Heath Ledger a Batman: A sötét lovag című filmben annyira magára vette az általa játszott karakter, Joker szerepét, hogy pszichiáterhez akarták küldeni. Többen figyelmeztették a színészt, hogy ne hagyja, hogy a szerepe ennyire kihasson az életére, ám a tragikus körülmények között elhunyt Ledger egyáltalán nem hallgatott a jó tanácsokra. „Heath teljesen beleélte magát Joker karakterébe,  beszélgetni se volt hajlandó önmagaként. Ha valaki mégis megpróbált vele normálisan beszélgeni, oda se figyelt rá.” - mondta el egy stábtag a FoxNewsnak. "Sokszor még a szabadnapjait is a forgatáson töltötte, a frászt hozva mindenkire. A vége felé már többen is figyelmeztették, hogy túl sok, ahogy ezt csinálja, de úgy tűnt, addigra már minden kapcsolatát elveszítette a külvilággal".

A színész később ugyan magas is beismerte, hogy a szerep erősen kihatott a hangulatára, és a kapcsolatára a stáb többi tagjával, illetve folyamatosan alvásproblémái voltak, de sosem fordult szakemberhez. Nem sokkal halála előtt végül úgy döntött, legalább függőségét kezelteti, erre azonban  már nem maradt ideje.