horoszkóp

George Michaelnek ismét problémája támadt az autóvezetéssel

2010.07.06. 18:55

Őrizetbe vették a rendőrök George Michaelt, miután vasárnap belehajtott kocsijával egy fotósüzletbe otthona közelében, a brit főváros kertvárosi részében, Hampsteadben - közölte kedden a rendőrség. A 47 éves énekes ellen korábban már többször volt eljárás, mert bedrogozva vezetett. Emiatt 2007 júniusában két évre el is tiltották a vezetéstől. George Michael akkor elismerte a drogfogyasztást. A Scotland Yard keddi közleménye szerint "vasárnap kora reggel érkeztek a baleset helyszínére a járőrök, akik őrizetbe vettek egy 40-es éveiben járó férfit, mert nem volt abban az állapotban, hogy autót vezethetett volna". A közlemény szerint "a gyanúsítottat bevitték a rendőrségre, később pedig óvadék ellenében szabadon engedték."

kmo 087102 00082 0h

Az AFP megkereste George Michael szóvivőjét, ő azonban nem volt hajlandó kommentálni a hírt. George Michaelt tavaly augusztusban is őrizetbe vették és kihallgatták, miután az énekes autójával összeütközött egy teherautóval Angliában. A teherautó sofőrje az egyik brit napilapnak akkor azt mondta: az ütközés ereje olyan nagy volt, hogy eleinte azt hitte, a másik jármű vezetője bizonyára meghalt. De amikor megnézte, életben volt, ugyanakkor teljesen zavartnak tűnt, és állítólag fogalma sem volt arról, hogy mi történik körülötte. George Michael ellen nem emeltek vádat ebben az ügyben, ugyanis józanul vezetett.(FH)