Aki sokat van a Balaton körül, az valószínűleg annyira hozzá van szokva ahhoz, hogy lépcsőn kell bemenni a vízbe, hogy szinte észre sem veszi. Persze attól még, hogy hozzájuk vagyunk szokva, nem szeretjük őket, sőt, ha az ember megáll egy pillanatra és elgondolkozik, valószínűleg arra jut, hogy elég utálatosak ezek a világoskékre mázolt, fafokú-gumiborítású lépcsők, amik a Balatonra annyira jellemzőek.
Szerkesztőségünkben pillanatok alatt összejött hét ok arra, amiért ezeket a lépcsőket utálni lehet, és csak egy érv volt amellett, hogy miért tök jók. Egyik kollégánk ugyanis balatoni családtagokkal rendelkezik, és ezért év közben is sokat megfordul a tóparton. Szerinte 7-8 éves korig borzasztóan izgalmas szeptember és május között az elhagyatott szabadstrandon a vízből kivett, de a parton hagyott lépcsőkön játszani. Hát ennyit tudunk felhozni mellettük, és akkor most nézzük, hogy milyen okok vannak arra, hogy az ember utálja őket.
1. Mert rondák – A balatoni strandlépcsők designja a szocializmus óta változatlan, ami miatt akár kellemes nosztalgiahangulatot is kelthetnének, de sajnos a valóságban nem sok mindenki van, akinek esztétikai élményt nyújt egy ilyen zord, világoskék vascsövekből álló strandlépcső. A lépcsőfokok általában deszkából vannak, ezeket jobbára fekete, recés műanyag borítja, amíg le nem jön a borítás, de erről többet kicsit lejjebb, a lényeg az, hogy egy ilyen lépcső ronda. Ha ön tud olyan balatoni vagy nem balatoni (akár külföldi) strandot, ahol újradesignolták a klasszikus strandlépcsőt a magyar tengernél szokásos modellhez képest, mindenképpen küldjön nekünk fotót!
2. Mert zsúfoltak – Egyszerűen nincs olyan, hogy annyi lépcsőt ki tudjanak tenni egy strandra, amennyi a főszezonban mondjuk egy szombati napon elég tud lenni. A tó hatalmas, az ember sok, a part hosszú, a vízbe bejutás viszont csak a lépcsőn keresztül lehetséges. Ezért aztán a lépcsőnél folyton igen kellemetlen sorbanállás alakul ki, kerülgetni kell a többi kedves strandolót, akik között általában vannak olyanok is, akik nem is igyekeznek be különösebben sürgősen a vízbe, hanem csak álldogálnak ott, megakasztva az egyébként is elég nagy forgalmat. Valaki a szerkesztőségből így írta le őket: „pöcsüket hideg vízzel lögybölő emberek az alsó lépcsőfokon, hogy szokják.” (Mármint a víz hőmérsékletét.) Aki gumimatracot vagy csónakot akar magával vinni a fürdéshez, annak különösen nehéz a dolga a lépcsőn.
3. Mert undorítóak – Namost egy strandon sorbanállni alapjáraton is undorító. Jelen poszt szerzőjének traumatikus élménye volt serdülőkorában, amikor a büfénél sorban állva akárhova próbált úgy menekülni, hogy azért még a sorban maradjon, az utána következő pocakos bácsi mindig annyira közel állt hozzá, hogy annak hasszőre mindig csikizte a hátát. Rövidebben fogalmazva: undorító sok vadidegennel szűk helyen lenni, ha mindenki fürdőruhában van. De a lépcsők nem csak ezért undorítóak: a folyamatosan vízben álló lépcsőfokokon általában jó vastag, a talpat nyálkásan simogató algaréteg telepszik meg. Az sem túl gusztusos.
4. Mert csúszósak – Ezért aztán hiába a fent már említett fekete, recés műanyag a lépcsőfokon, mert ha egyszer azokat belepi a moszat, akkor úgy csúsznak, hogy extrém sportnak is beillik, ha az ember nem a korlátba kapaszkodva kísérel meg közlekedni. A kalandot súlyosbíthatja, ha nem sikerül a lépcsőt a szezon kezdetén a megfelelő szögben odatámasztani a partra, és ezért a fokok a víz felé lejtenek. Ennyi erővel lépcső helyett csúszdák is vezethetnének bele a vízbe.
5. Mert veszélyesek – A csúszóssággal az is a baj, hogy veszélyes, de nem ez az egyetlen balesetveszély, ami a balatoni strandlépcsőkön közlekedőket fenyegeti. Egy újabb traumatikus élmény, most mástól: „10 éves voltam, a 2 hetes balatoni nyaralás első napján a vízből kifelé jövet a lépcső széle fele hosszában felvágta a jobb lábfejemet. Szóval éles tud lenni.” És ehhez teszi hozzá megint más a következőket: „ráadásul ha elvágom a lábam, egyből el is kezdhetek aggódni, hogy belehalok-e a vérmérgezésbe a rozsdás, algás lépcső és a pisis, iszapos víz kombinációja miatt.” De még ezzel sincs vége, mivel a víz alatt lévő lépcsőfokok ugyebár nem látszanak, ezért nem lehet tudni, hogy mikor/mennyit kell le-/fellépni. Emiatt: „befelé általában beborulok a vízbe, vagy nagyon nyomin tapogatózom a lábammal. Kifelé pedig beverem a lábszáram a legalsó fokba, vagy guggolásban próbálok megérkezni a lépcsőhöz.”
6. Mert bekavarnak a víz alatt – Odáig értjük, hogy mivel mindenki a lépcsőnél érkezik meg a vízbe, a bejárat előtt az iszapban általában kisebb gödör keletkezik. Ebben a gödörben aztán valamiért felhalmozódnak apró kagylók-csigák, amiből a gyerekek szeretnek felhozni a felszínre, de a felnőtt talpaknak azért nem túl kellemes érzés. „A legtrutyisabb-iszaposabb rész is a lépcső után jön mindig” – figyelmeztet egy kollégánk, és milyen igaza van. Pontosan ezért van az, hogy a gyakorlott balcsibanfürdőzők általában ahogy beértek a vízbe, oldalvást menekülnek a lépcső előtt lévő részről.
7. Mert léteznek – És ne feledkezzünk el arról, hogy a lépcsőket azért is nehéz szeretni, mert az egyszeri strandoló azt szeretné, hogy ne legyenek. És nem is az előző hat ok miatt, hanem azért, mert olyan strandot szeretne, mint a filmekben: hogy csak úgy be lehessen sétálni a selymes homokon a vízbe. Persze most már vannak próbálkozások ilyen partszakaszok kialakítására, de valljuk be, a Balaton a füves (és nem homokos vagy sziklás) strandtól Balaton.
Ha a természetre bíznánk mindent, a balatoni strandok helyén nádasok lennének, ahogy az jellemző is volt a közturizmus beindulásáig, nádas hiányában pedig egyszerűen szükség van partvédelemre, azaz azokra a marha nagy kövekre, amik miatt nem lehet csak úgy bárhol besétálni a vízbe. Nagy- és dédszüleink, ha egyáltalán eljutottak a Balatonhoz gyerekkorukban, szintén nem sétáltak be a vízbe, hanem valószínűleg egy stég segítségével haladtak át a nádason, és a stég végén egy létrán ereszkedtek bele a vízbe. Szóval a létra vagy lépcső hozzátartozik a Balatonhoz, ezt lehet utálni, de több értelme van elfogadni. Nincs más hátra, meg kell próbálni szebbekre és praktikusabbakra lecserélni a jó öreg lépcsőket.