horoszkóp

2013 leglátványosabb fogyásai

2014.01.01. 10:11 Módosítva: 2014-01-01 14:21:11
Vége az évnek, ezért jöjjön hát a „sápadjunk le az irigységtől” lista. Az alábbiakban elolvashatja, kik azok, akik erőt vettek magukon, és megtagadva maguktól minden jót, új formában jelentek meg. Van köztük, aki egy szerep miatt alakult át, más a szülés utáni kilókat dobta le.

Christina Aguilera

Christina Aguilera a nyár folyamán gyakorlatilag megfelezte testsúlyát, ezt persze lelkesen be is mutatta, ahol lehet. Járt Jay Lenónál is, egyrészt, hogy promózza a Voice új évadát, melyben ő az egyik zsűritag, aztán persze azt is megmutatta, mennyire jól néz ki.

fgy01

Egyes információk szerint elég egyszerűen fogyott. Eliminált minden szénhidrátot az étkezéséből, reggelire avokádót és pulykasonkát evett, csirkesalátát ebédre, és csirkét vagy halat vacsorára. Csipegetni mindössze zellerszárat rágcsált mandulavajjal, esetleg bedobott néhány rákot, és az élvezet kedvéért egy pohár bort is. Többen arról beszélnek, hogy a plasztikai sebész is segített eltüntetni a kilókat, Dr. Lance Wyatt – aki Hollywood Beverly Hills negyedében rendel – azt mondta, „talán volt zsírleszívása, és/vagy egy hasplasztikája a laposabb hasért és a vékonyabb csípővonalért.” Végül is tök mindegy, az énekesnőnek jól sikerült az átváltozása, több helyen nyilatkozta is, hogy „harminckét éves vagyok, és szexibbnek érzem magam, mint valaha”.

Mádai Vivien

Mádai Vivien hol ilyen, hol olyan, pont mint Pom-pom. A kereskedelmi médiából az 2013 elején eltűnt műsorvezető, válása után nagyon lefogyott, majd visszahízott, majd újra lefogyott. Korábban a Velvetnek arról beszélt, hogy ha boldog, akkor nem eszik, úgyhogy most ezek szerint boldog. Ez akár lehet is, hisz májusban megismerkedett egy férfival, akiről annyit tudni, hogy civil, és nagyon boldogok együtt. Mádai egyébként elektrolipolízissel fogy, ami nem olcsó sport (nagyságrendileg 150 000-180 000 Ft/10 kezelés) viszont nem kell az edzőteremben sanyargatni a testünket.

Détár Enikő

Détár Enikő viszont a boldogtalanságtól fogy. Rékasi Károllyal valamikor a nyár folyamán mondták ki, hogy szakítanak, laza 29 év után untak rá egymásra. Rékasi azóta beújította Pikali Gerdát, akinek természetesen semmi köze nem volt a szakításhoz.

Détár állítólag csak méregtelenít, azért fogy, legalábbis ezt nyilatkozta a Borsnak. „Van egy termék, amivel méregtelenítek, ez a fölösleges zsírt és anyagokat eltávolítja. Emellett rengeteg vizet iszom, és szálkásabbra gyúrok, sokat edzek. Azt gondolom, hogy ez látszik is, ahhoz képest, hogy hány éves vagyok, rendben van a külalakom.” Mindenesetre a színésznő csöppet sem néz ki jól, habár soványnak tényleg sovánka.

Matthew McConaughey

Matthew McConaughey egy film, a Dallas Buyers Club (magyarul Mielőtt meghalok címen fut) kedvéért szabadult meg kilóitól. A film egy igen férfias pasiról szól, akinél AIDS-et diagnosztizálnak, és közlik vele, hogy mindössze 30 napja van hátra. A férfi illegálisan Mexikóból kezd el gyógyszert csempészni, hogy ezzel hosszabbítsa meg az életét. A szerepben állítólag remekel az elmúlt 10 évben nem nagyon tündöklő Matthew McConaughey, aki túl is teljesítette az előírt fogyókúrát.

matthew

„Nem a drámai átváltozás lehetőségét kerestem ebben a szerepben. Azért adtam le a súlyomból, mert felelősséget éreztem a fickó iránt” – mondta McConaughey. „A szerep önmagában nem igényelte volna, hogy leadjak 12 kilót. Ha nem a történet hitelességét szolgálta volna, akkor nem lett volna értelme" – nyilatkozta a színész.

Adam Richman

Hogy kicsoda ő?  A Fald fel Amerikát című sorozat házigazdája volt, aki arra vállalkozott, hogy minden adásban egy gyorsétterem legnagyobb menüjét ette végig. A pasi mindent végigevett, viszont hízott, mint egy disznó, és ez annyira nem is meglepő. „Az emberek mindig arra számítanak tőlem, hogy a legnagyobb adag ételt fogom választani, és király ilyenkor nemet mondani” – magyarázta a tévés a People magazinnak. „Nem emberi porszívó vagyok."

És hogy hogy csinálta? Nagyon egyszerűen. Nem evett lisztet és tejtermékeket, és sokat edzett.

640
Fotó: Europress / Getty

Kelly Osbourne

Ozzy Osbourne lánya évekig nyöszögött a teste miatt, de aztán ledobott 30 kilót, és azóta divatikonként pózol a magazinok címlapjain. Az újra munkába álló Osbourne-lány a Self Magazine májusi számában nyilatkozott arról, hogy négy évbe telt, mire leadta ezt a 30 kilót, és fogyásának titka az, hogy inkább az egészségére figyel, nem pedig arra, hogy minél vékonyabb legyen. „Rájöttem, hogy a tökéletes nem létezik. Ha  ezt korábban is tudtam volna, nem lettem volna annyira elcseszett. Az egyetlen dolog, ami lehetek, az önmagam. Nem vagyok tökéletes, és követek el hibákat. A testem sem tökéletes, de ettől még szeretem. Soha nem is lesz tökéletes, de nem is akarom, hogy az legyen. Fárasztó" – nyilatkozta Kelly Osbourne.

osbourne

Ő sem a csodaszerekkel fogyott, elmondása szerint az egészséges étkezést kombinálta a testmozgással, ami minimum fél óra kardió mozgást jelentett, plusz jógát vagy pilatest. Szavait érdemes megfogadni: „az egészséges irigység tök rendben van, főleg, ha az illetőre fel is nézel, de rá kell jönnöd, hogy te soha nem leszel ugyanolyan, mint ő. Vágyhatsz arra, hogy te legyél Angelina Jolie vagy Jennifer Lopez, de sosem leszel az. Inkább azzal kell foglalkozni, amije van az embernek, nem pedig azzal, amije nincs.”