Pély Barna és Somló Tamás is bekerülhet a Megasztár zsűrijébe

2010.03.21. 10:01

Amíg a TV2 nem hozza nyilvánosságra a Megasztár 5 zsűrijének névsorát, addig találgat a Bors: most épp úgy tudják, hogy mégsem Eszenyi Enikő, Friderikusz Sándor, Mester Tamás és Presser Gábor dönt majd a tehetségekről, akiket vitatható szerződéssel próbál magához kötni a csatorna. A lap úgy értesült, hogy Mestert és Pressert is lecserélhetik, helyükre pedig a korábbi zsűritagok, Pély Barnát, és Somló Tamást tennék be. Mester Tamás a lapnak csak annyit mondott, hogy a tehetségek keresése izgalmas feladat, arról, hogy benne lesz-e a zsűriben, semmit sem árult el. Amint azt már korábban megírtuk, Pély Barna örömmel zsűrine a Megasztár ötödik szériájában, és a Bors szerint így van ezzel Somló Tamás is. Koltay Tamás, a TV2 szóvivője a lapnak csak annyit mondott, hogy a zsűri már összeállt, de a neveket csak később hozzák nyilvánosságra.

Tavalyi tehetségek
Tavalyi tehetségek