
Egy tököli rab az összes kiskaput kihasználta
Mobilt szerzett, telefonos diszpécsert játszott és sok pénzt szerzett. Csak aztán lebukott.
Mobilt szerzett, telefonos diszpécsert játszott és sok pénzt szerzett. Csak aztán lebukott.
Ez a brit nő összejött egy 15 évvel fiatalabb rabbal és úgy gondolta, akar tőle egy csokibabát. A gyerek nem jött össze, 9 hónap börtön igen.
Szerdán este hozták le, hogy a Kozma utcai börtönben társaból evett egy rab.
Rabtársa is öngyilkos lett. A szegedi Csillag börtönben belső vizsgálatot indítottak.
A börtönőrök megpróbáltak segíteni, de a férfi életét már nem tudták megmenteni.
Egy csodálatos barátság kezdetét és végét foglalja össze a Fővárosi Főügyészség közleménye.
A brazil rab női ruhába bújt és parókát is húzott, de az őröket nem tudta átverni.
Farkas György László majd' belehalt a nő hiányába. Lopás miatt vonult be, de inkább megszökött.
Farkas György László vasárnap mászott át a börtön kerítésén. Lopás miatt ítélték el.
Próbaidőn volt az angol férfi, és lelépett a spanyol tengerpartra. Naplementét fotózott, posztolta a Facebookra, lebukott.
Nem hagyta magát egy német idős hölgy, akit az utcán akart kirabolni támadója.
Nem tetszett neki a zárka amit kapott, azt állítja csak a benti haragosaitól félt miközben a váfd szerint még a rendőrök családtagjait is megfenyegette.
Két héttel azután, hogy kiengedték a börtönből, Henry Ricketts megmentette egy kétéves lány életét az arizoniai Maricopa városába.
A család is megnézte, ahogy Shon McClane-t kétszer is földhöz vágta a nála sokkal erősebb őr.
A kaposvári börtönben előzetesben volt a lopással vádolt férfi, állapota kritikus.
A fogvatartottak önként jelentkeztek, és munkájukért sem díjazást, sem kedvezményt nem kapnak.
Április végén lett öngyilkos az elítélt, a férfit 2010-ben elkövetett gyilkosságért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre.
H. Roland szerdán szökött meg úgy, hogy egy aznap szabaduló rabtársának adta ki magát.
A fogvatartott a rendőrautóban megszerezte az egyik rendőr fegyverét, ezért lőtték meg őt.
A férfi tettestársát három évnyi börtönbüntetésre ítélték.
A rendőrség kizárta, hogy gyilkosság történt volna.
Öngyilkos lett egy rab csütörtök este a tököli börtönben. A fiatal férfi a zárkában akasztotta fel magát.
Az egyebek mellett gyilkosságért, erőszakért, vagy kábítószer-kereskedésért elítélt raboknak nem ez az első tisztelgésük a popkirály előtt.
A ruhájából kötelet font, majd felakasztotta magát a tv-állványra.
Megitták a szappant a rabok egy brit börtönben. A szappan természetesen folyékony, és azért kaptak rá az elítéltek a dorseti börtönben, mert alkoholt is tartalmaz, hogy erősebb legyen fertőtlenítő hatása és jobban fékeződjön az influenza terjedése.
Két esztendőn keresztül tartotta rabszolgaként saját öccsét egy 28 éves ukrán férfi.
A férfi lepedőcsíkokból készített kötéllel a zárka mellékhelyiségében akasztotta fel magát - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsoksága (BVOP) csütörtökön az MTI-vel.
Felpeckelt szájjal, meztelenül talált rá a mexikói rendőrség két kisgyerekre, akiket rokonaik megkötözve tartottak fogva egy vízgyűjtő tartályban, írja az MTI.
Egy háromtagú szövetségi bírói testület hétfőn nem jogerős ítéletében arra kötelezte a kaliforniai börtönöket, hogy a túlzsúfoltság miatt több ezer elítéltet engedjenek szabadon.
A Gyorskocsi utcai őrséget nem terheli felelősség az egyik rab péntek esti öngyilkossága miatt; az őrök a normáknak megfelelően, szabályszerűen látták el feladatukat - tájékoztatta szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ügyben indított parancsnoki vizsgálat eredményéről az MTI-t.
Humanitárius okokból és a börtönök költségeinek csökkentése érdekében az év végéig 2000 beteg és öreg rabot helyeznek feltételesen szabadlábra Délnyugat-Kínában.
Öngyilkosságot követett el egy fogvatartott szerda hajnalban a Szegedi Fegyház és Börtönben - tájékoztatta az intézmény sajtóreferense az MTI-t.
500.000 dollárt nyert egy férfi, miután egy húsevő baktérium megette férfiasságát a börtönben töltött idő alatt.
Reggel megszökött, délután meg visszakéredzkedett a börtönbe egy rab az Egyesült Államokban - írta az MTI.
Csak láncra verve mehet ki házuk udvarára egy 27 éves macedón fiatalember.
Lepedőcsíkokból font kötélre akasztotta fel magát egy rab péntek reggelre a sopronkőhidai fegyházban - tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) pénteken délután az MTI-t.
Könnyítésül meztelenül töltheti le büntetését egy meztelenségért börtönbe került rab Németországban, mert a börtön vezetése elfogadta, hogy az illetőt nyomasztja a rabruha.
Hulk Hogan fia épp nyolc hónapnyi börtönbüntetését tölti, miután tavaly augusztusban súlyos autóbalesetet okozott.
Kifogyott a börtönből egy gyilkos az Egyesült Államokban: áprilisi letartóztatása óta soványította magát, hogy kiférhessen a mindössze 30 centi széles szellőzőjáraton.
Öngyilkosságot követett el egy rab a miskolci börtönben, kórházba vitték, ott belehalt sérülésébe - tájékoztatta az egy hónappal ezelőtt történtekről Joó László ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási (bv) Intézet parancsnoka az MTI-t csütörtökön.
Visszakéredzkedett a börtönbe egy férfi Olaszországban, mert még ott is jobban érezte magát, mint otthon, az asszony mellett.
Háziállatokkal próbálják meg nevelni a rabokat a szirmabesenyői fiatalkorúak börtönében.
Amíg Gáspár Győző a Váci Fegyház és Börtön elítéltjeit szórakoztatta morális eszmefuttatásával, addig Gáspár Laci a Márianosztrai Fegyház és Börtön fellépő vendége volt.
Gáspár Győző tegnap a váci börtönben járt, hogy elmesélje a raboknak, hogy legyenek sikeresek.
A japán börtönök elítéltjei nem kedvelik pizsamájukat, ódivatúnak tartják a függőleges csíkozást - derült ki egy felmérésből. Nem mindegyik rab ennyire kényes éji öltözékére, csupán szűk 50 százalékuk.
Rózsaszín gatya és bugyi viselésére kötelezi az ittas vezetőket büntetésből egy seriff az Egyesült Államokban. Joe Arpaiót, az arizonai Maricopa megye rendőrfőnökét Amerikai legszigorúbb seriffjeként emlegetik.
Az Egyesült Államokban bíróság elé kerül egy 20 éves fiatal, aki viccből rabnak öltözött.