
Dokumentumsorozat készült Arnold Schwarzeneggerről
Karrierje mellett magánéleti zűrjeit is bemutatják.
Karrierje mellett magánéleti zűrjeit is bemutatják.
Így szeretne segíteni az embereken, hogy mindenki boldog és teljes életet élhessen.
A helyiségben egyetlen bútor sem maradt épen, az éjszakai hangoskodás közben „széjjelszexelték” a berendezést.
Győr alpolgármestere, önkormányzati képviselő, a Fidesz győri alelnöke - írja magáról a Facebookon.
Népszerűek voltak, de úgy gondolták, nem elég: híres emberek, akik pálfordulással fogtak hozzá politikai karrierjükhöz. Aztán be is jött, meg nem is.
Állítólag a rendőrség nem zárja ki, hogy a Sápi Attila környezetében élők többet tudnak, mint amit elmondanak.
A Blikk azt írja a címlapon, hogy a kocsmárosnő, aki utoljára látta, drogosnak hiszi. Zugló polgármestere szerint semmi ilyesmi nem jöhet szóba.
Újabb szexi orvos! De most nem örülhetünk, mert Andrei Baciut rögtön parkolópályára tették, holott Amerikában a kockahas csak segít a politikusoknak.
Nemzetközi szinten mérve is szép teljesítmény, hogy olyan államtitkárunk van, aki levetkőzött a Playboynak, de nézzük, mire elég ez az erős mezőnyben!
Állítólag Kis Zsolt a szerelme, akivel közös hobbijuk a lovaglás.
John Erik Wagner miniszterelnök szeretne lenni, erre semmi esélye sincs, de az indulása arra jó volt, hogy teleplakátolta a farkával Koppenhágát.
Karen Danczuk közelebb akarja hozni az emberekhez a politikát. Ennyi a program.
Ukrajna újra egyenes gerinccel állhat a nemzetközi porondon! Íme a 24 éves Jelena Koseleva!
A címre érdemes brit asszonyt Theresa Maynek hívják, és egyébként belügyminiszter. 58 éves, és úgy grimaszol, ahogy még Tyra Banks sem.
Karen Danczuk a brit politika üdvöskéje, akkora mellei vannak, hogy tuti mindenki rá szavaz.
A botrány kipattanása óta pornósként üzemelő hölgy a karjára varratta az ügy kipattanásának dátumát.
Az adócsalásért elítélt volt olasz kormányfő egy idősek otthonában dolgozik.
Hitelesebben tudná szidni a melegek házasságát, ha nem lett volna egy melegbár transzvesztita sztárja.
A Központi Nyomozó Főügyészség titkolózik, egy szemtanú szerint iratokat kerestek a nyomozók.
Nyina Stanszki egy el nem ismert állam miniszterelnök-helyettese, mellesleg modellkedik.
A 62 éves kujont kedden a hetedik munkatársa perelte be szexuális zaklatás miatt. Ha ez egy film lenne, jókat lehetne röhögni.
A 23 éves Sydney Leathers kitálalt a politikus Weiner minden szokásáról, és még pénzt is keres ezzel.
Olvido Hormigos szégyellte magát, ezért megint levetkőzött.
A People's Daily kínai lap munkatársainak nem igazán esett le a tantusz, és lelkesen gratuláltak Kim Dzsongunnak a kamu címhez.
Karl-Heinz Grasser 7 évig volt Ausztria pénzügyminisztere, most Swarovski-örökösnő feleségével celebeskedik.
A zenész a VIII. kerület lakóinak az életét könnyítené meg, kérdés sikerül-e neki.
A legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
Anna Grodzka tavaly esett át a nemátalakító műtéten. Egyelőre maga sem tudja, bejutott-e a parlamentbe.
Egy bennfentes szerint Kabai Zoltán a kilencvenes évek elit csapatához tartozott.
A román kormányt támogató ifjúsági szervezet elnöke, Manuel Cristian Firică Uberto Ugo néven ismert melegpornós.
Barack Obama is volt már a Men’s Health címlapján, de ellenzéke vetkőzik is. Bemutatjuk Aaron Schockot.
Lemondott hétfőn képviselői mandátumáról az indonéz parlament egyik politikusa, aki az egyik parlamenti ülés alatt pornófelvételeket nézett számítógépén.
Mesterházytól Vonáig végigjártuk az ünnepi megemlékezéseket. Ki volt március 15-én a legjobban öltözött politikus?
Újabb plasztikai műtétet végeztek el Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök arcán hétfőn.
Nem holmi celebek, sokkal inkább a honi közélet nagyjai (és kisebbjei) jártak Rudolf Péter legújabb rendezése, az Üvegtigris3 premierjén. Ettek, ittak, kulturáltan viselkedtek, és persze tetszett nekik a film.
Katarzyna Szczolek előnyös oldalát igyekszik bemutatni kampányfotóin, például bikiniben.
Ruby bunga-bunga partinak nevezi Berlusconi bulijait, de azt állítja, nem volt szex.
Egy 17 éves, Ruby nevű lány azt állítja, hogy több partin is volt Silvio Berlusconi Milánó melletti villájában.
A Fidesz-KDNP színeiben induló Knapp János Pál meztelenül mutogatja magát, meg egy nőt nyal néhány, internetre felkerült képen.
Mi a közös Staller Ilonában, Mészáros Szabolcsban, Pálffy Istvánban, Dömsödi Gáborban, Farkas Bertalanban és Halász Gáborban? Csak a politika. És még akkor nem is említettük Gáspár Győzőt és Bikicsunáj urat.
Csupasz mellek és fenekek nincsenek a képeken, de a hat szexi képviselőnő mindent megmutat, ami egy politikusi karrierbe még belefér.
„A legnagyobb ajándék az életemben a családom és ennek koronája a feleségem, aki remélem, újra igent mond nekem.
A polgármester felesége szerdán úgy tűnt világra hozza gyermeküket, de végül csak vaklárma volt – írja a Bors. A kismama a napilap információi szerint remek formában van, és szerencsésen befejezték a gyerekszoba kialakítását és a felszerelések beszerzését.
A zsarolókkal folytatott telefonbeszélgetésekről készült hangfelvételekkel is rendelkeznek a Travolta-család ügyvédei, amelyek bizonyítják: a családot zsaroló három személy 25 millió dollárról indult, majd követeléseiket leszállították „tíz- és húszmillió közti összegre”.
A két hete autóbalesetben elhunyt Jörg Haiderről bebizonyosodtak a korábbi pletykák, miszerint valóban meleg volt.
Autóbalesetben meghalt szombat hajnalban Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke - adta hírül az MTI. A klagenfurti rendőrség közleménye szerint az elöljáró szolgálati gépkocsijával, egy Volkswagen Phaetonnal a tartományi székvárostól délre, Lambichl településen haladt keresztül hajnali fél kettőkor, amikor eddig ismeretlen okból hirtelen letért az útról.
Vlagyimir Putyin egy amuri tigriskölyköt kapott ajándékba 56.
A polgármester kedden tudta meg, hogy Gaál Cecília februárban fiút fog világra hozni.
Vlagyimir Putyin egy tigrist tett harcképtelenné vasárnap - altató lövedékkel - az Usszurijszki természetvédelmi területen.
Megverték Horn Gábort, az SZDSZ ügyvivőjét a szombati melegfelvonulás után.
A volt környezetvédelmi miniszter fiatalkori tapasztalatszerzéseiről beszélt a Napi Ásznak: eszerint kipróbálta az alkoholt, a dohányzást és a marihuanát is, és bár reméli, hogy gyerekei elkerülik ezeket, eltiltani nem fogja őket, mert szerinte azzal csak ellenkező hatást lehet elérni.
Mi is feszegettük már azt a kérdést, hogy vajon egy Carla Bruniból vagy az újabban rendőrt köpködő Naomi Campbellből milyen first lady válhat.
New York kormányzója után szexbotrányba keveredett Detroit városának polgármestere, Kwame Kilpatrick: a hat éve hivatalában lévő politikus ellen azon a címen emeltek hétfőn vádat, hogy egy más ügyben zajlott bírósági meghallgatáson letagadta volt titkárnőjével fenntartott viszonyát, továbbá hogy előbb elbocsátott három rendőrt, akik korábban az ő irodájában rendezett orgia ügyében nyomoztak, majd megpróbált kiegyezni velük. A rendőrök már évek óta perelték a polgármestert, állításuk szerint azért bocsátotta el őket, mert kivizsgáltak egy ellene irányuló feljelentést, miszerint magáncélra, szerelmi kalandjainak leplezésére használja testőrségét.
Nicolas Sarkozy volt feleségét kihallgatta a párizsi rendőrség, miután a francia államfő feljelentést tett a Le Nouvel Observateur című hetilap ellen.
A 82 éves Thatchert, aki rekord ideig, 1979-től 11 évig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke a Konzervatív Párt élén, a BBC értesülése szerint pénteken éjjel "elővigyázatossági okokból, megfigyelésre" vitték a St.
A pár Bruni gyerekével
Nicolas Sarkozy francia államfő és Carla Bruni olasz származású énekesnő, volt topmodell szombaton a francia elnöki hivatalban, az Elysée-palotában összeházasodtak - adta hírül a francia RTL kereskedelemi rádió. Az RTL szerint Edouard Balladur volt miniszterelnök egyik munkatársa, Nicolas Bazire volt az államfő házassági tanúja, Carla Brunié pedig Mathilde Agostinelli, a Prada divatház kommunikációs vezetője.