
Az alvó túrázók vérére hajt az egylábú szellem, akit végre sikerült levideózni
A thai mitológia egyik fontos karaktere a Phi Kong Koi, akit végre lencsevégre kapott egy erdei túrázó.
A thai mitológia egyik fontos karaktere a Phi Kong Koi, akit végre lencsevégre kapott egy erdei túrázó.
Sokakkal megtörtént a legrosszabb dolog, amit az ember elképzelhet, mikor beül a bohóchorrorra.
Szerencse, hogy Andrew Waldnak eszébe jutott, hogy 30 év után megörökítse a jelenséget.
Megállapították, hogy egy végtelenül egyszerű mozdulatsor megoldással szolgálhat a repülés kínjai ellen.
Közben meg olyan rohadt menő és király. De nincs az a pénz, hogy utánozzuk.
A világ legparább babakezét sikerült megörökítenie, ahogy az ágy alól kibújik, majd vissza. Riadalomra készüljön!
A férfi úgy megijedt az orvul a karjára ugró póktól, hogy a fék helyett a gázba taposott.
Összeszedtünk néhány igazán félelmetes helyet, ami csak erős idegzetű utazóknak és paraturistáknak ajánlott!
A reddites fórumozók szerint az általános hiba, hogy a nők kihagyják a herét a mókából.
A wisconsini Carroll Egyetem diákjai a Twitteren hőbörögnek a bohóc miatt, aki nem csinál semmit ugyan, de ijesztő, ahogy áll és néz az éjszakában.
Két héttel a nyitás után a 300 méteres szakadék feletti üveghíd járdájának egy része ripityára tört.
Egy rajongó ragadta meg a lábát a színpadon, ami tényleg elég ijesztő lehetett.
A BKK közölte a Facebookon, hogy eeste fél 10 körül tűzijáték lesz. Egy magánszemély engedélyt kért Batthyányi téri kikötő használatához.
A színésznő negyedóráig beszélt pánikba esve a rendőrséggel, egy fekete ruhás embert talált a lakásában tavaly júniusban. A hangfelvétel bizonyíték a bíróságon.
A gyöngyösi takarító kórházi eszközök között érzi magát jól, ezért berendezett egy orvosi szobát a lakásában.
A csodás fotókat úgy sikerült elkészíteni, hogy a medve konkrétan ellopta a kamerát.
2010 óta fórumoznak a felhasználók arról, mennyire káros a mágneszáros telefontok, mégis lehet kapni.
Egy bennfentes szerint Kanye West már korábban ki akart adni úgy albumot, ahogy Beyoncé tette.
Télen hideg, nyáron meleg, és ez a világ legbosszantóbb dolga - írta meg véleményét VV Gergő a Facebookra.
Fél, hogy egyik nap azzal hívják, hogy Charlie Sheen meghalt.
Nem bírta a hétvégi koncertjével járó strapát az énekesnő. A Bad romance című szám alatt pihennie kellett.
Rebecca Loos még 2004-ben azt állította, hogy viszonya van, a mindenki által nagyra becsült focistával, David Beckhammel.