Lassan minden akadály elhárul és az énekesnő örökbefogadhatja fia vér szerinti húgát.

Bár már felröppentek hírek arról, hogy Madonna Nigériáig ment, hogy új gyereket szerezzen magának, a The Sun most kiderítette, hogy a malawii bíróság mégis beleegyezett Mercy James, a korábban örökbefogadott David Banda húgának adoptálásába. Márciusban még arról cikkeztek a lapok, hogy az énekesnő kérelmét a három éves gyermek örökbefogadására elutasították, ám most már három bíróból kettő rábólintott az örökbefogadásra, így lassan minden akadály elhárul és Madonna hazaviheti kiszemelt csemetéjét. Az énekesnővel egyik barátja elmondása alapján madarat lehetne fogatni, mivel már csak a papírmunka van hátra és mehetnek haza, Amerikába. "Megesküdött rá, hogy minden követ megmozgat, hogy hazavihesse Mercy-t és így is tett."

Madonna kérelme állítólag azon bukott el korábban, hogy a sztár még soha nem élt másfél évnyit kelet-Afrikában, pedig ez elméletileg szükséges volna az örökbefogadáshoz. A döntőbírák egyike szearint azonban ez a törvény már érvényét vesztette.