Miután Kovalcsik Ildikó a szórakoztató médiát kicselezve megszülte első gyerekét, már szívesen nyilatkozott az RTL Klub Fókusz című műsorában. A műsorvezető a kenyéreadójának is elmondta, ami most már nyilvános, hogy a kisfiút Dávidnak hívják, és ilyen hosszú, ennyi kiló, majd pedig az anyaság első mozzanatait részletezte. Elmondta, leírhatatlan érzés volt, amikor az újszülött a mellére feküdt, és találkozott a tekintetük, majd megérezte a baba illatát, amibe beleszeretett. Elmondta azt is, hogy a kórházban négy napot töltött, ahol a férje is folyamatosan vele volt, mert azt szerették volna, ha a szülés minden pillanatát átéli ő is. Teljes titokban vitték haza a kisbabát, ahol a feldíszített lakás várta őket. Lilu elmondta, szintén leírhatatlan érzés, hogy a fiú most valóban a kiságyban fekszik, ahova hónapokig képzelte őt.

IMG 5554