
Hatsávossá válhat két hazai autópálya
Két országos sztráda hatsávosításáról dönthetnek, valamint további autópályák épülhetnek.
Két országos sztráda hatsávosításáról dönthetnek, valamint további autópályák épülhetnek.
Ezt nevezik úgy, hogy másodlagos szégyen. Készüljön fel, imádni fogja.
A takarmányt szállító jármű egy felüljáró pillérjének csapódott.
Ezúttal azzal riogatták a népet, hogy a Mars 76 kilométerre halad el a Föld mellett.
Muszáj volt letennie a gépet, nyilatkozta a pilóta.
Az osztrák elnökválasztással kapcsolatos híradásban például szaros küzdelmet emlegettek.
A forgalmat Tatabánya Óváros csomópontnál terelik le az autópályáról.
Egy történésszel folytatott beszélgetés alatt került elő szokatlanul frivol tartalom a közmédiában.
A Moszkva téri óra után a Sasadi úti felüljárónak is búcsút mondhat: előtte-utána fotókkal mutatjuk, hogyan festett a táj vele, és hogy néz ki most.
Ön mit tenne, ha az autópályán az orra előtt találna egy hattyút a szalagkorlátnál? Valaki a fékezést választotta. A hattyú egyébként sérült volt.
A köztévé interjúban mutatja be az új meteorológusait, Molnár Csilláról például kiderült, rúdtáncol, de nem ez a beszélgetés legérdekesebb része.
Útfelújítási munkálatok miatt növekedett meg a forgalom az M1-es autópályán. Egész nap torlódásra kell számítani.
Fontos kérdés ez, amelynek eldöntését teljes mértékben önre bízzuk.
Betonelemeket szállított, amik értelemszerűen leestek, úgyhogy számítsanak torlódásra.
A délelőtti híradóban közölték a hírt, részletek egyelőre nem ismertek.
Kim Kardashian seggétől, Amber Rose óriásmelléig van itt minden.
Másfél év felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság azt a fiatalembert, akit tavaly januárban üldözni kellett az autópályán.
A Dal második adása előtt gyorsan tekintsük át, ki fog fellépni, milyenek a dalok, és mit lehet tudni róluk.
Hármukat már első hallgatás után kiemeltük. Tízből csak hatan jutnak tovább, remélhetőleg köztük lesznek.
Szombaton indul a köztévé eurovíziós műsora, de már most meghallgathatja, kiket küldenénk Bécsbe, leénekelni a külföldet.
Aszfaltozási munkákat végeznek és egy csúnya baleset is volt az autópályán.
A járőrök leterelték a madarat az autópályáról majd a "zöld növényzetbe helyezték".
Átszakította a szalagkorlátot a dinnyeszállító teherautó, korlátozzák a forgalmat.
Egy szemtanú fogta el a baleset okozó kamionost, aki meglépett a helyszínről.
Budapest felé, a 46. kilométernél keresztbeállt egy autószállító.
Délelőtt 12 kocsi ütközött három balesetben. Hiába pucolták el a roncsokat, a dugó megmaradt.
Ennyi bugyivillantás az X-Faktorban nincs, ráadásul nem tarhálnak sms-t, mert közpénzből megy a buli.
Egy személyautó az országhatár felé haladó úton sodródott le, majd az árokba borult.
Az egyik érintett autó sofőrjét a mentők a helyszínről kórházba szállították.
A forgalom a baleset ellenére zavartalan az érintett M1-es autópályán.
Herceghalom és Zsámbék között két-két autó ütközött össze két külön balesetben.
A műsorvezető nőknek szóló műsort fog vezetni, ami a hamisított élelmiszerekről és a biotáplálkozásról fog szólni.
A Dunától nyugatra sorra nyitják meg az utakat, keletre viszont még mindig ezreknél nincs áram.
Egy Budapest felé haladó brit rendszámú személyautó ütközött mikrobusznak.
Bicske közelében egy sávon halad a forgalom, torlódásra lehet számítani.
Két balesetben nyolc autó ment össze, de csak három ember sérült meg Biatorbágynál.
Ketten meghaltak, amikor belerohant egy kamionba egy német rendszámú személyautó az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, Tatabánya után hétfő délután.
A kamion mű személyautókból álló rakománya leborult, az autók összevissza állnak az útpályán.
Hat kilométeres kocsisor alakult ki baleset miatt az M0-s autóúton. Áll a forgalom az M1-es és az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjaiban is.
Galambos Gréta elmondta, egy magyar rendszámú személyautó hátulról belerohant egy kamionba.
A műsorvezető túlzottan feszítettnek tartja a munkaidőt, és egy 30 milliós díszletet is kicseréltetett már, pedig még a végleges szerződése sincs kész.
Roncsba szorult embert mentenek a tűzoltók az M1-es autópályán, Mosonmagyaróvár térségében - közölte a katasztrófavédelem megyei ügyeletese péntek reggel az MTI-vel.
Intézkedő rendőrautónak rohant egy autó az M1-esen, Bicskénél, a Győr felé vezető pálya leállósávjában.
Két kocsi ütközött a 112-es kilométernél, az autósokat a 82-es útra terelik.
Az M1-es autópálya lébényi elágazójánál hajnalban öt autó ütközött egymással: egy halott, két súlyos sérült
A leállósávban autóját szerelő sofőrt ütött el egy ismeretlen az M1-es autópályán Győr közelében hétfő éjszaka.
Az autópályán egy csaknem 8 négyzetméteres lyuk tátong.
Az M1-es autópályát Győr felé teljesen lezárták. Budapest felé egy sáv még járható, de hamarosan azt is lezárják a forgalom elől.
Tömeges baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávját a 43- 36-os kilométer - Zsámbék és Tatabánya - közötti szakaszát - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A rendőr a lövéseket megúszta, ám a szélvédő szétrobbanó szilánkjai megsebesítették. A sérültet az Állami Egészségügyi Központban kezelték, hétfőn engedték haza.
Súlyos baleset történt az M1-es autópályán Mosonmagyaróvárnál csütörtökön, a legsúlyosabb sérültet mentőhelikopter szállította el - közölte Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. A rendőrnő elmondta: egy szerb rendszámú gépkocsi az M1-es autópálya 153-as kilométer szelvényében eddig ismeretlen okból leszaladt az autópályáról. Az autóban öten ültek, három felnőtt és két gyermek.
213 kilométeres óránkénti sebességgel mért be a traffipax egy kisteherautót az M1-es autópályán október közepén.
Felborult egy kamion az M1-es autópálya Győr felőli oldalán Tatabánya közelében.
Egy kamion maga alá gyűrt egy lakókocsit vontató személyautót az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán csütörtökön Komárom térségében; személyi sérülés nem történt, írja az MTI.
Teherautó gázolta el szerda hajnalban azt a 45 év körüli férfit, aki Tata közelében a Pest felé vezető oldalon megpróbált átjutni az M1-es autópályán; a férfi a helyszínen belehalt a sérüléseibe, írja az MTI.