Béres Alexandra elmondta, nagyon régóta szeretett volna teherbe esni, de folyamatosan negatív lett a terhességi tesztje.
beres alexandra

Béres Alexandra interjút adott az RTL Klub Fókusz című műsorában, ahol is elmondta, nagyon régóta szeretett volna teherbe esni, de folyamatosan negatív lett a terhességi tesztje. Mint elmondta,három hónappal ezelőtt végre pozitív lett a teszt, és habár megbeszélte a férjével, Barna Krisztiánnal, hogy mikor ellenőrzi, nem tudta kivárni, és két nappal korábban megcsinálta a tesztet. A fitnesz világbajnok szerint azt csak a női magazinok sugallják, hogy a terhesség hírére a kismamákat nyomban elönti a végtelen boldogság, ez az érzés folyamatosan alakul ki, ahogy a benne fejlődő magzatot egyre inkább érzi a nő. A tizenkét éve házasságban élő Béres Alexandra óvatosan nyilatkozik erről a témáról, mivel olyan sokat várt, nehezen hitte el, hogy végre sikerült teherbe esnie. Úgy érzi, kislánya lesz, és ez a megérzése már évek óta kíséri.