horoszkóp

Epres Panni augusztusra várja második gyermekét

2009.03.25. 09:14

A modellről a TV2 MrésMrs című műsorának felvételén derült ki, hogy Erős Antóniához hasonlóan az ötödik hónapban jár, ám ő már a második gyermekét hordja a szíve alatt. Epres Panni a Blikknek elmondta, tervezték a kicsit. "Szerettük volna, ha nincs nagy korkülönbség a gyerekek között, de teljesen mindegy volt, hogy az új családtag kisfiú lesz vagy kislány. Én korábban mindig azt hittem, mindig valamerre húz a szívem, de amikor kiderült, hogy babát várok, azt éreztem, teljesen mindegy, milyen nemű lesz. Bár őszinte leszek, megéreztem, hogy kislány lesz, míg Tibi inkább úgy gondolta, hogy fiú" - árulta el a lapnak a baba nemét a modell, amit még csak néhány nappal ezelőtt tudtak meg biztosan.

A pár mindenképpen magyar nevet szeretne második gyermekének is, ez volt ugyanis a fő szempont annak idején is, amikor kisfiuknak, a most 21 hónapos Mórnak kerestek nevet. Epres és Benedek augusztusra várja a babát, akivel Benedek Tibor szerződése miatt Olaszországban maradnak. Az olimpiai bajnok vízilabdázónak már van egy Ginevra nevű kislánya előző házasságából.