horoszkóp

Ocskay Gábor szinte mosolyogva halt meg

dns
2009.03.30. 20:43
Ocskay Gábor, a múlt héten meghalt válogatott jégkorongozó menyasszonya Goike Nóra interjút adott az RTL Klub Fókusz című műsorában. A fiatal nőn a megrendülés nem látszott, elmondta, vőlegénye elfogadta a tényt, hogy meg fog halni, és „szinte mosolyogva” halt meg. A menyasszony kitért arra is, hogy utolsó együtt töltött napjuk nagyon jól sikerült, szerettek együtt lenni. Szerda éjjel az Alba Volán sportolója rosszul lett, és felébresztette a mellette alvó menyasszonyát. Látva a sportoló agóniáját, Goike Nóra kinyitotta az ablakot, és tudta, hogy szívmasszázst kell alkalmaznia. Mint elmondta, évekkel ezelőtt megtanulta az elsősegély-nyújtás alapjait arra az esetre, ha barátja rosszul lenne. Úgy érzi, mindent megtett annak érdekében, hogy Ocskay jobban legyen, és a szívmasszázs után rögtön hívta a mentőket. A sportolónál 2004-ben diagnosztizáltak szívizom-betegséget, akkor négy hónapot kihagyott a sportban, azt követően orvosi engedéllyel folytathatta a jégkorongot. Az eset óta folyamatosan járt kontrollra, és semmi jele nem volt, hogy rosszul lenne. Goike Nóra elmondta azt is, hogy többször kérdezte barátját arról, miért van szüksége az állandó terhelésre, és erre Ocskay Gábor rendszeresen azt válaszolta, hogy minden kínja megszűnik, ha pályára lép. Goike elmondta azt is, hogy a sportoló idén kérte meg a kezét. A kapcsolatuk harmonikus volt, egymást közt Topinak és Gloriának hívták egymást, mert az első közös mozizásuk alkalmával a Táncoló talpak című rajzfilmet nézték meg, és mindkettejük számára emlékezetes maradt a szerelmes pingvipár története.