A Mr. College-jelöltek után ezúttal a Főiskolák Szépe cím várományosaira szavazhatnak olvasóink, akik közül szerdán, Debreczeni Zita és Zola vezénylésével kiválasztják a győztest. Értékelje a Playboy Energy bemutatja: J.Press Főiskolák Szépe & Mr.College 2010 verseny női döntőseit: tízet adjon a legszexibb, egyet az Ön szerint legesélytelenebb indulónak. Szavazni Indapass-szal lehetséges.

Balogh Adrienn

 

180 cm / 57 kg

Bár csak 18 éves, Balogh Adrienn rutinos szépségversenyző: 2007-ben a Barcika Szépe megmérettetésen, 2008-ban pedig az Elite Model Look Hungary válogatásán is indult, és míg az utóbbin csak az elődöntőig jutott el, addig a Barcika Szépe versenyen egészen a döntőig küzdötte fel magát. Balogh Adrienn a kommunikációt választotta hivatásának, a szakma rejtelmeit a Budapesti Kommunikációs Főiskolán igyekszik elsajátítani. Mint azt az elsőéves hallgató a bemutatkozó videójában elmondta, azért jelentkezett a versenyre, mert hatalmas élményt jelent számára más lányokkal együtt dolgozni, próbálni és felkészülni a döntőre.

Baranyi Anita

 

165 cm / 48 kg

Míg a 18 éves Balogh Adrienn csak két versenyen, addig a 21 éves Baranyi Anita ötön mérettette meg magát: indult a Miss Colors Hungaryn, a 2007-es Miss Balatonon, a 2009-es és 2010-es Királynőn, de a tavalyi Főiskolák Szépe versenyről is ismerős lehet. Adatai alapján Baranyi csak egy kilót hízott a 2009-es verseny óta, és továbbra is érdekeli a divattervezés. A BKF PR marketing szakos diákja idén húga miatt jelentkezett, de a hangulat és a társaság is nagyon bejött neki.

Baranyi Szilvia

 

167 cm / 48 kg

A BKF gazdálkodás és menedzsment szakján tanuló diák csak két évvel fiatalabb nővérénél, Baranyi Anitánál, és testvérével ellentétben nem egy megszállott szépségversenyző, eddig csak a Királynőn vett részt. Baranyi Szilvia puszta kíváncsiságból jelentkezett a Főiskolák Szépe versenyre, amit az eddigi válogatók alapján nagyon pozitív élményként könyvelt el. "Sziasztok! 19éves főiskolai hallgató vagyok a BKF-en, mellette járok műköröm, pedikűr, manikűr iskolába. Emellett a jogosítványt is csinálom, és járok rendezvényekre hossteskedni is! Nagyon szeretek főzni, rajzolni és táncolni is" - írja bemutatkozó szövegében.

Facskó Szidónia

 

166 cm / 45 kg

A ceglédi születésű, 20 éves Facskó Szidónia dekoratív, ambiciózus lánynak tartja magát, imád táncolni, sportolni, rajzolni, a barátaival és a családjával lenni. A Szegedi Tudományegyetem rekreáció és egészségfejlesztés szakjának hallgatója nem tudja, hogy miért jelentkezett a Főiskolák Szépe versenyre - "megláttam a plakátot, úgy gondoltam, miért ne. Aztán most itt vagyok" - mondta bemutatkozó anyagában.

Fodor Gyöngyi

 

160 cm / 42 kg

Fodor Gyöngyi a Budapesti Gazdasági Főiskola kereskedelem és marketing szakjára jár, az eddig magába szívott anyagot jelenleg a rendezvényszervezésben kamatoztatja. A budapesti születésű 21 éves hallgatót a paragrafusok is foglalkoztatják - derült ki a Velvethez eljuttatott adatokból, ahogyan az is, hogy Fodor megszerette a focit, valamint, hogy szívesen barátkozik.

Horváth Daniella Dominika

 

172 cm / 56 kg

"Mindenem a tánc, a színház, hároméves korom óta táncolok akrobatikus rock'n'rollt, két évig játszottam színházban is" - mutatkozott be a közönségnek a Corvinus Egyetem kereskedelem és marketing szakjának hallgatója. Hogy a húszéves, tapolcai születésű Horváth Daniella Dominika mit vár a versenytől, nem derült ki a bemutatkozó videóanyagból, de valószínűleg a többiekhez hasonlóan nyerni szeretne.

Hosszú Dóra

 

164 cm / 55 kg

Két szépségversennyel a háta mögött Hosszú Dóra is rutinos versenyzőnek számít. Talán az is a versenytapasztalatoknak köszönhető, hogy Hosszú igen terjedelmes beszámolót adott magáról, amiből megtudtuk, hogy a 21 éves, nemzetközi gazdálkodás szakra járó hallgató sokáig művészi tornázott, lovagolt táncolt, sőt két hétig vízilabdázott is. "Majd áttértem a szinkronúszásra, ami megtanított az alázatra, fegyelemre és a tiszteletre. Társasági lény vagyok, beszédes, közvetlen, őszinte és szókimondó. Nagyon szeretem a családomat és a barátaimat, a szeretteimért bármire képes vagyok. Egyke gyerek vagyok, így elég céltudatos és maximalista vagyok az életben. Ha valamit a fejembe veszek, azt általában véghez is viszem. Rettentően kíváncsi vagyok, a versenyre is ezért jelentkeztem; szeretem a kihívásokat és kíváncsi vagyok a környezetem visszajelzéseire, legyen az pozitív vagy negatív" - írja.

Keserű Nóra

 

175 cm / 55 kg

Keserű Nóra tavaly is szerencsét próbált, és ugyan nem ő lett a Főiskolák Szépe, a Velvet olvasói őt választották a legszexibbnek. Az ELTE kommunikáció és médiatudomány szakjának 23 éves hallgatója tíz évig ritmikus sportgimnasztikázott, aztán átváltott az aerobikra. Bemutatkozó anyagában méltatta a szervezést és a társaságot, valamint megjegyezte, mind a fiúkat, mind a lányokat nagyon kedvesnek tartja.

Kotnyek Réka

 

165 cm / 50 kg

A 19 éves, nagykanizsai születésű Kotynek Réka a Budapesti Gazdasági Főiskola pénzügy szakjára jár, és már meg sem lepődünk rajta, hogy a többi versenyzőhöz hasonlóan ő is szeret sportolni. Bár a hobbija sok újdonságot nem tartogatott számunkra, ő volt az első, aki kimondta: szeretne a Főiskolák Szépe lenni.

Kurucz Gina

 

167 cm / 46 kg

Kurucz Gina tanulmányai miatt költözött fel Balatonlelléről Budapestre, jelenleg albérletben él, hogy a Budapesti Kommunikációs Főiskola kommunikáció és média szakján tanulhasson. "Szeretek utazni, olvasni, megismerni számomra érdekes embereket, szeretek a barátaimmal lenni, szeretem magam valami aprósággal mindig meglepni! Nagyon röviden ennyi rólam. Kedvenc idézetem: 'Életünket a lehetőségeink határozzák meg, azok is, amiket elszalasztunk'" - ezekkel a szavakkal töltötte ki a magamról részt Kurucz Gina, aki úgy érezte, most, 21 évesen jött el az ideje annak, hogy kipróbálja magát egy szépségversenyen.

 

Rózsás Adrienn

 

173 cm / 58 kg

Tatabányán született, és 8 évig versenytáncolt Rózsás Adrienn, aki a turizmust és a vendéglátást próbálja elsajátítani a BGF-en. A szőke, kék szemű versenyzőről túl sokat nem tudtunk meg a bemutatkozó szövegéből, csak annyit, hogy elsőéves hallgató, és a nyolcévnyi versenytánc megnövelte az önbizalmát.

Takács Lívia Anna

 

Keserű Nórához és Baranyi Anitához hasonlóan Takács Lívia Anna sem első alkalommal próbál a Főiskolák Szépévé válni. A magát nagyon elfoglaltnak vélő hallgató a BGF kereskedelem és marketing szakjára jár, szabadidejében szeret kirándulni, moziba járni, sétálni, a barátaival lenni és olvasni. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy míg az újrázó szépségversenyzők egy kilóval többet nyomnak, addig a 23 éves Takács Lívia egy kilóval könnyebben indult az idei Főiskolák Szépe megmérettetésen.