Jennifer Lopez
Most december második felében elnézve ezt a képet nagyon karácsonyinak tűnik a hangulata, de igazából Jennifer Lopez még június 14-én előlegezte meg az ünnepi csillogást ezzel a ragyogó Gianfranco Ferré ruhával. Az arany bőr- és hajszíne miatt is remekül áll a karrier nélkül maradt színész- és énekesnőnek, aki a többi színnel azért csínján bánt. Mint látni fogjuk, az aranyhoz nem is nagyon megy semmilyen más szín, ennek megfelelően Lopez is feketében választott lábujjvillantós cipőt. Táskája és karkötője szintén a feketét kombinálja az arannyal és egy egészen kis ezüsttel - a galériában még több kép is van erről az összeállításról, kattintson a fotóra!
Drew Barrymore
Drew Barrymore ruhája (Catherine Malandrino tervezte) ehhez képest bordós virágmintákat kombinál az arannyal, igaz, a növényi díszítés inkább csak a szoknya alján kivehető, így a fémes csillogás mellett a másik szín nem igazán érvényesül.
A színésznő hatalmas karikafülbevalói fekete-arany díszítésűek, alkarján szintén aranykígyó tekereg, amit mintha egy galdiátornőtől kért volna kölcsön, és derekán aranyöv fogja össze a ruhát. Valamelyest merész húzással Barrymore azonban nem fekete, hanem szürke cipőt választott, igaz, a lábbeli alig látszik ki a hatalmas szoknya alól.
Salma Hayek
Salma Hayek egy kanapéhuzatra emlékeztető, fekete-arany figuratív mintával ellátott ruhát választott, amiben egy gyönyörűen becsomagolt karácsonyi ajándékra emlékeztet, igaz, ez a fotó még októberben készült a Tribeca filmfesztiválon. A szétdobált-összezavart keleties minta vízparti jelenetet idéz, Hayek ezüst fülbevalót és gyűrűt választott hozzá, apró retikülje viszont szintén arany mintás, szinte beleolvad a ruha eleganciájába. A tűsarkú cipő Hayek lábán is fekete, és nála is van lábujjvillantás, ami ebben az esetben viszont azt eredményezi, hogy az összeállításból elővöröslik egy kis körömlakk.
Natalia Vodianova
Az orosz exmodell, Natalia Vodianova a Haarper’s Bazaar nevű magazin “Az év női” rendezvényén szikrázott az aranyflittertől. Az összeállítás hat nője közül talán ezen a Balmain ruhán van a legtöbb arany, tetőtől talpig fénylik, még uszálya is van. Ráadásul a kiegészítők terén is ő vállalta be a legfajsúlyosabbat: egy gyönyörű, ezüstösen csillogó nyakék díszíti a dekoltázsát. Vállán fekete alapszínű retikül lóg, és a cipője neki is az aranyhoz ezek szerint standard lábviseletnek tekinthető fekete, lábujjvillantós tűsarkú, kár, hogy az eseményhez egy kis lábszőr-villantás is kapcsolódik.
Shakira
A dél-amerikai énekesnő az MTV European Music Awardsra ment el aranyban. Míg Vodianováé volt a legnagyobb ruha, Shakiráé a legminibb. Sőt, igazából nem is a szoknya hossza (illetve rövidsége) vonzza a tekintetet, hanem a merészen túli dekoltázs. Az énekesnő annyi bőrt mutat, hogy ruhájának arany alapszíne alig érvényesül, főleg, hogy a csillogó flitterek fekete mintával keverednek. Shakira egy alig észrevehető gyűrűn kívül nem visel kiegészítőket, a cipőjét pedig már biztos szöveg nélkül is kitalálták.
Katy Perry
És akkor nézzük végül Katy Perryt, aki ráadásul tényleg most a karácsonyi szezonban öltözött fel ilyen aranyosan Georges Chakra tervező jóvoltából. A vállatlan ruha egészen diszkrét dekoltázst mutat csak, és a fenti díszítés alul a szoknyán kétszer is megismétlődik, ráadásul néhány kék, zöld vagy narancsszínben villanó kő segítségével. A fémes-csillogó összeállítást Katy Perry a tőle megszokott kreativitással ezüst körömlakkal tette teljessé, és ő az egyetlen, akinek a cipője sem fekete vagy szürke. Szerencsére azért nem is arany, hanem az énekesnő egy diszkrét árnyalatú, testszínű topánt választott a Grammy-jelölések bejelentése kapcsán tartott koncertre.
Szavazni csak annak ér, aki a galériában rendesen megnézte mind a hat aranyban-ezüstben csillogó hölgyet, és mint a heti trendben mindig, most is a legjobbat kell kiválasztani. Az arany fontos szerepet játszott például Alexander McQueen legutolsó kollekciójában is (ebből származik Salma Hayek fenti ruhája), de túlzott használata az elegancia és ünnepélyesség érzékeltetése helyett könnyen ízléstelenségbe csap át. A hat hölgy közül ön szerint melyik találta el a leginkább, hogyan kell ezt a színt viselni?
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2010.12.19 10:01:13abc
14 es képnél Kary Perry szerepel, tudom jön a karácsony :)
2010.12.19 10:10:21Never ending dead
Mrs. Brand, született Perry ruhája egy szóval elintézhető: ocsmány. Shakira dekoltázsával meg semmi gond, ekkora cicik még simán elmennek egyszerű photosop-kerekítési hibaként, szóval tök mindegy kilátszanának-e vagy sem.
2010.12.19 10:31:52ju offa
alapvetően az összes ruha fos.bár nemtré,fiúként nemhordanám,max farsangon.
2010.12.19 10:40:59Civitas Fidelissima
Miért van Christina Hendricks a leadképen, ha az írásban szó sem esik róla?
[link]
2010.12.19 10:49:01march23rd
Salma Hayek ruhája a legjobb, de Drew a legtündéribb, tessék rá is szavazni :)
2010.12.19 11:42:45csipkefa
én Drew Barrymorre-ra szavaztam :)
2010.12.19 12:00:57mrgeez
@Civitas Fidelissima A leadben Angelina van, igaz, ő sincs itt.[link]
2010.12.19 12:02:21huh?
Cate Blanchett Oscar gála 2005? Az egy igazi "arany ruha".
2010.12.19 12:04:02huh?
Flitterek nélkül is.
2010.12.19 12:20:53我鳥你
salma hayek (akit basznék ezerrel) mellett elbújhat a többi kiskurva a seggembe
2010.12.19 12:34:29Mortal Vombat
Lopez valami fantasztikusan néz ki. Ha gazdag leszek, minden nyáron elhúzok valami déli országba nyaralni 2 hónapot,mert a latinos nőkkel egyszerűen nem tudok betelni.
2010.12.19 12:52:30Amati
ok, de hol vannak a jó nők???
2010.12.19 13:18:22nyomasek_bobo
@mrgeez: a velvet.hu-n ő van.
2010.12.19 13:30:01calvin&hobbes
csak nekem tűnik úgy hogy a perry-s ruha torzítja a csaj felsőtestét? mintha letolná a melleit a derekára de érdekes módon az arányok mégis megmaradnak.. nagyon bizarr...
2010.12.19 13:45:43zoxó
Mrgeez, a leadben bizony Hendricks van:).
2010.12.19 13:47:10azigazivideki
b+ index, nektek egy rohadt korrektorra sem telik????? még a képaláírásokban is hemzsegnek a gépelési hibák!!!!! de télleg, miért nem olvassa meg egy korrektor, mielôtt kimegy élesbe, ha már a T. "cikkíróitok" nem tudnak írni, gépelni, meg annyira szerteszórt a figyelmük, hogy egy öt karakterbôl álló szóból vagy kihagynak egy betût, vagy elgépelik. a tartalmi színvonaltalanságot még súlyosbítja ez a szánalmas funkcionális analfabétizmusotok, nem csoda, hogy trágyadomb ez az egész, különösen, ez a csúcsfos velvet. itt csupa imbecil dolgozik????
okádék!!!!!
ezért remélem még pénzt is kap ez a sok nyomorult.
aztaqrvaélet, így a szeretet ünnepére.
köszönettel: VB
2010.12.19 14:13:56Tonohaver
@careful:
Ja! Vannak. De "careful" vagyok, így Comodo tűzfalat használok és szerinte:
"This website has been blocked temporarily because of the following reason(s):
* Phishing: Site may be criminally fraudulent attempting to collect your personal information by masquerading as a legitimate site"
Nem én voltam! "Ő!"
2010.12.19 14:20:09közlekedési bűnöző
Öööööö.... sunáznám nem volt még? :-)
2010.12.19 15:04:49kt35
Jennifer lopez és salma hayek akármit is vesznek fel, csodaszépek.
2010.12.19 16:28:31Tonohaver
@NagyMedve:
Mint "careful";
A tiéd is blokkolja.
(Persze nem jelenti azt, h. hozzáértők ne léphetnének be. Csak - én- biztonság ügyileg paranoiás vagyok, ezért finnyás, ha úgy tetszik hisztis programokat használok.
De, h. senki ne maradjon ún. jó csajok/napi csajok nélkül, ha valaki nem ismerné:
[link]
(Nem szex, csak nők.Reggeli kávé mellé használom, ÉN.Felébreszt...
ÉN=ugyebár, nem kötelező!)
2010.12.19 17:51:42közlekedési bűnöző
2010.12.19 15:04:49kt35
A leginkább pedig ruha nélkül.-.-.-
2010.12.19 20:06:46Grincs Úr
Egyedül Lopez a stílusos, vegyétek már észre. A többi - ebben az összeállításban - egyértelműen kuka.
2010.12.19 21:39:58moesko
aww a cím alapján nagyon reméltem, h ez a balmain tökély szerepelni fog.. ^^
2010.12.19 22:53:12Advanced Flight
Bár nem tartozik a kedvenceim közé, most messze Drew Barrymore találta el legjobban a stílt. Hayek, Perry irtózat előnytelen cuccban, JLo már ne mutogassa a mellét, Shakira meg mindig is olcsó, slampos lotyó volt, de legalább ne várná meg mindig, amíg lenő a haja.
2010.12.20 09:11:12Void Bunkoid
Nemrossz, nemrossz, de az über-aranyruhás csaj az kérem mindig is Leia hercegnő marad az aranybikinijében. Punktum :)