Ugyanis már a legtöbb hely foglalt a Balaton partján lévő kempingekben, kiváltképp a főszezonban, vagyis a júliustól augusztus végéig tartó időszakban.

A pénzcentrum.hu azt írja, hogy ennek ellenére még van esély találni helyet, de bele kell kalkulálni, hogy egyes kempingekben, ahol bungaló, mobilház és lakókocsi van, már nem lehet lefoglalni két hetet egyhuzamban, csupán pár napot. Máshol, hiába a nagy üdülőház-kapacitás, ugyanilyen problémákkal küzdenek, van, hogy maximum 2 napra tudnak csak vendégeket fogadni. 

Ennek ellenére a teltház nemlétező fogalom ezekben a kempingekben, eddig mindig megoldották az elszállásolás kérdését, ugyanis sátor-és lakókocsihely általában marad. Ennek ellenére azért nem árt időben lefoglalni a helyszínt, hogy ne csupán besuvasztott vendégek legyünk, akik épphogy csak be tudták erőszakolni a sátrukat két lakókocsi, egy bungaló és három szemeteskuka közé. 

Amikor kempinget és nyaralási időpontot választ, mindenképp informálódjon, hogy milyen események várhatók arra az időszakra: nyilvánvalóan befolyásolja a vendégek számát, amikor épp dübörög a Balaton Sound vagy gyűlnek az emberek a Balaton-átúszásra, és nem csak egyszerűen három fős lepkevadászatot szervez a lakókocsi-szomszéd a kempingen belül.

A nyaralók nem csak a közeli vízpart és a szórakozási lehetőségek miatt kedvelik a kempingeket, hanem azért is, mert még mindig ez számít a legolcsóbb szállásformának. Amennyiben érdekli, hogy pontosan milyen árakra számítson, ha ezt a nyaralási módot választja, tekintse meg az alábbi linken