Nyilvánosságra hozták azokat a fotókat, amiken Megan Fox az Emporio Armani fehérnemű-kollekcióját, valamint farmereket népszerűsít majd. Megan Fox Beckhamnét váltotta ezen a poszton, és elődjével ellentétben a fekete-fehér képeken nem úgy fest, mint egy android, vagy fröccsöntött baba, hanem igazi, hús-vér nő látszatát kelti. Hogy pontosan miért váltották le Victoria Beckhamet, nem tudni, a Velvet olvasóinak többsége mindenesetre inkább a Calvin Klein reklámarcától, Eva Mendestől venne fehérneműt – derült ki az egyik cikkünkből. A cégnek, pontosabban Giorgio Armaninak azért esett Foxra a választása, mert fiatal, szexi és van benne tűz, és az általa reklámozott termékek pont erről a fiatalos világról és hozzáállásról szólnak - írja a People.
Egyes képeken Fox természetesen különböző fehérneműkben domborít, a többi fotón pedig vizes ingben, vagy lecsúszott vállú farmerkabátkában próbálja meg arról meggyőzni a vevőket, hogy Armani-farmert viselni menő. A fotósorozatot Mert Alas és Marcus Piggott készítette Los Angelesben. A páros jegyzi a Beckham házaspár hirdetéseit is, és ők működtek közre a Bulgari 2010-es tavaszi és nyári kollekcióját bemutató kampánynál is, aminek Julianne Moore a főszereplője. Az óriásplakátokat egyébként olyan világvárosokban láthatják majd teljes valójukban, mint például New York, Los Angeles, London, Róma és Tokió.
Persze a képeken semmi olyat nem láthatunk, amit Fox korábban már nem mutatott volna meg. Novemberben például a New York Timesnak tette szét a lábát. Igaz, az intim részleteket egy fehér bugyi takarta. A Rolling Stone magazin októberi számában hasonló mennyiségű ruhát viselt, és persze itt is azon volt a hangsúly, hogy mennyire vonzó is ő. A dögös külsejére alapozó képeket egyébként rendre hülye nyilatkozatokkal fejeli meg, amik többsége hiába szexuális tartalmú, egy idő után a legedzettebb bulvárfogyasztó számára is elviselhetetlenné válnak, és így augusztus 4-ét Megan Fox-mentes napnak nyilvánították.
A közönségnek - vélhetően a tetszetős külső miatt - azért annyira mégsem lett elege a 23 éves hírességből, ugyanis hiába szavazták meg őt az év legrosszabb színésznőjének, egyúttal ő lett a legszexisebb is. Sőt, egy másik felmérésnél az évtized szépségikonjai közé is bekerült, igaz, csak a tizenhatodik helyet sikerült megkaparintania.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.


Kommentek
2010.01.13 14:47:28pagonylako
Ezekkel a tekókkal annyira szexi mint 1 kiló karaj...
2010.01.13 14:48:21Ward
az a baj, hogy olyan puhák ezek a csajok. megnézném, hogyan állna rajtuk a cucc egy kis testmozgás után. Mondjuk rajta érdekesen mutatna:
http://www.youtube.com/watch?v=5TCOOOzhfdc
2010.01.13 14:48:39Közöd??
A Beckham feleségnél jobb lenni nem nehéz
2010.01.13 14:50:54dömper dönci
"Hogy pontosan miért váltották le Victoria Beckhamet, nem tudni"
Mert nem egy quantum fizikus tipus és egy igazi gyökér műnő
2010.01.13 14:52:48Preventive
Ezt a nőt nagyon meg kéne vágni, hogy megnyugodjon!!
Bár ami azt illeti a Beckhamnének sem ártana, ha valaki helyre rakná. Akkor szerintem nem lenne ilyen gyökér!!
2010.01.13 14:58:54dömper dönci
mi az hogy megvágni?
2010.01.13 14:59:581bambi
A vállaihoz képest óriási a feje.
2010.01.13 15:01:50johnnythekid
Ez volt tegnap......
http://tinyurl.hu/BRaJ/
2010.01.13 15:02:37ajajajjjjjj
2010.01.13 14:47:28pagonylako: :D
teljesen IGAZAD VAN!
2010.01.13 15:04:04ajajajjjjjj
MF szerepelt már valahol csukott szájjal, vagy mindig tátog?
2010.01.13 15:06:00hozzaszolo
Inkább ronaldót dugványoznám.
2010.01.13 15:07:52énis
hús-vér nő a csont-bőr helyett! :-)))
ritka igénytelen az a tetkó...
2010.01.13 15:30:22johnnythekid
Ez volt tegnap......
http://tinyurl.hu/BRaJ/
2010.01.13 15:32:28andika255
Szép lány megan fox gyönyörű de sajnos ő is emberből van és a majomtól szárzamzik igy tuti van gyomra és segglyuka is,tehát büdöset szarik és fingik sajnos,tehát ne álljon fel a farkatok tőle,gondoljatok a fosra meg a kakira ami kijön belőle mielött ráindultok.
2010.01.13 15:37:18PrincessConsuela
@andika255:
miért kéne arra gondolni?:D:D ha rád néz valaki akkor is gondoljon inkább arra h egy vírusos betegség során csipkésre f*sod a segglyukad?:D
2010.01.13 15:41:57Pilgram
hát hogy ennél a vittória principálnál sokkal jobb nő még a varrattal együtt is az kurvaélet.
2010.01.13 15:52:00Kand Úr
úgy néz ki, mint egy utolsó drogos k..va. nekem nem jön be:-S
2010.01.13 15:52:45egyszeregysárkányegyszeregykirálylány
Andika255 ez egy igazán értelmes komment volt.. megnézném, hogy hogy nézel ki..Miért nem arra kell gondolni, hogy "ez a nő is szokott aludni", "vagy neki is hajat kell mosni időnként", vagy egyéb értelmes, és szerinted mindenképpen természetellenesnek számító tulajdonság. Ha savanyú a szőlő kezdj magaddal valamit, mert félelmetesen ostoba vagy, legalább a külsőddel kompenzáld...
2010.01.13 15:56:39Kukori és Kotkoda
2010.01.13 15:32:28andika255
Te olyan ronda lehetsz, hogy ha veled kapcsolatban a fosra gondolnak, még az is megszépít.
2010.01.13 15:57:27egyszeregysárkányegyszeregykirálylány
Szívemből szóltál kuki :-)
2010.01.13 15:57:46Kukori és Kotkoda
Ja, a lényeg lemaradt: dugjalak fosóba? :)
2010.01.13 16:09:43OmegA404
dugnám fosásig.
2010.01.13 16:20:03Coyote82
sunáznám a faszba
2010.01.13 16:35:52Abraka
Egyebkent kicsit uncsi már ez a nő. Annyira nem jó. Jó, de nem annyira. :D na erted.. Szinesznek meg nulla. Most ö lesz az uj menő tökösnézésü angelina joly
2010.01.13 17:02:58vernarancs
Magán Fax. Nemjojez.
2010.01.13 17:04:27én, a kém
... a nyitott száj... az tényleg...elméletileg olyan vágyakozó kéne legyen tőle... de a harmadiknál, már csak simán úgy tűnik, mintha náthás lenne és mindjárt elcsöppen a taknya....
2010.01.13 17:08:23H&K G3
elég jó bőr, de Victoria Beckham is nagyon bejövős.. :)
2010.01.13 17:31:17aehike
kuki kivan ezekkel az elkényeztetett idióta libákkal. én elküldeném őket dolgozni. például.
2010.01.13 17:34:33rockjano
Hááát lehet hogy buta vagy akármi, vagy csak megjátsza de az igazság az hogy gyönyörű (vagy legalábbis nagyon jól sminkelhető)
Transzformeres filmekhez tökéletes :-)))
2010.01.13 17:57:08A nick már létezik
Kit érdekel, hogy Armaninak levetkőzött?
Még ha nekem tette volna...
2010.01.13 17:58:35A nick már létezik
2010.01.13 14:52:48Preventive:
Mi van, a múltkor leöntött valamelyik vörösborral a kocsmában?
2010.01.13 17:59:59A nick már létezik
2010.01.13 15:32:28andika255:
Te lehet, hogy a majomtól származol, de az emberke többségének csak közös őse van a majmokkal, több millió év távlatban.
2010.01.13 18:01:02A nick már létezik
2010.01.13 17:08:23H&K G3:
Jól van, akkor nem egyedül vagyok hülye.
2010.01.13 18:27:24-boxos-
Dugnám mindkettőt. Aki meg nem, az LÁTENS RATYI!
2010.01.13 18:32:59mon csicsi
enis dunnam
2010.01.13 18:39:40p!nkinside
hát csalódtam az Armaniban. nem kedvelem ezt a nőt.
2010.01.13 19:04:39Bellagio
2010.01.13 18:39:40 p!nkinside
ezutan tuti a felére esik a részvényei ára
2010.01.13 19:15:12Visegrádi
Szerintem sem egy Armani-s alkat. Bár a C Ronaldo lett a cég férfi modellje a női meg ő. Számomra egyik alak sem szimpi, mindkettő Zs kategóriás mint ember. Beckham-ban volt valami igazi "sárm".Ronaldoban nulla, csak egy tahó, ha jó focista akkor is.
Nade ha a vén Armaninak és stábjának ez kell....
2010.01.13 19:27:44Johny the mocsok
úgy néz ki, mint egy drogos kurva, nekem bejön!
2010.01.13 19:28:09Aryo
Engem az Armanis dolgok akkor hoznak lázba, ha pl. én viselek Armanit. :) Megan Fox meg jó csaj de először fel sem ismertem ezeken a képeken. (Na jó a cikk címe segített) Az meg a másik, hogy ha ez a cikk nem egy hype, hogy Armanit reklámozzanak. Akkor nem sok teteje van. Mert ennyire bármelyik strandon látunk Megan Fox kaliberű csajokat levetkőzni. Vagy még jobban is...
2010.01.13 20:23:34Jedlik_
"Megan Fox végre levetkőzött az Armaninak"
Huhh, ez volt a mielőtt meghalok listám utolsó pontja. Most mi a faszhoz kezdjek...?
RIP.
2010.01.13 21:03:45keeroy
beadja
2010.01.13 21:29:20Jedlik_
2010.01.13 19:30:55bAnál Amál: az a baj ezzel a rüfkével, hogy jpg bazzeg, nem érted?
2010.01.13 21:37:14Chalabre
Ki ez a Megan Fox? Honnan kellene ismernem?
Nekem olyan lány a szomszédból típus photoshoppal kihozva belőle a legjobbat. Pont ez a bajom vele itt.
Szerintem a sznos, puccos, felsőkörös Armani márkához a sznob, puccos Beckhamné sokkal jobban illik. Egy világ.
2010.01.13 22:48:07GRANDI
http://www.youtube.com/watch?v=JSqtZqY2h3U
És ezt a zenét hallgatja
2010.01.13 23:25:48johnnyboy
Még több kép Megan Foxról:
http://tinyurl.com/meganfoxpictures
2010.01.14 02:14:29fagzal
Nem értem ezt a Megan Fox mániát... élettelen és tehetségetelen.
Akkor már inkább CoCo :)
http://backseatcuddler.com/wp-content/uploads/2009/12/coco-at-the-gym-2.jpg
2010.01.14 07:55:56KárászAti
"2010.01.13 21:37:14
Chalabre
Ki ez a Megan Fox? Honnan kellene ismernem?
Nekem olyan lány a szomszédból típus photoshoppal kihozva belőle a legjobbat. Pont ez a bajom vele"
A celebek 90%-a ilyen...
2010.01.14 09:43:19Bangó Tarzan
KárászAti: igazad lenne, ha ez a nő nem így nézne ki a valóságban.
2010.01.14 10:57:28niknév
ez foxi cunci valami kibaszott jo nö!!
lehet irigykedni,meg köpködni, måst nem igen tudtok. Akinek nem tetszik valoszinu a sajåt nemehez vonzodik ;)