Egyre több szálláshely telítődik a Balaton környékén - derül ki a Szallas.hu közleményéből. Friss előfoglalási adataik alapján a tavalyinál is több teltházas hétvégére lehet számítani idén a Balatonon, a népszerűségi versenyt várhatóan Siófok nyeri. 

Az idei év második negyedéve újabb rekordot, s ezzel együtt nagyobb árbevételt hozott a belföldi szálláshelyeknek 2013 hasonló időszakához viszonyítva. 

„Becsléseink alapján az utóbbi három hónapban 10 százalék feletti volt a belföldi turizmus növekedése. Magyarországi és külföldi partnerszámunk gyarapodása révén a Szallas.hu még ennél is nagyobb, mintegy 60 százalékos növekedést ért el a II. negyedévben” – mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője.

A 10 legnépszerűbb település 2014 III. negyedévében

(A rangsor a Szallas.hu által regisztrált előfoglalások alapján készült)

1. Siófok

2. Hajdúszoboszló

3. Balatonfüred

4. Balatonlelle

5. Zamárdi

6. Gyula

7. Balatonboglár

8. Zalakaros

9. Eger

10. Keszthely

Csakúgy, mint 2013 hasonló időszakában, a szállásfoglalási lista élén Budapest végzett, a fővárost Siófok, majd Hajdúszoboszló követte. 

Az előfoglalási adatokból ugyanakkor már tisztán látszik, hogy a nyár leginkább a balatoni települések felé tereli a kikapcsolódásra vágyókat. A 10 legnépszerűbb helyből 6 a magyar tenger mellett található, de a maradék 4 is fürdőváros, Budapest ugyanakkor az előfoglalásoknál már kimaradt a top 10-es listából” – mondta Varga Zoltán.

Zamárdiban már hiába keres szállást, a Balaton Sound miatt biztosan nem fog találni, de az egyik legfontosabb nyári fesztiválra már jegyet szerezni is lehetetlen küldetés.

Júliusban a népszerűbb balatoni településeken ezen kívül is egyre több szálláshely közelíti meg a teljes kihasználtságot.

„Az előfoglalási adatok alapján sok lesz a teltházas hétvége júliusban, és ha jó lesz az idő, augusztusban is. A nyár utolsó hónapjában leginkább az augusztus 20-ai ünnepnapot a hétvégével összekötő időszakra regisztráltunk jelentős mennyiségű előfoglalást” – tette hozzá Varga Zoltán.