A Love magazin egy igazán különleges fotósorozattal ünnepli egyéves fennállását, ugyanis a február nyolcadikán megjelenő számhoz nyolc különböző címlapot készítettek, amelyek mindegyikén egy-egy ismert modell látható egy szál semmiben. A Fashion Icon (Divatikon) címlapsorozatának másik különlegessége, hogy mind a nyolcan ugyanabban a pózban feszítenek, és – bizonyára sokak bánatára – minden fotón le vannak takarva az intimebb részletek. A feladatot egyébként Kate Moss, Naomi Campbell, Natalia Vodianova, Amber Valetta, Jeneil Williams, Kristen McMenamy, Lara Stone és Daria Werbowy vállalta el.
Változatos tökéletesség
A gyönyörű változatosság jegyében készült sorozat koncepcióját a magazin szerkesztője, Katie Grand ismertette a brit Vogue-gal: „A Love aktuális számához nyolc olyan nőt választottunk ki és fényképeztünk le ugyanabban a pózban, akiket a világon a legszebbek között tartanak számon, és megkértük őket, hogy mutassák meg meztelen testüket, amiket sokan tökéletesnek tartanak. Azért készültek ezek a képek, hogy megmutassuk, mennyire is különböznek egymástól, és ezért is írtuk rá a fotókra a méreteiket. A tökéletesség nem adott, állandó és időtlen, hanem olyan eltérő, mint a címlaplányaink méretei." A címlapfotókat készítő Mert Alas és Marcus Piggott szerint a nyolc modell valóban nagyon különbözik egymástól, és celebek fotózásában oly jártas szakemberek természetesen igazán érdekesnek tartották a feladatot. Alas például arra is ráeszmélt, hogy bármennyire is máshogy festenek a modellek meztelenül, kisugárzásuk hasonló.
Lehetőségek tárháza
Persze nem ez az első eset, hogy egy divattal foglalkozó újság egyazon számához több címlapot készít. Ott van például a celebeket rendre levetkőztető V magazin, ami bikinis különszámához hat teljesen különböző címlapot készített hat szupemodell közreműködésével. A színpompás címlapfotókhoz Mario Testino fotósnak Eva Herzigova, Naomi Campbell, Daria Werbowy, Claudia Schiffer, Gisele Bundchen és Kate Moss állt modellt.
Természetes báj
Persze előfordul, hogy egy ilyen címlapsorozat üzenete egy leheletnyivel konkrétabb annál, minthogy hát, igen, a világ legtökéletesebb testei nem egyeznek meg centiről centire, és a változatosság gyönyörködtet. Gondoljunk csak a francia Elle magazinra, amely tavaly tavasszal a túlzott retusálás ellen próbált harcba szállni egy hasonló elgondolás mentén. Ők szintén nyolc híres nőt kértek fel arra, hogy szerepeljenek a címlapon. Igaz, egyiküknek sem kellett levetkőznie, elég volt bevállalni azt, hogy az ominózus fotókat nem veszik kezelésbe lelkes retushuszárok, és így szorosabb kapcsolatban lesznek a valósággal, mint mondjuk a hol csípőhibás Barbie babaként ábrázolt, hol viaszbabává retusált Demi Moore fotói.
Ezt az ötletet vitte tovább pár hónappal később némileg módosított formában a Harper's Bazaar is. Ők a Love sorozatában is szereplő Amber Valettát, valamint Cindy Crawfordot, Claudia Schiffert, Helena Christensent, Nadia Auermannt, Shalom Harlowt, Tatiana Patitzt és Kristen McMenamyt kérték fel arra, hogy képeikkel ugyan öntsenek már lelket megnyomorított önbizalmukkal küzdő nőkbe.
Még több a velveten
- Homokot rugdosó tévés imitált homokvihart RomániábanA román tévé stábja kiment felvenni egy homokvihart, de mire odaértek, a szél alábbhagyott.
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.

Kommentek
2010.02.03 16:43:11nyomasek_bobo
Rohadt cellux...
2010.02.03 17:38:05Charly McCoor
Olyan sorrendben végigsunáznám mind a nyolcat , ahogy megjelentek.
2010.02.03 17:51:11kyskalacs .
naomi lábának nagyon szép formája van...a kate moss combja elég gáz..
2010.02.03 18:27:02faszharcos
csereszabatos a ribanc
2010.02.03 18:36:31verel
az való igaz, hogy gazella termet
2010.02.03 19:13:47tengier
nekem valahogy nem feltétlenül a ba..s jutott róluk az eszembe, hanem, hogy milyen erotikus lehet egy ilyen testet símogatni?
buzi-e vagyok? vagy csak 33 éves?
2010.02.03 19:22:12Chalabre
Az "öreg" Naomi messze veri a mezőnyt, leiskolázza az ifjoncokat, tizenéveseket is. Tökéletes...
2010.02.03 19:37:12mókuscickány
Miért nincs itt egy szavazógép? Szavazni akarok! Bármiről!
2010.02.03 20:06:38marcelllus
1. Lara
2. Amber
3. Natalia
4. Daria
5. Kate
6. Naomi
7. Kristen
8. Jeneil
Kész.
2010.02.03 20:10:40Közöd??
zseinális 5let és jó sorozat, kivéve az első néger csajt mert az túlvékony:-)
2010.02.03 20:21:53Közöd??
tengier, eléggé buzancs gondoloat, nekem az jutott egyembe milyen jó is lenne ha a bokájuk valahol a halántékuk táján lenne és... na jó nem folytatom. Pedig én 32 vagyok.
2010.02.03 20:43:55Hamlet
Sunáznám mindet, a megadott sorrendben.
Mondjuk Kristen McMenamy-től kicsit félnék a transzvesztita-sminkje miatt...
2010.02.03 20:46:24bbenoe
Csak a letakart pinát tudtátok nézni, mi?
Ez egy rendkívül előnyös póz. Oltári magas sarok, ami csinál vádlit még annak gazella fekete nőnek is, és hátra tolja a feneket, kifeszítve pocakot, erő ellen felemelt mindkét kéz, ami még feljebb emeli a melleket.
Ilyen pózban még zalatnai is jól nézne ki.
A "hasonló kisugárzás" pedig sejtésem szerint a "sunáznám" lehetett...
2010.02.03 21:38:33victor vacendak
CSak azt szeretném kérdezni, hogy mi a szart jelent ez a minden bizonnyal frappánsan viccesnek gondolt "sunáznám"? Sok idióta nyelvújító...aki az életben nem sunázott még. Felteszem.
2010.02.03 22:07:20omnipräsent
Naomi még mindig gyönyörű, de nekem sose lesz olyan testem mert nem vagyok afroamerikai. A feketéknek sokkal erősebbek az izmaik és más a testfelépítésük, ez tudományos tény. Kate Moss valójában ronda, lóg a melle és a hasa, itt biztos kifotosoppolták. Láttam róla képeket hogy milyen smink nélkül bikiniben. Szétdrogozott testű csúnya, primitív pofájú némber.
2010.02.03 22:09:14omnipräsent
A suna és sunáznám kifejezés is valószínűleg a cigány nyelvből jön, mint ahogy a csaj, csávó, lóvá, csóró, séró és a kaja meg a kula szavunk is. Lassan már roma lesz a hivatalos nyelv Magyarországon...
2010.02.03 22:48:03bbenoe
1. A "sunáznám" szó az index és környékének blog-kommentjeiben a "megbasznám" ige szalonképes formája. (Egyéb eredetmagyrázatokat szívesen fogadnék.)
2. Árnyalni kéne, mit jelent, hogy a feketéknek "erősebbek az izmaik". Igen, sok vonatkozásban más a szervezetük, pl fekete a bőrük, kicsit mások a testarányaik, minden felnőtt fekete tejcukor-érzékeny, egyes gyógyszerek másképp szívódnak fel - de hogy erősebbek lennének az izmaik? Ugyanazon izomtömeg és ugyanazon erősségű elektromos ingerlésre nagyobb erőt fejt ki? Vagy mi? Rejtett péniszirigység?
2010.02.03 22:55:22omnipräsent
Van egy könyvem, abban van leírva, ogy a feketeknek pl. a combjukban több a vörös izomrost, mint a feher, ezert kepesek az afrikai futok olyan rekordokra az olimpian. Ez tudomanyos teny. A torkuk is mas, ezert mas a neger enekesek hangja.
A suna szú puncit jelent, a sunazas közösélest, es mint mar emlitettem, roma eredetü. Mint az összes nem angol jövevenyszo a magyarban az utobbi idöben, ez is cigany kifejezes. ogy lovari vagy beas, azt nem tudom.
2010.02.03 22:56:52omnipräsent
Mar megint bedöglött a magyar billentyuzet atallitasom. Bocsanat.
2010.02.03 23:52:43kerecsen2010
Szerintem is Naomi magasan veri az összest. A többség alkatra Barbie babára ütött, csípő zéró. És annyira nem is mások. Akik alkatra Barbie-ra ütöttek, azok egymásra is hasonlítanak, logikus. Moss-nak ronda a kiálló bordája, ő még Barbie-szinten sincs.
2010.02.04 04:49:17Honda RC 51
Nekem, mivel mar csak a feketek jonnek be Naomi az etalon. En ugy tudom hogy a vadlijukban eggyel tobb izom van pl. Ja es ha tudnatok mennyire jo az ajkukat harapdalni....lent is fent is....:)
2010.02.04 06:13:02sandlover
Honda,
esztetikusak tudom en de van valami szaguk, amirol minden csak a szex nem jut eszembe..vagy Te nem, erzed??
2010.02.04 16:47:58Honda RC 51
sandlover
nem nem! Te a ciganyokkal kevered. Ok nem ciganyok, persze ha valaki nem furdik napokig....ki tudja. A felesegem mindig illatos es nagyon ugyel a higeniara. Nincsen mas szaguk biztosithatlak arrol. Szerintem irany Jamaica, udulj egyet es probald ki magad.
2010.02.04 16:56:47DaveEr
PHOTOSHOP CS4!
2010.02.05 19:05:58minden foglalt
szerintem ezeket csak azér csinálják mer már unják magukat nincs mivel felhívni magukra a figyelmet