A Született feleségek színésznői sem ússzák meg, hogy ne készüljenek róluk fotók, amelyeken smink nélkül láthatók. Kész szerencse, hogy az öt főszereplő közül többen is a természetes szépség hívei. Eva Longoria civilben például az UGG-csizmák nagy rajogója, Felicity Huffmant teljesen elbűvölték a Dove valódi modelljei és le is szerződött a céghez. Teri Hatcher ugyan botox injekciókkal próbálta konzerválni vonásait, ám egy idő után mégis úgy döntött, hogy vállalja ráncait. Nicolette Sheridan pedig csupasz fenekét is megmutatta. Igaz, csak sminkben.

Az év elején arra voltunk kíváncsiak, hogy a Velvet olvasói vajon felismerik-e a csillogó szépségű sztárokat azokon a képeken, amit egy sminkmentes pillanatban készítettek szemfüles fotósok. Majd pár hete annak jártunk utána, hogy egyes színésznőkből hogyan válik az ügyes maszkmesterek keze alatt ronda és visszataszító szörnyeteg. Most a Született Feleségek rajongóinak kedveskedünk egy összeállítással, hogy akkor is felismerjék a sorozat szereplőit, ha éppen nem fedi arcukat egy gramm festék sem.

Eva Longoria - Légy hű önmagadhoz!

Miután megkapta Gabrielle Solis szerepét, a színésznőt olyan nagy kozmetikai cégek próbálták magukhoz édesgetni, mint például a Maybelline vagy a Revlon. Eva Longoria végül a L'Oreal mellett döntött. A híresség elárulta, a sorozat felvétele során egy egész csapat ügyel arra, hogy testének minden felülete be legyen kenve valamilyen dekorkozmetikai termékkel, vagy testápolóval. Szerződés és szakemberek ide vagy oda, a Miss Corpus Christi szépségverseny 1998-as győztese a hétköznapi életben nem ad a külsőségekre, szívesen hord például pólót, farmert és UGG-csizmát - írja a Us Today. Longoria szerint az a legfontosabb, hogy ne próbáljuk meg másnak mutatni magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk.

Felicity Huffman - Természetes szépség

A színésznőnek nem kell aggódnia a lesben álló fotósok miatt, hiszen a sorozatban egy négygyermekes anyukát alakít, akinek a család és karrier mellett nem sok ideje jut magára. Bár a nyilvános események kedvéért szívesen vágja puccba magát, fent említett kolléganőjéhez hasonlóan ő is a természetes szépség partizánja. Többek között ezért döntött úgy, hogy részt vesz a Dove kampányában. Huffman akkor döntött úgy, hogy megkeresi a céget, amikor meglátta a Dove óriásplakátjait, amin sovány modellek helyett "igazi nők" pózoltak fehérneműben.

Marcia Cross - A boldogság a receptje

Két gyermek édesanyjaként nem várhatjuk el a színésznőtől, hogy mindig úgy nézzen ki, mintha éppen a Golden Globe gálára igyekezne. Bár a két kép között van némi különbség, úgy véljük, a hírességnek így sem lehet oka a panaszra. Marcia Cross a Yahoo!-nak adott interjúban elmondta, hogyan óvja a bőrét. A legfontosabb szabály, hogy kerüld a napfényt, ha mégis ki kell menned, akkor vegyél fel kalapot és kend be magad naptejjel! Ha még a közhelyből nem volt elég, Cross hozzátette, emellett szépségének a forrása, hogy nagyon boldog férje, Tom Mahoney oldalán. Ami az ideális alakot, illetve súlyt illeti, Marcia Cross elárulta, sajnos ő nem olyan szerencsés, mint kolléganője, Eva Longoria, aki bármit ehet, nem látszik meg rajta. Egy meztelen fotósorozat kapcsán mindenesetre kiderült, hogy a híresség azért ügyel arra, hogy egyetlen felesleges kiló se legyen rajta.

Nicolette Sheridan - Szexszimbólum és NDK-s úszónő

A sorozat Edie-jét láthattuk már kissé szajhás öltözékben és kibuggyanó cicivel is, most pedig smink nélkül is megcsodálhatjuk a 44 éves sztárt, aki annak ellenére, hogy a vásárláshoz nem festette ki magát, még így is letagadhatna pár évet. Persze nem ez az egyetlen fotó, amin Michael Bolton volt kedvese dekorkozmetikumoktól mentesen látható. Így kiderült, hogy Sheridan rosszabb pillanataiban kísértetiesen hasonlít egy NDK-s úszónőre, vagy Ingára, a svédmasszázs neves szakértőjére. Szerencsére, amikor Nicolette Sheridan volt kedvese oldalán levetkőzött a Hole in the Wall alapítvány egyik kampánya kedvéért 2008 elején, egy sminkmester is tartózkodott a helyszínen. Persze sokan nem értették, hogy a középkorú híresség meztelen hátsójának mi köze lehet egy beteg gyerekekkel foglalkozó szervezethez.

Teri Hatcher - Botox helyett bor

Nem elég, hogy a 43 éves színésznő a képen nem visel sminket és haja is elég rendezetlen, a lesben álló fotós éppen akkor örökítette meg a hírességet, amikor sikerült tokát és ráncokat eresztenie egy rossz mozdulattal. Pedig Teri Hatcher sokat köszönhet annak, hogy látszólag sikerült megőriznie fiatalságát és tartós szünet után így újra sikeres lett. Ha szépségápolásról van szó, akkor a színésznő újabban a bor jótékony hatását emlegeti. Hatcher saját állítása szerint nem az orális alkalmazás híve, hanem a fürdővizébe önt egy pohárkával, majd fél órán keresztül áztatja magát. Ez persze nem mindig volt így. A színésznő egyszer bevallotta, hogy régebben botox-szal és kollagénnel próbálta tartósítani fiatalos külsejét, de egy idő után felhagyott a szépészeti beavatkozásokkal, hogy megszokhassa ráncait.