A nemrég Madonna ihletésű naptárt készítő Bódi Sylvi iskolájában hatszázezer forintért faragnak belőlünk modellt, írja a Bors. A magas összegért cserébe mozgásórákat, sminktanácsokat, színészi és kommunikációs ismereteket és táplálkozási tanácsokat kapunk. Valamint Nánási Pál készíti el a porfóliónkat. Bódi Sylvi modelliskolája miatt egy apuka panaszkodott a lapnak, mondván a kisfia keresi a kamera előtti mozgás lehetőségét, de az ötéves kisfiú kiokítása is egy kisebb vagyon ellenében teljesült volna. „A beiratkozásnál azonban nagy meglepetés ért: egy kurzus díja hatszázezer forint, ebben három hétvégényi „oktatás”, és Nánási Pál által készített fotósorozat, úgynevezett portfólió van. És ezzel vége is. Sylviék csak le akarnak húzni” – nyilatkozta az édesapa, aki kiemelte, máshol csak akkor vonnak le pénzt, ha a modell már kapott munkát.

A glammodell nem tépte a haját a vádak kapcsán, szerinte a minőséget és a profi csapatot meg kell fizetni. „Ha nem akar a mi profi csapatunkkal együtt dolgozni, akkor el kell menni. A mi modelliskolánkban kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek foglalkoznak a jelentkezőkkel, két éve működünk, de még nem érkezett panasz. Nánási Pál neve például garancia a minőségre. Nem tudok mást mondani, ha valakinek nem tetszenek az általunk kínált feltételek, akkor máshol kell próbálkozni.”

18-bodysylvi-IMG 9798