértelműen Jackman, akinek úgy állt a haja, mint egy idült alkoholistának. Ezzel legalább embernek néz ki.
2010.01.10 11:27:09chlitz
britni évről évre undorítóbb.. vicces látni ezeket a faluvégi disznószarból a "sóbiz" kellős közepére berángatott niemandokat, hogy mit tesz velük a mérhetetlen sok pénz
második az ki a lófasz?
liv, fúú ez aztán a frizura
lédigaga kb. olyan mint valami gálvölgyi paródia
dzsásszikát se ismerem, gáci
hugh, lehet vagy negyvenéves, gondolom
a kisugárzása egy 5 éves óvodáséval vetekszik
omegahím
2010.01.10 11:35:24AlexWolf
Amy Adams a legszebb és legtehetségesebb mind közül (mármint a női oldalon).
2010.01.10 11:52:47Keleti_hang
uram isten. címét elolvastam már nem érdekel a többi
2010.01.10 12:07:12Jedlik_
Trend
Hat celeb, aki frizuraváltással kezdte 2010-et.
RIP.
2010.01.10 12:31:11VOGAben
Amúgy ezek ki a faszomok?
2010.01.10 12:32:50VOGAben
Lakik egy szippantós az utcánkban, szakasztott olyan mint ez a Hugh-faszi.
2010.01.10 13:17:49Valleypond
Nekem jobban tetszett Hugh hosszabb frizuja.Így olyan Matthew Foxos..
2010.01.10 13:23:04claudia25
Jessica Alba-nak tök mindegy milyen a haja..a leggyönyörűbb csaj a világon..
2010.01.10 13:51:02Kókuszmenyét
Hugh Jackman, egyértelműen!
Mellesleg én is frizurát váltottam, ha ez érdekel valakit :)
2010.01.10 14:27:45Jedlik_
Én letoltam a fanszőrömet, hogy ne tüsszögjön a csajom, amikor tövig bekapja a brét.
2010.01.10 14:38:56morrisal_
Hugh Jackman tíz évet fiatalodott.
2010.01.10 15:33:56Fiona Tyassen
Hugh! teljes siker
nagyon csábos
2010.01.10 17:21:07nemvállalom
...a narancssárga fejével.
2010.01.10 18:29:56art véder
a hölgyek közül egyedül liv tylernek nem függ a szépsége a hajviseletétől, ergo a többieknek vannak súlyosabb problémáik is, minthogy a hajukon témázzanak.
a férfiak közül messze hugh jackmannek áll a legjobban az új fazon :D
2010.01.10 20:22:13Raszputin
Britneyt nem lehetne elfelejteni örökre? Egy nagy kerek nulla,egy női transzvesztita. kb.
Gaga jó:D amúgy az igazi haját hordja,fel van varrva meg thajazva,és teljesen sárga lett a köv. estére. Valszeg a Telephone videó forgatása miatt,ami warholos lesz:D
2010.01.10 20:36:49Charlize
Keanu Reeves kimaradt!
2010.01.10 20:42:51Pucca.Cat
jessica alba-é jó, meg hugh jackmané is :D
2010.01.10 20:47:16Charlize
2009-ben-->
http://www.club-keanu.com/news/uploads/PgLyyYUEJ5R5fIm2Fpn2.jpg
2010-ben-->
http://www.club-keanu.com/news/uploads/F1KeZiwjc3UTRaKXHAiL.jpg
2010.01.10 21:00:36napsziget
Amy aranyos es csini, mint mindig, Jessica gyonyoru valoban, es Hugh tenyleg ritka szexis igy is:) ennyi a reakciom. mellesleg breaking news: nekem is uj a hajam:):) geszt.barnabol voros lettem, ugyhogy nem vagyok lemaradva egy lepesre sem a sztaroktol:D
2010.01.10 21:04:31gitka
Ezektől a hírektől már sokkal jobban fogok aludni. Magvas téma, az egyszer biztos.
2010.01.10 21:06:28akárki
Hugh Jackman mindenhogyan fincsi!
2010.01.10 22:42:22dr66
Britni hihetetlen megint...Pedig milyen jó kis csaj volt 17 évesen!
2010.01.10 22:43:58Keleti_hang
Hugh Jackman
2010.01.10 22:44:28Keleti_hang
ez nem a farkast játszotta az X-man filmjeiben?
2010.01.10 23:30:33lúzer_
Gatto Negro
Ha a kismamák minden efféle előírást betartanának, kvázi kórházi sterilszobába költözhetnének.
Viszonylag új mánia ez a "semmi mesterséges", holott felnőtt egy rakás gyerek épen, egészségesen úgy, hogy az anyja annakidején festette a haját.
Liv Tyler haja nem vörös - legalábbis ezen a képen -, inkább világosbarna enyhe vöröses fénnyel, ami azért látszik egyáltalán, mert rásüt a nap.
2010.01.11 15:51:12Sirbrilla
2010.01.10 22:44:28Keleti_hang
X-men és de
2010.01.12 13:57:01közalk.
Anyósom volt daueroltatni. Eszelősen néz ki...:)))))