Több órás helyszíni bejárás után Hidvégi József, Fonyód polgármestere ünnepélyesen újranyitotta a 7-es főút városon átvezető szakaszát – írja a Somogy Tv honlapja.
Az Yvette ciklon miatt kellett legutóbb lezárni a fonyódi hegyek lábánál futó szakaszt, amire rendszeresen omlott a meredek partfalból kövek és föld. Emiatt életveszélyes volt alatta közlekedni. „Nem volt hajlandó senki vállalni az útzár megszüntetésének kockázatát, ezért kezdeményeztem, türelmünket vesztve, a bejárást" – mondta el Hidvégi. Végül a pécsi bányakapitányság és a katasztrófavédelem szakembereivel közösen aprólékosan átnézték a partfalat, és rábólintottak a megnyitásra.
A város most megígérte, ha 30 milliméter eső esik és 70 km/órás szél fúj, figyelőszolgálatot tartanak majd. A veszélyes fákat közben kivágták, a főutat meg letakarították, a kormány pedig 100 millió forintot biztosított a löszfal rendbetételére. Idén már háromszor kellett lezárni az utat, ami miatt Fonyód belső úthálózata túlzsúfolttá vált. Tavaly erre jártunk bringatúránk során, és lefilmeztük a gigászi görgetegeket, amik 2013. június 13-án zuhantak az út melletti árokba, kisebb földcsuszamlást is magukkal hozva.