Perez Hilton már bánja a buzizást

2009.06.24. 15:49

A homoszexualitását nyíltan vállaló celebblogger saját oldalán próbálta elmagyarázni, hogy senkit nem akart megbántani, amikor pár nappal ezelőtt lebuzizta Will.i.am-et, a Black Eyed Peas frontemberét. Hilton, akinek akcióját a melegek jogait védő Gay & Lesbian Alliance Against is elítélte, elmondta, azt a bizonyos szót a zenésznek szánta, és senki mást nem akart megbántani. „Bárcsak soha ne történt volna meg mindez. Már nem tudom visszaszívni. Azt tettem, amit abban a pillanatban helyénvalónak hittem, vagyis kiálltam magamért egy kissé nyers, de erőszakosnak nem mondható módon. Nyilvánvaló, hogy nem vagyok homofób. Továbbra is lesznek olyan kijelentéseim, amiket mind a homoszexuális, mind a heteroszexuális emberek felháborítónak tartanak majd" – írta Perez Hilton, akinek a Black Eyed Peas turnémenedzsere ellátta a baját a kijelentést követően. A blogger azt is megosztotta olvasóival, kicsit zavarja, hogy a nyilvánosság hogyan reagált az ügyre. Hozzátette, egyetlen nézeteltérést sem lehet erőszakkal megoldani, és alig várja, hogy a bíróság előtt érvényt tudjon szerezni a jogainak, és minden törvényes lehetőséget megragad majd, hogy az őt megverő férfi megkapja méltó büntetését.