Az idei Miss Hungary sajtótájékoztatója nagyon vidám esemény volt, és mint egy valóságshow-ban, a szereplőket csak keresztnéven emlegették a prezentáción. Az ismertető után a döntőbe jutott lányok decens urakkal fotózkodtak, majd elvonultak a mosdóba estélyibe öltözni a fotósok kedvéért. Az alkalmi ruhák különös kreációk voltak. Volt lány, akinek a dekoltázsa ért köldökig, volt, akinek a fenekén fodrozódott az anyagbőség. Beszámolónkban igyekeztünk visszaadni az esemény csodás hangulatát.


- Aktot vállalsz?

- De csak fürdőruhában.

Az év legcsaládiasabb sajtótájékoztatója

„Halló, halló, figyelem!”- szólította meg Répás Lajos versenyigazgató a 18. Miss Hungary szépségverseny részleteinek kihirdetésére szervezett sajtótájékoztató résztvevőit a Stefánia Palotában, amelynek folyosóján a fent olvasható párbeszédnek a tanúi voltunk egy fotós és egy szépségversenyző között.

Tekintse meg a szépségek felkészülését!

Répás Lajos olívazöld stílkanapén foglalt helyett Szilvásy Péter, a kormányzati jósda ötletgazdája és lelkes szépségverseny-szervező mellett, akikhez egy Jóska nevű operatőr is csatlakozott, de egyelőre nem tudta, zsűriként közreműködik-e majd a döntőn. Annak érdekében, hogy a dadaizmus kapuját döngető családias sajtótájékoztatónak a hangulatát híven vissza tudjuk adni, a szereplőinket ezentúl csak keresztnéven hívjuk, ahogyan ők hivatkoztak egymásra a sajtó képviselői és a decens urakból álló rajongói kör előtt.

Dórika versenye jól sikerült

A médiaesemény főhőse tehát Lajos, aki sokoldalú karakter, a szépség és a tehetség kiaknázásában jeleskedik, és habár kicsit bánja, hogy egyelőre nem tudott támogatókat szerezni azon nagyvonalú terveihez, miszerint megszervezi az Európa Unió Szépe versenyt, de annál inkább büszke eddigi munkáira a Miss modellügynökség élén, és hogy az általa szervezett versenyek győztesei nemzetközi megmérettetésen is részt vesznek. „Nívós versenyek ezek. Ahol Jóska meg Dórika is volt Kínában, az nagyon jól sikerült”- válaszolta Lajos arra a kérdésünkre, mely versenyeken képviselték hazánkat általa felfedezett magyar szépségek.

Jóskára már kitértünk, Dórika pedig a sajtótájékoztató háziasszonya volt, aki valamikor, az elmúlt években Kínában részt vett egy nemzetközi verseny döntőjében, de hogy melyiken, azt momentán nem tudta felidézni Lajos.

Van itt szőke, barna, lehet választani

Miss Hungary Nemzeti Szépségverseny

A jogelődök munkásságának köszönhetően 23 évvel ezelőtt alapították a Miss Hungary versenyt, ez a legrégebbi hazai szépségverseny. Nem tévesztendő össze a Miss World Hungary és Miss Universe Hungary versenyekkel, melyek a nemzetközi versenysorozat részei. Az elmúlt 23 évben voltak szünetek, így az idei a 18. verseny lesz. Ezen a versenyen indult és nyert a tragikus sorsú Molnár Csilla, valamint Bálint Antónia, Dammak Jázmin is, a nevezők közt szerepel Geszler Dorottya, Rába Tímea, és Palotás Petra is.

A Stefánia Palotában rendezendő, december 13-i döntőről annál inkább naprakész információi voltak a versenyigazgatónak. „A társadalom fejlettségének megfelelően alakítottuk a dolgainkat”- magyarázta az igazgató arra utalva, hogy tini kategóriában, a 14-18 éves lányok köréből, valamint felnőtt kategóriában a 18-26 éves versenyzők közül is választanak egy-egy királynőt, de a lányok elemzését Dórikára bízta. „Van itt szőke, barna, vörös, lehet választani, gondolom, már mindenkinek megvan a favoritja.” Egy szőke lány lépett be a terembe hatalmas hátizsákkal, és arra hivatkozva, hogy iskolában volt, elnézést kért a késésért.

Lajos vette vissza a szót, hogy ismertesse a döntő egyéb programját. „Lesznek fellépők is. Egy kislányt megkértem, hogy énekelje el a Titanicot: azzal indul a műsor”. Az esztrádban fellépnek bűvészek és táncosok is, az est fénypontja pedig az úgynevezett rózsaceremónia lesz.

Mert szép lányok indulnak rajta

Összerezzentünk a szó hallatán, ugyanis tavaly, a Miss Hungary döntőjén már részünk volt a másfél órás élő szatírában, amelynek a lényege, hogy kvázi nyílt szavazással választ a zsűri szépségkirálynőt úgy, hogy egyesével a színpadra járul, és rózsát ad az általa legszebbnek vélt lány kezébe. A családias hangulat jegyében tettünk egy halvány kísérletet arra, hogy lebeszéljük a versenyigazgatót erről a fináléról az idő szentsége nevében. „Nem! Rózsaceremónia kell!”- válaszolta Lajos. „Ezt én találtam ki, tőlem vette át anno a TV2 a Nagy Ő című sorozatba. Az én versenyemen nincs részlehajlás, nincs bunda, és ezt a ceremóniával lehet érzékelni. A zsűri minden tagja nyílt színen vállalja a véleményét, és ettől lesz a verseny hiteles.” Persze az esemény más okból is hiteles Lajos szerint: „azért, mert szép lányok indulnak rajta.”

A verseny dramaturgiájának egyéb elemei a rózsaceremóniánál rugalmasabbak, legalábbis a koreográfiát még nem kezdték el tanulni a versenyzők. „Megkapják a behívójukat a lányok, bejönnek péntek este és összepróbálnak”- ismertette a részleteket Lajos, és hozzátette, az estélyi ruhák elkészültek már, a sajtótájékoztató után felpróbálják a szépségversenyzők a fotósok kedvéért. Megtudtuk, hogy az alkalmi ruhákat Mariann tervezte, aki kezdő, tehetséges dizájner. Olyannyira, hogy egy versenyző az esemény után elmondta, a tervező még méretet sem vett róluk, csak a mellbőség lejegyzését tartotta fontosnak.

Lajos ezt követően Emesét kérte meg, részletezze, milyen volt a felkészítőtábor, amelyet a szponzorok és a szakmai stáb részvételével Olaszországban tartottak. Amikor a város neve felől érdeklődtünk egyik versenyzőtől, így fogalmazta meg: „Nagyon szép város volt, folyó választotta el a két részt egymástól. Rajta szép híd vezetett át.”

Baj van a magyar kislányokkal

Tekintse meg a szépségek felkészülését!

Emese (a verseny katalógusa szerint Babusa Emese Jászberényből, 17 éves, 168 centiméter magas) elmondta, a felkészítőtábor nagyszerű élmény volt. A mester Alexandrát is felszólította (Vári Alexandra Budapestről, 19 éves, 171 centiméter magas), aki ezt megerősítette. A döntőben egyébként visszatérő szépségversenyzők is szerepelnek: (Tepedelen) Tímea a tavalyi Királynő döntőse, és (Polgár) Ildikó, a 2007-es Miss Blikkini, 2007-es Főiskolák Szépe és a 2006-os Miss Carpatica címek viselője, aki kérdésünkre elmondta, nem tervezett már több versenyen indulni idén, de Lajos meggyőzte arról, hogy érdemes megpróbálnia ezt is.

A tavalyi Miss Hungary győztesének, (Koller) Katalinnak a további pályájáról is kérdeztük Lajost, hátha nemzetközi sikerei arra buzdítanak más reménybeli szépségkirálynőket, hogy nevezzenek a versenyre. „Kati aztán nem ment nemzetközi versenyre, mert nem talált a kedvére valót. Egyre majdnem indult, de az inkább modellverseny volt, és ő nem olyan magas.” A sajtótájékoztató végén a sajtó képviselői is elmondhatták véleményüket. Béla (Kanyó Béla színházi fotós) üzent a versenyzőknek. „Az a baj a magyar kislányokkal a külföldi versenyeken, hogy nem beszélnek angolul, de más idegen nyelven sem. Ezen változtatni kellene”- javasolta Béla.

Nem tetszenek a ruhák? Miért?

Burlesk

Az olasz eredetű szó többek közt olyan bohózatfajtát jelöl, amelyik képtelen helyzetekből különös helyzetkomikumokból építkezik. A hősök különös helyzetekbe kerülnek, amelyekben valószerűtlenül viselkednek és ebből vicces bonyodalmak adódnak. A burleszkelemek az európai irodalmon belül a 19. század második felében terjedtek. A filmművészetben pedig főként a némafilm korszakában volt az egyik legkomikusabb kifejezési forma.

A tanulságok levonása után vidám burleszkkel zárult az esemény. A szépségversenyzők a mosdóba indultak átöltözni estélyi ruhába, majd ijedt arccal, tömött sorokban járultak a versenyigazgató elé azzal a problémával, hogy a rájuk szabott ruhák három-hat számmal nagyobbak a saját konfekcióméretüknél. Volt, akinek a dekoltázsa ért köldökig, másoknak a fenekén fodrozódott az anyagbőség. „Nem tetszenek a ruhák? Miért?”- kérdezte csalódottan Lajos. „Nem baj, hogy kicsit bővebb az estélyi, mert majd úgyis a bikinis tour alatt jegyzik meg az alakotokat, az alapján kapjátok a pontokat”- vigasztalta versenyzőinek legszebbjeit töretlen derűlátással főhősünk.