Wolf Kati az anyja lehetne Cometes versenytársainak

2011. június 8., szerda 12:58
Geszti Péter életműdíjat kap az idei Comet-díjátadón, Wolf Kati a maga 36 évével néhány vetélytársa anyukája is lehetne. A legnagyobb név pedig az Animal Cannibals. Korszakváltás történt a VIVA TV háziversenyén, unalmas fiatalok veszik át végleg a helyet a közepesen unalmas idősektől.

A hétvégén rendezik a VIVA TV díjátadóját, a Cometet, ami a jelölteket elnézve egyrészt a csatorna háziversenye lett, másrészt elhozott egy generációváltást a magyar popzenében.

Már tavaly is érezni lehetett , hogy a Comet egyértelműen a tinieladók tiniközönségének szól. Ha másból nem, hát abból igen, hogy az ország minden pontján borzasztó népszerűségnek örvendő Ákos alig kapott egy kis lagymatag tapsot. Mintha nem ismerték volna a fiatal nézők.

Aztán ez a helyzet idénre még jobban megváltozott. A jelöltek listáján végigszaladva, amit itt talál meg, azt láthatjuk, hogy messze a legidősebb versenyző a popzenei pályáját tavaly indító Wolf Kati a maga 36 évével.

Annyira idős, hogy néhány versenyző édesanyja is lehetne, mint például a 14 éves magyar Justin Biebernek, Márton Márknak, aki egyébként BNF Frank öccse. Gondolom sem a BNF-ről, sem annak tagjáról, Frankről nem hallottak még. Mi is csak talán a tavalyi Cometen először. De egy korai szüléssel akár a 21 éves Barbee-ért és Ramiért is izgulhatna aggódó anyaként.

Szerencsére Wolf Kati nincs egyedül a tiniversenyben a 36 évével. Szorosan követi őt az Animal Cannibals két 35 éves tagja, akik már több mint 15 éve képviselik magukat aktívan a magyar popzenében, ezzel az egész díjátadó nagy öregjeivé előlépve. A magyar Justin Bieber még meg sem született, amikor Ricsipí és Qka Mc már rég a Yozsefvárosra és a Takarítónőre izzította a népet.

Ha ide soroljuk még Geszti Pétert a maga 47 évével, aki életműdíjat kap az idei Cometen, akkor jól láthatjuk, hogy valószínűleg a mostani az utolsó év, hogy 30 évesnél idősebb előadót díjaznak a magyar zenecsatorna díjátadóján. Ahol egyébként a csatornán legtöbbet szereplő előadók vannak csak a jelöltek között.

De nézzük közelebbről a versenyzőket! A legnagyobb pusztítást a legjobb új előadók között látjuk.

Itt indul például az Ultrapop, a legnagyobb csapás a magyar zenére az elmúlt években. Az Ultrapop 2010 nyarán alakult, eddig két számot sikerült legyártaniuk, 2010 nyarán a Bábot, és 2011 elején pedig a Hurrikánt, amihez nemrég készült el a klip. Az együttes tagjai a huszonegy éves Szandi, a húszéves Szilvi, a tizenhét éves Betty és a tizenöt éves Vicky, a háttérben pedig a Groovehouse vezetője, Kárpáti Zsolt áll. A lányok állítólag mind profi táncosok, az éneklésbe csak mostanában vágtak bele. Katasztrófa.

Aztán ott van még a magyar Justin Bieberként felbukkant Márton Máté, deahogy egy korábbi cikkünkben megírtuk, menedzsere természetesen nem látott semmilyen hasonlóságot saját felfedezettje meg a nagy nemzetközi példakép között. "Nem mi találtuk ki, hogy ő legyen a magyar Justin Bieber. Láttuk, hogy ugyanaz a tinikorosztály, ugyanaz a forma, de lényeg, hogy jól gitározik és énekel" – mondta a Velvetnek korábban a tizennégy éves fiú menedzsere, Karlovits "Karlo" Zsolt. Annak ellenére, hogy nem akartak Biebert kreálni, sikerült.

Attól eltekintve, hogy unalmasan komolyan veszi magát, Dükivel különösebb probléma nincsen, pláne, hogy valószínűleg ő az első Magyarországon született, de ázsiai származású leendő popsztárunk.  Düki a Csillag születikben felbukkant, és azóta feloszlott Bad Boyz tánccsapat huszonegyéves, vietnámi származású extagja. "Az éneklés a tánccal együtt jött. Tizenegy évesen kezdtem táncolni, és egy évvel később énekelni, azóta fejlesztem magam. Úgy éreztem, hogy eljuttottam arra a szintre, hogy nyilvánosság elé állhatok vele" - mondta a Velvetnek. A Bad Boyz feloszlásában Düki szólókarrierje állítása szerint nem játszott szerepet.

De nemcsak az új jelöltek között vannak nagyon unalmas, klisés előadók. A legjobb női előadók között ott van például a Zimány Linda imitátor Rami, aki alig huszonéves, de egészségtelen világfájdalma van, pedig szép ruhákban énekel szépen fényképezett felvételeken. A most huszonegy éves Rami komolyabban tizenöt évesen kezdett el foglalkozni a hangjával. "Tizenhat éves voltam, amikor fotómodellkedni kezdtem, de csak azért csináltam, hogy bekerüljek ebbe a körforgásba, ami többé-kevésbé sikerült is" - mondta. Aztán tizennyolc évesen találkozott egy rendezvényszervezővel Békéscsabán, akinek leadta a portfólióját, és a felvételeit is, akkor kezdődött minden.

A zenekarok között a legfiatalabb a már említett BNF, akik lehet, hogy egyszerű, alázatos srácok, de ha nem rúgják ki a menedzsmentjükből azt, aki rájuk erőltette ezt a fiúzenekar gitárokkal imidzset, akkor nem fogják annál többre vinni, mint a Shy Gys. Kérdés persze, hogy mi a cél. Mindenesetre a jelenlegi felállás alapján így a XXI. századhoz képest elég naívnak tűnnek.

Persze inkább száz óra BNF, mint öt perc Stereo 2.0, ami szintén a legjobb zenekarok között van, és körülbelül olyan zenét játszik, mint amilyeneket a plázákban szoktak adni, hogy az embereket vásárlásra vagy gyors távozásra ösztönözzék. És közben az egész elképesztően erőtlen. Hát hogy lehet cincogó hangon arról énekelni, hogy éljek úgy, mintha ez lenne az utolsó éjszakám? Kérjek elnézést?

Természetesen a már sokat piszkált fiatal magyar előadók mind ott vannak a lehetséges győztesek között: SP, Fluor, Lola, Puskás Peti, Király Viktor, Tóth Gabi, Varga Viktor. Az összes jelölt közül a Compact Disco nevű formáció lóg ki leginkább a sorból, mert ez az a produkció, amelyik átível néhány láthatatlan határ felett.

Egyrészt a zenekarban egyaránt van tag a magyar undergroundból (Pál Gábor - Toy Division), valamint a Megasztár valamelyik szériájából (Walkó Csaba). Másrészt a számaikat a magyar popzene két nagy katlanja is játssza, a VIVA TV és a Petőfi rádió is, szóval valamit vagy nagyon tudnak, vagy nagyon érdektelen zenét csinálnak.

Kommentek

  • 2011.06.08 13:00:47TUDOD, A CSIBE

    Jaja egy MILF. Ha akarná nagyon,megdugnám.

  • 2011.06.08 13:01:23TUDOD, A CSIBE

    ez az MM meg .....mindenki tudja mire gondolok.

  • 2011.06.08 13:04:22TUDOD, A CSIBE

    Viszont a videoban ha a főszereplő csaj elmúlt 16,akkor kedvesen szétraknám.

  • 2011.06.08 13:11:05queensryche

    Wolf legújabb dala:

    [link]

  • 2011.06.08 13:12:58Skrop

    Komolytalan én undorító a Comet. Ultrapop? MM? Rami? Meg a faszomat.

  • 2011.06.08 13:14:25kakaósbögre

    ki a faszom ismeri ezeket a gyökereket?

  • 2011.06.08 13:17:31queensryche

    Na igen, mondjuk így végignézve én csak a Qkáékat, meg Katit tudom beazonosítani - vén faszok vagyunk :) Rami...meg béenef...

  • 2011.06.08 13:17:50kubli

    A Németek azt írták a Wolfról, hogy úgy néz ki mint 1 travi.

    Télleg igazuk van: úgy néz ki mint 1 travi.

  • 2011.06.08 13:18:39queensryche

    A compact disco-s gyerek ismerős még, régebben faszább zenékre énekelt, kár érte.

  • 2011.06.08 13:20:40Noname Cowboy

    Walkó Csaba régen a Brownfield-et csinálta. Király kis banda volt! :)

  • 2011.06.08 13:25:15Pierre Ironman

    Wolf kati: MILF pornóba jó lesz. 2-3 nagy faszú néger telibe veri.

    Geszti Péter + MM: apa-fia megrontós pornó

    Ultrapop: őket csak kibasznám a 4es út mellé

    Rami: eladni valami párizsi arab tevekereskedőnek

    BNF: ezek ilyen ratyi fejjel ingyen is bevállalják a hármast

  • 2011.06.08 13:26:16Pierre Ironman

    #
    2011.06.08 13:04:22TUDOD, A CSIBE

    Viszont a videoban ha a főszereplő csaj elmúlt 16,akkor kedvesen szétraknám.

    Nálunk 14 felett már mindenki szúrható!

  • 2011.06.08 13:31:34átlátó

    Nem az a baj, hogy a zene szép hangszer, hanem az a baj, hogy már látványnak se látvány amit hallgatván halványnak tartok. Csiribiri.

  • 2011.06.08 13:33:55lómai

    nem vagyok vén fasz csak a saját tini koromba se néztem ezt a vivahányadék tévét soha. zenét neten is lehe hallgatni buzeráns műsorvezetők és trendi agyatlan szőke pinák nélkül is

  • 2011.06.08 13:37:54Tgabee

    Díjátadó. Tök ciki.
    Lesz megint új Black Eyed Peas nóta, amit le lehet nyúlni?

    forrás: (4.15től)

    [link]

  • 2011.06.08 13:42:01iamgolden

    A Compact Disco egész jó, azt érdemes meghallgatni. A többiére kár akár 10 másodpercet szánni.

  • 2011.06.08 13:48:20Pierre Ironman

    Idén is szar felütött koksz lesz a VIP-ben vagy szereznek végre rendeset? Esetleg egy jó kis razzia? :D

  • 2011.06.08 13:48:40Deathstick

    Rami, mint Zimany Linda imitator...! LOL! Ez tetszett! Egyben persze jelzi a nivo sullyedeset; Zimany, ugye, me'g Britney Spears imitator volt.

  • 2011.06.08 13:54:54장현승 사랑해요

    Ez miért nincs kirakva?[link] Diszkrimináció:D

    A BNF-ben is van egyébként egy ázsiai származású srác, kockahasba simán mehetnének Dükivel karöltve.

    A Compact Disco nem rossz.

  • 2011.06.08 14:00:26Benyeszke

    Én belenéztem az összes videóba de nagyon nem kellett volna... :S

  • 2011.06.08 14:02:11Blessa

    komolyan mondom ez a comet az ország (egyik) szégyene, erre pénzt és időt pazarolni!!! udnorító! tehetségtelen, unalmas semmitmondó, életképtelen tinikkel van tele... és ezekből lehet zömében választani? pff! hová tart a magyar zeneszakma???

  • 2011.06.08 14:09:49metalheart

    ezek egyike se zene, csak ugrándozás és tátogás.

  • 2011.06.08 14:33:24Hypofx

    ennyi szar bovlit.......Geszti eletmu dij:)))))))

  • 2011.06.08 14:37:19kieltribi

    .06.08 13:04:22TUDOD, A CSIBE
    csibike::DDD
    annyira birlak bazeg!!!

  • 2011.06.08 14:48:03kieltribi

    made in hungary..totál eges.

  • 2011.06.08 14:57:10Stipistopi

    "...Animal Cannibals két 35 éves tagja, akik már több mint 15 éve képviselik magukat aktívan a magyar popzenében"


    Mi van? Hol vannak már ezek? Anno a csapból is ezek folytak, azt már régen eltűntek a süllyesztőben. Nesze neked 15 éve tartó aktivitás a magyar "pop"zenében...

  • 2011.06.08 15:06:29Varbaro

    már van Bad Boyz szám is videóklippel (lol?).

    Ám meghallgatva a Compact Disco tényleg jó, a belinkelt videón kívül nekem még ezis tetszik:
    [link]
    Compact Disco - Fly or Dive

    sp, fluor, oxigén, puskás öcsi, VV viktórió stb. inkább nem kommentálnám

  • 2011.06.08 15:27:42zsof.berg

    Tényleg ismeretlen mind Katin és az animalosokon kívül. Kövezzenek meg, de a többiek nem is érdekelnek. Nem mintha a fent említett kettő nagyon felzaklatna.

  • 2011.06.08 15:51:43Tothmala

    Online Borász Játék!

    [link]

  • 2011.06.08 16:02:35halványőszirózsa

    Azt hiszem, öreg vagyok.

  • 2011.06.08 16:30:42Gatto Negro

    Viva-Cemét...

  • 2011.06.08 19:30:30Infant Rambo

    Tekintve, hogy Rami a szülei válásáig a szomszéd kislány volt, túl rosszat mondani nem akarok az énektehetségéről. Nem volt nehéz Békéscsabán felfedezni, mert ott élt. Zimány Linda-imitátor akkor lesz, ha hozzányomja magát egy gazdag és tehetséges és nagyon csúnya focistához.
    BNF? WTF? Big Nutcracker Fuuck = Nagy Mogyiroppantós Dugás

  • 2011.06.08 19:35:54Infant Rambo

    Wolf Katit legutoljára Polgáron láttam az ottani Outlet Plaza gyereknapján. Showelemek nélkül uncsi, bár hangja az van. A mai gyerekeknek hiába mondjuk, hogy a Vuk-dalt /Fürge rókalábak, surranó kis árnyak/ ő énekelte.
    A kérdés, hogy Fluor Tomi most kinek az intim szőrzetét fogja a szájára venni a felhozatalból?

  • 2011.06.08 19:43:18Gatto Negro

    Infant Rambo!
    Hát az SP haverjáét. Otthon a négy fal között édes kettesben. ;)

  • 2011.06.08 22:44:18svédmasszőr

    Na már kezdik a fikázást.A cikk írója meg a dédanyja lehetne.A szerencsétlen Rami meg borzalmas tehetségtelen,telke manírokkal már látszik hogy fog kinézni 30 után szerencsétlen...Ebbe pénzt fektetni.

  • 2011.06.08 22:47:24svédmasszőr

    Mit fognak kapni 15b év múlva Fluor,SP,Barbee meg a többi.Valószínüleg a kutya sem fog emlékezni rájuk addig.

  • 2011.06.09 01:26:42kissann

    Wolf Kati az abszolút nyertes! Végre egy igazi hang

  • 2011.06.11 01:18:35Xeon

    Ejha--van ennek a Wolf Katinak hangja. Írhatnak róla bármit-travi nem travi, énekelni hangszálak kellenek és neki vannak.

  • 2011.06.11 12:31:17lpmaskman

    Kati egy jó MILF. A többivel máglyára, amúgy se hallottam még róluk.

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés