horoszkóp
2012.11.17. 12:34
Közeledik a karácsony, és a kötelező körök, vagyis hogy összebújva meg kell nézni az összes romantikus karácsonyi filmet. Ilyen pl. az Igazából szerelem vagy a Holiday, de most összeszedtünk még pár olyan csajosnak mondott filmet, amit a férfiak is képesek nagyobb kínok nélkül végignézni, sőt néha még élvezik is.

Büszkeség és balítélet

Mégis egy olyan film az első, amit a legtöbb férfi nem bír elviselni, de ezzel kezdjük, mert a Jane Austen regények a csajos filmek elődjei, és a belőlük készült filmek a mai napig sikert aratnak a nők között. Ilyen például a Büszkeség és balítéletből készült BBC minisorozat, ami miatt Colin Firth a mai napig szexszimbólumnak számít, és a legtöbb nő gondolkodás nélkül feleségül menne hozzá. Igaz, hogy a kosztümös filmek nem a pasik kedvencei, de azért van pár olyan poén a filmben, amit a hímek is tudnak értékelni. Persze nem a legismertebb vizes-inges jelenetet:

Bridget Jones naplója

Az igazán csajosnak nevezett filmben, a Bridget Jones naplójában is Colin Firth játsza az álomférfit, és itt is (nem véletlenül) Darcynak hívják, csak úgy, mint a Büszkeség és balítéletben. A legtöbb férfit a hideg rázza, ha meghallja, hogy meg kell néznie ezt a filmet, de valahogy mégis a legtöbb pasi látta, és sokan még élvezték is, mert bármennyire is unalmas lehet már, a Bridget Jones naplója igenis szórakoztató és vicces. Egy férfinak is.

Igazából szerelem

A változatosság kedvéért Colin Firth játszik mindenki kedvencében, az Igazából szerelem című filmben is, amit azok is titokban megnéznek karácsonykor legalább háromszor, akik azt mondják, hogy giccses és fúj. A filmnek Firthön kívül kötelező eleme még a másik angol szívtipró (vagy mi) Hugh Grant is, valamint Alan Rickman. A több – de mégis összekapcsolódó – szálon futó film természetesen nagyon romantikus, nagyon karácsonyi, de mivel nem csak a csajos témákat boncolgatja, mint mondjuk a Bridget Jones, tényleg nem csak a nők tudják élvezni.

Notting Hill

Hugh Grantnek van még csajosnak – vagy inkább romatnikusnak – nevezhető filmje, méghozzá a Notting Hill, (nem szívesen írjuk le a rettenetes magyar címet, ami Sztárom a párom) amiben a filmsztárt alakító Julia Robertset próválja meghódítani. A nagyon angol filmben nincs semmi extra, de egy kellemes vasárnap délután meg lehet nézni, a takaró alatt összebújva.

Holiday

A csajos problémákkal kezdődő, de végül párkapcsolatosdi romantikába fulladó, karácsonykor játszódó Holiday is sok nő kedvence. Ezt a férfiak is meg tudják nézni különösebb kínok nélkül, mert bár ennek is kicsit lapos a sztorija, ez is tökéletesen megfelel egy sütizős teázós hideg téli estére decemberben, amikor lehet egy kicsit fogni egymás kezét a tévé előtt.