horoszkóp

Pilótaszemüvegben vagy Wayfarer-utánzatokban feszíthetünk idén nyáron

2010.08.02. 14:26
Bár az optikus a nagy, légy-napszemüveget javasolja, a stylist szerint az már kiment a divatból. A fél arcot eltakaró szemüveg helyére egyértelműen a Ray-Ban Wayfarere, illetve ennek utánzatai léptek. A Váci utcai boltokban persze mindegyikből akad bőven, sőt, annak sem kell aggódnia, aki napellenzős - vagy pilótaszemüvegre vágyik. Napszemüveg-körkép.

Még mindig a Ray-Ban és a hamisítványok tarolnak

Végigróttuk a Váci utca legnépszerűbb boltjait, de ellátogattunk a hamisítványok fellegvárába, a Nyugati téri aluljáróba is, hogy megtudjuk, milyen a 2010-es napszemüveg-trend, de csak egy üzletet találtunk, aminek kínálata egyértelműen alátámasztotta a klasszikus szemüvegekre voksoló Isai Anita stylist tapasztalait. „Nehéz megmondani, hogy mi az aktuális napszemüveg-trend, de én úgy látom, hogy a Ray-Ban Wayfarer retroszemüvegei a legmenőbbek idén [is - a szerz.], amit természetesen számtalan cég másol. A tavaly, tavaly előtti trend légyszemüvegei már kevésbé divatosak, a pilótaszemüvegek viszont továbbra is keresettek. Fontos, hogy legyen egy jó szemüvegünk, ne sajnáljuk rá a pénzt, mert ez nemcsak kiegészítő, hanem védelmet is nyújt a Nappal szemben. Olyan, mint egy óra, egy táska vagy egy smink. Rossz minőségű anyaggal nem károsítjuk a bőrünket.”

Körutunk során a H&M-be, a C&A-ba, a New Yorkerbe és a Nyugati téri aluljáróba látogattunk el, ám kizárólag a H&M-ben figyeltünk fel az Isai Anita által trendinek ítélt retroszemüvegek dominanciájára. A koppintott stílusú szemüvegek természetesen nem érik el a Ray-Ban-i csúcsot: kihajtáskor gyanúsan recsegnek a szárak. A H&M-ben átlagosan 1300-1500 forintos darabokba futottunk bele, a kínálatban hangsúlyosak a pasztellszínek.

Mindenhol kaphatunk 100%-os UV-szűrős szemüveget

Míg a H&M-ben igyekeztek a trendnek megfelelő napszemüvegeket árusítani, addig a C&A a sokféleségre épített. A köves, címlaplány-szemüvegtől a szívalakún, a színváltóson és a Jennifer Lopez által tavaly hordott rovarszerűn át a pilótaszemüvegig minden megtalálható a kínálatban, a felső árhatárt a 3490 forintos átmenetes darab adta meg. A New Yorkerben jellemzően 1490 és 2990 forint között váltakoztak a napszemüveg-árak, az összegért itt is kaphatunk pilótaszemüveget, szív alakú darabot vagy extrém napellenzős kiegészítőt, de szintén fellelhetők a Wayfarer stílusú szemüvegek. Mint az összes Váci utcai boltban, a Nyugati téri aluljáróban is 400-as matricák jelezték az UV-szűrőréteget, ezt ragasztották az LC és DD márkajelzésű Louis Vuitton- és D&G-hamisítványokra is. Akciós darabot már 600 forintért vehettünk volna, a szív alakúért itt 2990-et kértek, az inkább csak látványelemnek minősülő Kanye West-szemüveghez pedig 2290 forintért juthattunk volna hozzá.

Mit jelent a 400-as UV-szűrőréteg?

Az optikustól megtudtuk, a 400-as UV-szűrővel bíró lencsék százszázalékosan megszűrik a szemre ártalmas UV-B sugarakat. „A százszázalékos UV-szűrővel ellátott lencsék 400 nanométeres hullámhosszig szűrnek, ez a maximális sugárzás, ami a szemet érheti. Az UV-B sugárzással ellentétben az UV-A és UV-C sugárzás nem ártalmas a szemre.”

Bár a napszemüvegek igen széles skáláját ismertük meg az aluljáróban, Joób Miklós optikus szerint nemcsak az fontos, hogyan néz ki a szemüveg.  „Bár a híradások szerint már az utcai árusok jelentős része is százszázalékos UV-szűrővel ellátott napszemüveggel kereskedik, érdemes szaküzletben vásárolni, mert ott nemcsak ingyenesen bemérik, hanem be is állítják úgy, hogy mindenhol tökéletes illeszkedjen. Ebből a szempontból jók ezek a nagy formájú légyszemüvegek, amik most úgyis divatosak, mert rendesen takarják a szemet.”

Strandoláshoz zárt szemüveget vegyünk

Joób Miklós kérdésünkre elmondta, a színezett szemüvegek sem nyújtanak minden esetben tökéletes védelmet, főképp, ha az olcsóbb árkategóriából választunk. Ekkor ugyanis fennáll annak az esélye, hogy a lencse nem anyagában színezett – nem eleve színes műanyagból készül -, hanem csak sötétre festették. „Az utóbbinak le is válhat a rétege, és ha van is rajta valamilyen szűrőréteg, az a napfény hatására hamar elveszítheti a szűrőképességét. Ez rendkívül ártalmas a szemre, a sötét lencsék mögött ugyanis kitágulnak a pupillák, így még több káros sugárzás éri a szemet.”

Az optikus szerint vakságot is okozhat a hosszan tartó UV-terhelés, és bár nem bizonyított, a sugárzást teszik felelőssé a népbetegségnek minősülő szürkehályog kialakulásáért is. A szakember azt is elmondta, nem mindegy, hogy milyen napszemüveget veszünk fel az utcára és milyet a strandra, ugyanis mindkét helyre más-más típusúra van szükség. „Strandoláshoz különösen fontos a zárt szemüveg, mert a víztükör és a tengerparti homok felerősíti a sugárzást. Elengedhetetlen a szem védelme akkor is, ha hosszú órákat vezetünk az autópályán a napsütésben. Ha pedig sportoláshoz használjuk, lényeges, hogy a szemüveg ne essen le rólunk, valamint, hogy mind a lencse, mind a keret törhetetlen legyen, elkerülve ezzel az esetleges sérüléseket."

Nyílt laborokban ellenőrizhetjük az UV-szűrőt

A szezonban egyébként kiemelten foglalkozik a napszemüvegekkel a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, és bár az üzleteket is ellenőrzik, a strandokról, vízpartokról gyakrabban szereznek be mintákat. „Az UV-szűréssel általában nem szokott gond lenni, legfeljebb annyi, hogy bár a százszázalékos UV-védelmet jelző matricát ragasztják rá, a lencsék csak részben védenek, ám ettől még nem károsak a szemre, a szabványnak ugyanis megfelelnek. Olyannal is találkoztunk már, hogy a napszemüveg lencséje jobban szűrt, mint ahogyan azt jelezték. Az utcán árusított kiegészítőkkel sem szokott már gond lenni, megfelelnek a szabványnak. Ennek ellenére lényeges, hogy csak akkor vásároljunk utcai árusnál, ha kapunk blokkot, és tudjuk, hogyha bármi gond van a termékkel, akkor vissza tudjuk vinni” – mondta a Velvetnek Klima Katina, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője. Hozzátette, a nyári időszakokban a hivatal több városban is szervez nyílt laborokat, ahol ingyenesen bemérettethetjük a vásárolt napszemüveget. A nyílt laborok időpontjairól a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség honlapján tájékozódhatnak.