
Celebek, akiknek nyilvánosságra kerültek már pucér fotóik
Nekik nem érte meg meztelenül szelfizni, vagy megörökíteni intim pillanatiakat aktuális partnerükkel. Persze volt olyan, aki nem tanult egy esetből.
Nekik nem érte meg meztelenül szelfizni, vagy megörökíteni intim pillanatiakat aktuális partnerükkel. Persze volt olyan, aki nem tanult egy esetből.
Eddig arról szóltak a pletykák, hogy a modell és a színésznő már az esküvőjüket tervezik, most valaki elhintette, hogy szétmentek.
20 perc múlva már törölték a pikáns képet, de már több százan like-olták ennyi idő alatt is.
Azóta sem vállalta magára senki a világ első televíziós harckelését.
A 25 éves modellnek időszerű lenne elgondolkoznia azon, hogy nem jó ötlet a mobilján tartani ruhátlan képeit, hiszen már másodszor járt így.
Az ex-focista állítólag emailekben kifogásolta, hogy nem ütötték lovaggá és szidta az erről döntő testületet is.
A képeket az énekes édesanyjának kütyüjéről szerezte meg egy hacker.
Sose küldje el a jelszavait SMS-ben egy ismeretlennek. Néhány celeb megtette.
A kínai SexyCyborg úgy néz ki, mint egy pornós, de valójában tökre okos. Webfejlesztéssel foglalkozik és saját tervezésű kütyüket épít.
Észrevette, és elhárította a vészt, pedig azzal fenyegették, hogy kiszivárogtatják a pucér képeit.
Az oldalt a Lakamora nevű hackercsoport tette magáévá. Durva támadás, durva következmények.
Hónapok óta megy a kergetőzés egy cseles hekker után, aki különféle intézményeknek küld fenyegető emaileket.
Az FBI ügyészei hat év börtönt kérnek arra a férfira, aki több mint 50 sztár magánlevelezését törte fel.
Két brit hackert vádol a Leicester megyei bíróság.
A biztonsági kérdésre adandó választ, egy barátnő nevét a Google segítségével is meg tudta találni a hekker.
Christopher Chaney 50 híresség adataihoz férhetett hozzá, de állítólag nem a pénzért tette.
Az információs képernyőn dugás ment, szövegelés helyett.
Natalie Portman és Lindsay Vonn neve is felmerült.
Anyatejének zamatáról áradozott Twitter-oldalán Nicole Richie, illetve nem ő, hanem egy hacker, aki feltörte a hozzáférését.
Internetes csalás miatt 27 év szabadságvesztésre ítéltek egy román hackert az Egyesüllt Államokban.
Hackerek feltörték Sarah Palin amerikai republikánus alelnökjelölt magánpostafiókját a Yahoo internetes szolgáltatónál, és levelezésének egy részét közzétették a világhálón.