Szerintem lelaminálom magam.

A fázásnak sok változatával találkoztam már: például a Szigeten, amikor éjjel fél háromkor felvettem a csiniruhát a szuperkoncertre, utána pedig recegtem reggelig, mint egy whippet, vagy amikor a szerkesztőségbe bringázás után lezuhanyoztam, hajat mostam, és délutánig ültem a légkondícionált irodában. Na, ez mind meg sem közelíti azt, amikor bokáig áll a cipőmben a víz, a nadrágom teljesen elázott, a hajam egy szuttyogós kupac a tarkómon, az arcomat csapdossa a zivatar, a mellettem elhúzó kocsik pedig sáros löttyel terítenek be. Ja, és az összes ruhám szuszogósra ázik az amúgy vízhatlan csomagtartóban.

Tihanyban itt alszunk ma

Ha minden jól megy, és komppal, eső nélkül átjutunk az északi partra, akkor a Club Tihanyban szállunk meg.

(Egyébként tegnap, a földvári étteremben, fél négy magasságában kulminálódott a Ragnarök, amikor eljutott a tudatomig, hogy mindenem vizes, a váltás ruhám vizes, baromira fázom, még vár ránk vagy húsz kilométer, és el kell menni onnan, ahol az előbb forró levest adtak gyönyörűen felkarikázott hegyes erőssel. Nem baj, keményebbek vagyunk, mint Weston Cage ökle, lenyomtuk a távot, aztán Louise elhúzott wellnesselni, Brad a szobájában gyúrt a túlélésre, én meg egy kád forró vízben megittam a maradék likőrt, és Bud Spencer-Terence Hill filmet néztem az ágyból.)

Már emlegettem, hogy az esőkabátom használhatatlan, a felkészült Louise ezért odaadta a saját, eldobható nejlonját, ami életmentőnek bizonyult, és frankón az sem zavart, hogy egy gyorsabb szakaszon úgy néztem ki benne, mintha Lady Gaga egy különösen durva Michelin-babás színpadi ruhakölteményében tekernék. De nem lehet mindig kölcsönkérni.

A bringaturné második napjára nyilvánvalóvá vált, hogy Bradnek és nekem kell egy hosszúnadrág, mert ez nem az az eső, amit meg lehetne úszni a tekeréshez amúgy ideális háromnegyedessel. A vízállóbb cipőre szintén nagy volt az igény, és hát esőkabát. Legalább az legyen már. De hol?

Hol?

A bazársorokon - amelyekről Louise már írt, és később még fog értekezni - a turista az égvilágon mindent megtalál ahhoz, hogy a strandon jól érezze magát: van fürdőruha, papucs, törölköző, kendő, cowboykalap és számos vacak. Esőkabát nincs. Balatonszemesen kezdtem a kutatást, ott találtam is egy boltot, ahol amúgy szoktak árulni, XXL-es férfi horgászkabátot (erőst eltűnődtem, hogy ezek szerint női változat is akadhat valahol, de mi lehet a különbség? A női pecások rózsaszínben nyomják? Vagy szorgos asszonyi kezek rózsabimbókat hímeznek a kosztümre?), csak Joci épp tegnap adta el az utolsót. A közértben meg egyáltalán nem volt.

Aztán jártunk Földváron is, ahol sok szépet és jót láttunk, de esőkabát-boltot nem. Hasonlóan eredményes voltam Zamárdiban és Siófokon is. Az eső elleni védekezésben a legtöbbet még mindig Kedvesnéni nyújtotta , aki egy verandát és forró teát adott.

Oltári mákom volt: jött felmentő sereg, egy szerethető rocksztár képében, aki nemcsak arról tájékoztatott, hogy a gekkóim még élnek, és nemcsak elhozta a meleg, vizet jobban álló tornacipőmet (eredeti kínai, kívül műbőrszerű, belül meg a lábam van), és egy kazalnyi száraz ruhát, de a közeli hipermarketbe is elvitt. Ahol adtak eddig normálisnak tűnő esőkabátot ezer forintért, meg műmacsó fiúknak való fekete sapkát háromkilencvenért. Szóval lelaminálás helyett egyelőre ezzel próbálkozom.

Még Siófokon vagyunk, ahol egyébként nagyon jó, tegnap összefutottam Supermannel és szőke macájával is (igen, ez már a likőr után, de a whisky előtt történt, és igen, mindezt rekreációs céllal). Ha egy kicsit eláll az eső, indulunk tovább, mert ma a tervek szerint amellett, hogy meglátogatjuk a főszerkekesztőt Udvariban, Tihanyban verünk majd tanyát.

Gondoljanak majd ránk a jó meleg irodában, ahol bármikor szerezhetnek forró teát. Ha pedig bringázni indulnak a Balatonra, elvileg nyáron, tegyenek be több hosszúnadrágot, kipróbált esőkabátot, vízhatlan cipőt, és egy szakajtónyi zoknit.

Ez a poszt sem jöhetett volna létre a Gösser nélkül, tack!