horoszkóp

Eljárás indult Győzike ellen a fojtogatás/csókolózás miatt

2009.02.03. 21:24

A BRFK hivatalból eljárást indított Győzike ellen a Holnap történt című film bemutatóján történt egyesek szerint fojtogatás, Győzik szerint csókolózás miatt - tudtuk meg a Tabu Tv sajtóközleményéből. "A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának Készenléti Alosztálya hivatalból eljárást indított Gáspár Győző ellen garázdaság bűncselekményének alapos gyanúja miatt. Az eljárást a 2009.01.30-án a Holnap történt című film bemutatóját követő incidens kapcsán indította el a rendőrség. A Tabu Tv vezetősége kategorikusan kijelenti, hogy a feljelentést nem a csatorna tette, de a nyomozás segítésében a rendőrség szolgálatára áll" - fogalmaz a közlemény, hogy pontosak legyünk. Győzike a Cool Live-ban azt mondta, hogy szó sincs arról, hogy bárkit fojtogatott volna. Elegáns csellel akarta leszerelni a túl erőszakos riportert. Többször mondtam neki, hogy hagyjon minket békén, nem nyilatkozunk. Bunkó módon, erőszakosan viselkedett, még Virág száját is felsértette a mikrofonnal. Szerencsére vagyok olyan profi, hogy tudjam, mit tegyek hasonló esetekben. Szájon csókoltam és hangoztattam, hogy a szeretőm. Ezzel azt akartam elérni, hogy ő is érezze magát kellemetlenül és hagyja békén a családomat. A gyerekeket ráadásul nem is kérdezhette volna a beleegyezésünk nélkül - fogalmazott Győzike.