A prosztatarákban szenvedő 73 éves színész 14 évi házasság után múlt héten nyújtotta be a válókeresetet neje, Victoria Hopper-Duffy ellen, akitől negyedik gyereke, a most hatéves Galen nevű kislány született. Hopper keresetében megosztott szülői felügyeletet kér lánya felett, a New York Post információi szerint azonban az asszony hétfőn benyújtott válaszkeresetében kizárólagos teljeskörű felügyeletért folyamodott.

A TheDailyBeast szerint az asszony keresetében arra hivatkozik, férje többször viselkedett vele agresszíven, egy ízben például azzal fenyegetőzve, hogy megöli őt, ha el meri hagyni. Azzal is vádolja Hoppert, hogy házukban töltött fegyvereket tart oly módon, hogy ahhoz a kislány is hozzáférhet, valamint hogy a betegségével járó fájdalmakat füvezéssel enyhíti, amit a gyerek előtt előtt szív – állítja a nej. A TMZ információi szerint a nej ugyanakkor azt is mondta, hogy Hopper elismerte neki, igazából nem akar ő elválni, csak a családja kényszeríti erre, hogy kitúrhassák a rá váró örökségből.