horoszkóp

Timo is foglalkoztatja Szabó Győzőt

2009.12.24. 10:48

„Jelenleg úgy állok, hogy minden nőbe szerelemes vagyok. Öt percig” – mondta Timo, akit korábban Ada férjeként tartottak számon. Majd ismét biztosított mindenkit a kétgyerekes apuka, hogy nem jött/jön össze Adával. Az egykori férj már nem vezet műsort a VIVA tévénél, hanem saját vállalkozásba kezdett, és a Bors tudomása szerint minden idejét leköti a munka. „Három éve alapítottam a céget, és minden erőmmel azon vagyok, hogy minél sikeresebbek legyünk. Egyrészt most forgatunk egy krimisorozatot, amelynek Szabó Győző lesz a főszereplője” – mondta Timo a napilapnak. Az is kiderült, hogy még nem adták el a sorozatot egyik televízió társaságnak sem, és hogy sztárok menedzselésével is foglalkozik a cég.

timo386
15%

Dan Brown Eredet

3990 Ft
3392 Ft
15%

Spiró György Kőbéka

3499 Ft
2975 Ft