Magyar idő szerint hétfő hajnalban megint volt egy filmes díjkiosztó, az amerikai Screen Actors Guild, azaz a tévé- és filmszínészek szakszervezetének gáláját tartották meg. Itt a hollywoodi színészek egymást jelölik és egymásra szavaznak, hogy nagyjából ugyanazok még egy díjat besöpörhessenek, akiket a kritikusok Golden Globe-bal már kitüntettek, és akiket a filmakadémia még egy Oscarral is jutalmaz majd február végén. Nem baj, de legalább van lehetőség még egy kör estélyit bemutatni, ha a díjazottak között meglepetések nem is nagyon voltak, ruházati téren mindenképpen. Nézzük, ki mit vett fel!

Ez tényleg csak egy villantás volt

Az estből a Gumicukor hírei közé elsősorban Sofia Vergara mellei kerültek be, másodsorban egy kis Vészhelyzet-nosztalgiázás. De volt azért ennél több is, például amikor Jennifer Lawrence combnál elszakította Christian Dior Haute Couture ruháját. Amikor elindult a színpadra, hogy átvegye a díját, a nagy puszizkodás közben valaki állítólag rátett egy széket a mélykék uszályra, és amikor Lawrence továbbindult, egy varrás a jelek szerint combtájékon eleresztett.

A ruhából azért nem lett mini, valóban csak egy villantás lett az egészből, a színésznő combja egy másodpercre látszott csak az adásban, amikor a szakadás megtörtént, és utána még egy villantásnyira, amikor Lawrence végre tényleg felment a lépcsőn a díjért. Egyébként a szakadást profin eltakarták az haute couture-redők. Alább videón nézheti meg, hogy mi történt.

Betty Draper megidézte Aladdin Sane-t

Marion Cotillard-nak akkor kerekedett el a szeme, amikor meglátta Jennifer Lawrence balesetét, de a Bowie-rajongóknak meg akkor, amikor January Jones haját látták meg. A Mad Menben a hűvös Betty Draper szerepében megismert színésznő olyan frizurával jelent meg, mint amivel a brit énekes a ’70-es években az Aladdin Sane című album borítóján sokkolta a közönséget. De talán elmondható, hogy Jessica Parénak és Elizabeth Mossnak köszönhetően a Mad Men szereplőgárdája volt a legjobban öltözött színészcsapat.

A Zero Dark Thirty című filmért legjobb színésznőnek jelölt Jessica Chastain is megidézett egy kitalált figurát, de ő Az Est Jessica Rabbitje-díjért indult, amit a People’s Choice Awardson bizonyos Mayra Veronica kapott meg tőlünk.

Bár Sofia Vergarán kívül még Naya Rivera és Amanda Seyfried is elég sok dekoltázst mutatott, az est legszebb hölgye egyértelműen Jaimie Alexander volt, akit ön a legjobb eséllyel a Thor című szuperhős-filmből ismer. A 28 éves színésznő egy viszonylag egyszerű, fekete Marc Bouwer-ruhát viselt, és ezzel olyan nagyágyúknak fűtött be, mint az Angelina Jolie-módjára lábkitétellel próbálkozó, a Sundance-ről frissen visszatért Nicole Kidman vagy Amanda Seyfried, a díjesőt élvező Claire Danes, vagy a sok-sok sorozatszínésznő, akik közül a legszebbeket képösszeállításunk második részében tekintheti meg.

A díjazottak

Mozifilmek:

Legjobb férfi főszereplő - Daniel Day-Lewis (Lincoln)

Legjobb női főszereplő - Jennifer Lawrence (Silver Lining Playbook)

Legjobb férfi mellékszereplő - Tommy Lee Jones (Lincoln)

Legjobb női mellékszereplő - Anne Hathaway (Les Miserables - A nyomorultak)

Legjobb filmszereposztás - Argo

Televízió:

Legjobb férfi színész tévéfilmben - Kevin Costner (Hatfields & McCoys)

Legjobb női színész tévéfilmben - Julianna Moore (Game Change)

Legjobb férfi színész drámai tévésorozatban - Bryan Cranston (Breaking Bad)

Legjobb női színész drámai tévésorozatban - Claire Danes (Homeland)

Legjobb férfi színész vígjáték-sorozatban - Alec Baldwin (30 Rock)

Legjobb női színész vígjáték-sorozatban - Tina Fey (30 Rock)

Legjobb drámai sorozat-szereposztás - Downton Abbey

Legjobb vígjátéksorozat-szereposztás - Modern Family