
Emlékszik még VV Zsófira? Így néz ki most a ValóVilág egykori naivája
Az egykori valóságshow-szereplő több plasztikai műtétet is bevállalt.
Az egykori valóságshow-szereplő több plasztikai műtétet is bevállalt.
A Való Világ 4. szériájából ismert VV Zsófi első gyermekével terhes. A járvány miatt egyedül jár a vizsgálatokra, de reméli, a szülésnél családja is ott lehet.
A realitycelebet az ág is húzza, de őt elsősorban a melleinek leszilikonozása keserítette el, hát lépni kellett.
VV Zsófi helyett pedig VV Zseraldint küldték be, de előtte megtudhattuk, hogy a fotoszintézis a növények párzása.
VV Tivy-n kívül most is lesz egy VV Zsófi, illetve egy VV Lóri, aki erősen hasonlít Channing Tatumra.
Már nem hippiként járja Európát, hanem főállásban vetkőzik.
A Joker-mosolyú fiatalemberről egyelőre annyit lehet tudni, hogy Németországban él.
A tesónak is megvannak a testi adottságai egy valóságshow-hoz, az tuti.
VV Zsófit cserélte le VV Dórira. Aztán a két nő jóba lett, most meg Aurelio egy új barátnőt posztolt.
Lehetséges az ilyesmi? Aurelio női megcsinálták, együtt strandolgatnak.
A cuki exvillalakó csókolózós képet töltött fel a Facebookra.
VV Zsófin cseppet sem látszik, hogy nemrégiben szakított a Való világ győztesével.
Aurelio csajának Facebookos idővonala lassan csak csöcsökkel lesz tele.
Vagyis VV Zsófi véget vetne a kapcsolatnak, Aurelio nem tudja, mi lesz velük.
A Fókusz riportjában oltogatta egymást a Való világ aranyos párja. Zsófika szelfifüggő.
Természetesen benne van a pakliban, hogy az egész csak marketing, de az is lehet, hogy a valóságshow-szereplők egymásba szerettek. Videó.
Két eltérő karakter, ugyanaz a ruha, de ki a csinosabb?
Nem biztos, hogy kiheverte a vasárnap esti bulit, amikor bekóválygott az RTL stúdiójába.
Az eljegyzés nem lett kimondva, szóval lehet, hogy csak valami móka van a háttérben.
VV Zsófi szájából pedig elhangzott az összefoglalóban: Itt bent tudtam meg, hogy cuki vagyok!
Most már biztos, hogy nő lesz a fináléban egy hét múlva - eddig mindig két férfi közt dőlt el a nyeremény.
Teónak ráadásul beletört a körme Aurelio pöcsébe. Romantikától duzzad a villa.
A nagyon rózsaszín lány horrorfilmben érezte magát és bömbölt, Aurelio meg a mosógépen aludt.
A VV6 lakója életében először látott póréhagymát, ami szerinte igazából egy dagadt újhagyma.
A VV6 játékosának szinte sosem szimmetrikus tetovált szemöldöke, amire minden reggel rárajzol két fekete csíkot. Bénán. Senki nem szól neki.
A villa csajai kancsítva csábítottak, miközben Hipszter Dávid pálesszel csajozott.
A Showder klubban stand-upoló Somogyi András korábban mindkét VV6-os lánnyal kavart.
VV Krisztián pultos, célja egy pizzázás Hawaiin, VV Zsófi hostess és kocsmáros színésznő szeretne lenni.
Éjjel-Nappal Budapest Lali újabb komoly lépéseket tett, hogy megkerülhetetlen szórakoztatóipari hatalmasság váljon belőle.
A sikertelen zenei próbálkozás után a régi főnöke németországi bárjában dolgozik a VV4 exjátékosa.
Az előadó Twitterén mutatta be a No Thanx nevű fiúzenekar koncertjén. kissé duci tiniként csápoló VV Zsófit.
Nem lesz folytatása a Rágóguminak, mert VV Zsófi közben felnőtt. Az idei karácsonyt, úgy fest, egyedül tölti, mert egyelőre egyetlen férfiben sem találta meg A Pluszt.
Kiszel Tünde megünnepelte ki tudja hányadik születésnapját, és készített 2012-re is egy naptárat, Donatella pedig talán elkezdett pasizni.
A Rágógumi szülőanyja arca teljesen kikerekedett, arcvonásai kissé eltorzultak, és még tokát és tapasztalhattunk.
A Blikk információi szerint a kapcsolat, ami augusztusban jött létre VV Zsófi és egy üzletember között, október közepén be is fuccsolt.
A Youtube-on található videókban VV Zsófit fejbe lövik, sorozattüzet kap, vagy épp pont ő gyilkol a zenével.
Miután még VV Béci is azt javasolta, nem kellene az énekléssel foglalkoznia VV Zsófinak, az exvillalakó gondolt egyet, és most szépségversenyre készül.
A banán meg a rúzs viszont bejött neki a klipben.
A strandközeg kihozza a rágógumifüggést. Belülről minden rózsaszín.
Egyre durvulnak a nyilvános celebműtétek - mi jöhet még? Megosztjuk olvasóinkkal hat félelmünket, hogy még mire vehetik rá a celebeket a szépségklinikák a hírverés kedvéért.
A villalényből lett énekesnő még saját kifejezést is alkotott művére, de a lényeg, hogy ő elégedett a végeredménnyel. Megevett öt narancsot, öt banánt, és kábé ezer rágót, tudja, miről beszél.
Istenes Bence csak utalgatott rá, Lola viszont belecsapott a közepébe: egyikőjüknek sem tetszik VV Zsófi új klipje.
A Rágógumiról nehéz eldönteni, hogy a zenéje, a szövege vagy a klipje jobb.
A valóságshow szereplőt a Vidámparkban fotózták le.
Leírta, hogyan nyalogatta volna a testét, és milyen ocsmányságokat csinált volna vele.
A VV4 naivája a Tabu Tv-nek elmondta, leginkább plázákban, szórakozóhelyeken vagy épp tv stúdióban érzi jól magát, és mindig akad egy társa húga személyében.
A Bors szerint a két egykori villalakó barátsága megingott, mert VV Anikó smárolt Istenes Bencével, akire VV Zsófi már régen szemet vetett, és a két lány még mindig nem békült ki.
Az elmúlt pár hónapban egyre több celeb plasztikai műtétjéről kaptunk híreket, megkérdeztünk egy plasztikai sebészt, és két pszichológust, mennyire van ez rendben.
Az év legbizarrabb eseménye lehetett volna, de elromlott. Így valószínűleg a legunalmasabb lett, de legalább kiderült, Zsófi csíkos bugyit hord.
A bulvárlapnak VV Zsófi azt nyilatkozta, hogy járnak, Istenes Bence a Velvetnek azt mondta, hogy nem.
Az még hagyján, hogy VV Zsófi megírta a szöveget és van az a pénz, amiért valaki megzenésítette.