Nyilvános hattyúgyűrűzést szervez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Balaton partján augusztus 8-án és 9-én. A kétnapos Hattyú Road Show-n a civil szervezet szakemberei 11 helyszínen várják az érdeklődőket, hogy bemutassák hazánk legnagyobb testű vízimadarának speciális jelölési technikáját, és meséljenek a Balaton emblematikus állatairól. Mindig is kíváncsi volt, milyen ez? Hát ilyen.


Az érdeklődők izgalmas madárgyűrűzési akcióban vehetnek részt, mert a majdnem háromméteres szárnyfesztávú, erős és harcos hattyúkat puszta kézzel kell elfogni.

Augusztus 8-án 10 órától Balatonfüreden, délután a révfülöpi, a badacsonyi és a keszthelyi hajóállomáson,  9-én 9 órától a keszthelyi, majd a balatonmáriafürdői hajóállomáson, 11 órától a balatonfenyvesi strandon, déltől a balatonlellei nagystrandon, délután a balatonföldvári Kvassai sétányon, a zamárdi szabadstrandon és a siófoki kikötőben gyűrűzik a madarakat. A programra nem szükséges előzetesen bejelentkezni, a gyűrűzési helyszínek könnyen megközelíthetőek.

A gyűrűzés azért lényeges, mert ennek segítségével ismételt befogás nélkül, távcsővel vagy akár szabad szemmel is azonosítani lehet az egyedeket, ez pedig nélkülözhetetlen a faj kóborlási szokásainak minél pontosabb megismeréséhez.

A lúdalakúak érdekes - a madarak többségétől eltérő - vedlési sajátossága a lohosodás, azaz a repülőtollak egyszerre történő cseréje, Ilyenkor a madarak akár 6-8 hétre is röpképtelenné válnak, és nagy számban gyülekeznek a ragadozók ellen védelmet biztosító vizeken. Az MME ezért szervezi mindig augusztus első felében a hattyúk gyűrűzését.

1993-tól mostanáig összesen 2017 példányt jelölt meg az egyesület színes gyűrűkkel, ebből a Balatonon és környékén 1125 példányt. A tavalyi rendezvényen 48 madárra került jelölőgyűrű, ugyanennyit sikerült befogás nélkül azonosítani, 6 madarat pedig visszafogni. A jelölt madarak itthon a Balatonon, a Ráckevei Dunán, valamint egy-egy madár Horvátországban, Szerbiában és Ukrajnában került meg a későbbiekben. Azért csak óvatosan, ezek még egymást sem kímélik.