horoszkóp

A halpiac, ahol nincs hal

2015.07.05. 10:58

Amikor megtudtuk, hogy nyílt egy halpiac Gyenesdiáson, úgy éreztük, ott a helyünk. Hiába nyit csak délután, hiába szakadt az eső, a piac az piac, menni kell, főleg ha halat lehet venni, ami gyakorlatilag luxus a Balatonon. 

Ha azt hiszi, hogy balatoni hal néven tényleg a tóból fogott halat eszik, akkor most baromira el fogjuk keseríteni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. nem végez kereskedelmi célú halászatot, ergo a hal nem jöhet a Balatonból, mert a horgász nem adhatja el a zsákmányt. 

A gyenesdiási piac szép hely, hetyke kapu, kulturált standok, oldalt kis házakban árusok. A tető a nap és az eső ellen is véd, ami furcsa, hogy hétvégén délután kettőkor nyitnak, hétközben pedig négykor. Mintha egy fordított világ lenne. 

Ottjártunkkor (pontosan egy héttel ezelőtt) boldogan indultunk felfedezni a piacot, de sokat nem kellett felfedezni rajta. Volt ugyanis kettő, azaz kettő árus. Állítólag jó időben többen szoktak lenni, de lehet, hogy csak mindenki a vasárnapi ebéd utáni sziesztáját töltötte. 

A paic célja nem teljesen tiszta, 15 milliót arra kaptak az EU-tól, hogy biopiac legyen itt, a bejáratnál hal- és termelői piacról írnak, a vendéglátóipari egységek viszont se nem biók, se nem termelőiek. Vicces, hogy halat csak sütve vagy főzve látunk, bár az egyik bódénál tábla hirdeti, hogy kilóra is lehet kapni halat, de sehol egy akvárium, vagy egy látványpult, a fagyasztott halat meg meg lehet venni bárhol. 

„Állítólag ha jó az idő, többen vannak az árusok is, most csak a kitartóak vannak itt" – vázolja egyikük. Az árakban csöppet sem szégyenlősek, a német turisták fogyasztói szokásai határozzák meg a piacot. A mirelit sültkrumplis hekkes ajánlatokról nincs mit mondani, ha egy halpiacnak nevezett valamire is a fagyasztott hal érkezik, ott már rég megérett a helyzet a pusztulásra. Pedig 50 km-en belül két pisztrángtelep is van, ami még szomorúbbá teszi a helyzetet.

Ha ön esetleg a mai jó időben járt arrafelé, és mást tapasztalt, írja meg nekünk!