Amit a balatoni vonalon szolgálatot teljesítő mávosok még nem láttak, az nincs is. A bringaturné közben találkoztunk néhány beszédes kedvű kalauzzal, a sztorijaikat hallva nemcsak a pocsék idő miatt rázott a hideg.

"A siófoki partyvonatokat kéne megnéznetek, azt kéne megírni. Ti olyat még nem láttatok" - csigázott a kalauz, miközben a vonatunk átsuhant egy kisebb állomáson. Beszédes kedvében volt, pedig hajnali háromkor kezdte a műszakot, és délután ötig szolgálatban volt. Megszokta.

"Nem tudom, mit szednek vagy isznak azok a gyerekek, de nagyon fiatalok, és így is teljesen szét vannak esve. Eljönnek bulizni, felpörgetik magukat, aztán a hajnali vonaton balhéznak" - folytatta. Nem tudta eldönteni, melyikkel van a több baj: azzal, aki nagyon részeg (velük nem lehet bírni), vagy azzal, aki be van tépve (teljesen kiszámíthatatlanok).

"Volt itt olyan is, hogy a kollégák a siófoki aluljáróban találtak egy kislányt. Tizennégy évesen úgy berúgott, hogy csak feküdt. Volt nála telefon, fel is hívták a szüleit, na az nem volt szép. Pestről jött a kislány, a szülei úgy tudták, Pesten van, egy barátnőjénél alszik."

A hajnali bulivonatokon hatalmas szokott lenni a tömeg, nemhogy ülőhely, állóhely nincs. A fiatalok a falhoz lapulva, élével állnak a folyosón és az ajtóknál, közlekedni sem lehet köztük, de ha nem ellenőrzi a jegyeiket, őt büntetik meg. Ahogy akkor is, ha nem bünteti meg a nemdohányzó vonaton rágyújtókat. Az senkit sem érdekel, ha ő éppen egy másik kocsiban ellenőrzi a jegyeket - ha észreveszik, neki kell fizetni a bírságot.

MÁV rossz, kaller jó

Bár volt olyan, hogy megszivatott minket a MÁV - például amikor nagyon szerettünk volna a viharból nem biciklin hazamenni -, de a vasutasok végig nagyon sokat segítettek. Nem szoktam meg, hogy le-föl emelik a bringámat, vagy hogy a célállomásunkat meghallva kérdés nélkül elmondják, hol vagyunk éppen, mennyit kell még utaznunk, és melyik megálló után jön a miénk. Vagy éppen testőrködnek mellettünk (jó, ehhez nyilván lánynak kell lenni).

"Látják, milyen bizalomgerjesztő vagyok?" - érdeklődött a bajsza alatt kuncogva egy másik kalauz, aki egy felénk tartó, optikailag balhés társaságot riasztott el, egyetlen jól irányzott szemöldökráncolással. Persze az is lehet, hogy nem volt jegyük, de nem érdekel, addigra már az összes balatoni kalauz hérosszá nőtt a szememben.

A varázslat hazafelé sem múlt el: a Füredről Pestre induló vonatunk a Déli pályaudvarra érkezett, de egy másik, néhány perccel később induló szerelvény a Keletibe érkezett. Nekem  az lett volna a jobb, de volt valami átszállási huncutság, amit már nem volt idő megnézni, lutrira meg nem szállok le ismeretlen településen. Ekkor lépett be a képbe a láthatóan fáradtan le-föl mászkáló, fiatal ellenőr, akit megpróbáltam kifaggatni a kérdésben, ám széttárta a kezeit: bocs, ő ehhez most kuka.

Negyedóra és néhány ellenőrzött jegy után tért vissza, majd pár perces felvilágosítást tartott arról, hol szállok le, honnan jön a másik vonat, mennyi idő lesz átszállni, van-e késés, és mikorra ér be a másik vonat. Nem House-epifániája volt: telefonálgatott kicsit. Utólag, még egyszer köszi, mindenkinek, innen küldünk nekik mákos-szilvalekváros palacsintát.


A vonatokon is a Gössernek köszönhetően közlehedhettünk, jíhá!