A hírek szerint Katie Price és Peter Andre a napokban találkozott először azóta, hogy valóságshow-jukban szétmentek, Price ugyanis elfuvarozta a gyerekeket férje házához, ám mivel Andre nem volt otthon, Jordan dühében kiabálni kezdett - állítják a Daily Recordnak nyilatkozó névtelen szemtanúk. "Katie nem sokkal három után hajtott be a ház elé, majd kiabálni kezdett, olyanokat, hogy 'arra se képes, hogy felvegye a gyerekeit. Kibaszottul hazaviszem őket'." Az utóbbi időben mintaanya helyett partiállattá vált Price káromkodása állítólag nem tartott sokáig, ugyanis fél négy után öt perccel beesett Andre, aki bár próbálta lehűteni nejét, nem jött össze neki, így kiszedte gyerekit a kocsiból, és bement a házba. Jordan egyik közeli ismerőse szerint az asszony rájött, nem jó megoldás a hiszti. "Katie eldöntötte, hogy érettebben fog viselkedni a gyerekek érdekében, és inkább átviszi őket Peterhez, mintsem dadára bízza őket."