Tovább folytatódik a sárdobálás Oláh Ibolya és a Casting minden producere, Losonczi Gábor között. Az énekesnő a Borsnak elmondta, rajta kívül az összes stábtag megkapta a pénzét, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, azért nem fizették ki, mert összebalhézott a film producerével. "A forgatáson többször beszólt nekem. Megtörtént, hogy a stáb nagy része borozott és pezsgőzött, s mivel egyiket sem szeretem, a büféből sört hoztam magamnak. Gábor ekkor rám szólt, hogy ne igyak, én pedig megkértem, hogy a tilalom vonatkozzon minden színészre" - mondta a lapnak Oláh, hozzátéve, akkor szakadt el a cérna, amikor a producer a szexualitással hozta összefüggésbe a hangját.

Onnantól kezdve nem beszéltek. Losonczi csak annyit mondott a lapnak, ő még 10 nap kimenőt is adott Oláh Ibolyának, ráadásul a fogai rendbehozatalát is ő állta. A stáb névtelenségbe burkolózó tagjai szerint Oláh többször is késett, és a premier vetítésén megesett, hogy ahelyett, hogy felment volna a szereplőkkel a színpadra, a mozi egy eldugott szegletében vodkázott. Az énekesnő ügyvédje, dr. Ruttner György cáfolja, hogy a producer fizette volna Oláh fogászati beavatkozását, és állítja, az énekesnő igenis felment a színpadra a premieren, de hangszálgyulladása miatt nem tudott énekelni. "És kérem, ne állítsák be úgy Ibolyát, mint egy alkoholistát" - tette hozzá Ruttner.