horoszkóp

Stohl András súlyosan megsérült

2007.09.20. 17:37
A Tűzvonalban című televíziós sorozat csütörtöki forgatásán Stohl Andrást baleset érte. A színművésznek gyakorlat közben szakadt el az Achilles-ína. A sorozat főszereplőjét nem sokkal délután négy óra után érte a baleset, még a délután folyamán megműtik - közölte a Független Hírügynökséggel a film producere. Hábermann Jenő elmondta: a csütörtöki forgatási nap volt a legkeményebb, a főszereplő Stohl András éppen próbálta az egyik jelenetet, amikor rosszul lépett, és elszakadt az Achillese. A producer hozzátette, a színművész a műtétet követően 3 hétig fekvőgipszet, majd újabb három hétig járógipszet kap. Ez azt jelenti, hogy az akciójelenetekben bővelkedő sorozat történetét ehhez az új helyzethez kell igazítani, amit úgy oldanak meg,hogy beépítik a forgatókönyvbe a főszereplő sérülését.