Meglepően sokat sikerült a gyenesi strandbüfé kövén aludni, így tűrhető állapotban keltünk fel csütörtök reggel, majd lódultunk neki az újabb kilométereknek. A harmadik napra Balatonboglárt tűztük ki célul, ami nem egy hardcore teljesítményt, se távolságban, se magasságkülönbségben.
Keszthelyen még lenyomtuk a zsömle-sajtospárizsi-tejeskávé szentháromságot, majd irány Balatonberény. Erről a szakaszról tudni érdemes, hogy elég szép természeti tájon vezet át, de kb. 14 kilométeren át házat is alig látni, nemhogy lakott területet. Átkeltünk a Zala folyón, és arra jutottunk, Zala megye főhajtást érdemel, a megyében végig kiváló bringautakon jöttünk, főleg a veszprémiekhez viszonyítva (tény, rövidebb a szakasz).
Berény után aztán kezdődött a legmonotonabb rész: Máriafürdő, Fenyves és Fonyód iszonyat hosszú, iszonyat egyenes, napsütötte, felforrósodott, árnyéktalan utcái, ahol a kerékpárutat vezették. Ide azt javasolnánk, hogy indítsanak brutális fásítási programot, mert ilyen hőségben derültség lenne a hűs fák alatt biciklizni, így viszont inkább őrültség. Lelle és Boglár között egy vasút menti úttal párhuzamos járdára terelik a bringásokat, ami viszont terepnek minősülhetne a gyökerek miatt ripityára púposodott aszfaltjával. A túra viszont megérte, megtaláltuk Magyarország leghosszabb, töredékben fennmaradt falfirkáját: MEGSZENTSÉGTELENÍTHETETLENSÉGESK...
Próbáltunk persze kalandparkokat is találni, félsikerrel. Az alsógyenesi öko-Kalandstrandra sajnos nem tudtunk bejutni, mivel még nem volt nyitva odaérkezésünkkor, a lelleit pedig már felverte a gyom és a pókháló (a pvc-csöves akadályra meg eleve rá nem tenném a lábam). Végül Bogláron derült ki, hogy a kilátónál két hete nyílt egy kalandpark, ez viszont már bezárt érkezésünkkor. Az újszülöttet azért sem hagytuk ki, de ez már a negyedik napra tartozik.