Bódi Sylvi domina és Madonna egyben

bry
2010.07.07. 13:27
A glammodell egyetért Lenkei Viktóriával, szerinte is kevesen élnek meg csak a modellkedésből, de ő nincs benne a playmate által emlegetett 90 százalékban. Bódi Sylvi jövő évi naptárjában nyakatekert pózokban, lakk dominaszerkóban tiszteleg Madonna előtt.

Idén is megkezdődtek a naptárfotózások, a sort Bódi Sylvi nyitotta meg. A glammodell ebben az évben is Tombor Zoltán képein lesz látható, Lakatos Márk által összeválogatott ruhákban. Míg a 2009-as naptárjában a pin up, a 2010-esben a harmincas évek buja világa volt a menő, a jövő éviben egy nagy ugrással a fétis kellékek közé csöppenhettünk.

A naptárat Madonna munkássága ihlette, és arra a kérdésre, miért pont rá esett a választás, Bódi több érvet is felsorakoztatott. Egyrészt azért, mert nagyon szereti, mert kislányként a La Isla Bonita című dalra hintázott, ráadásul az énekesnő a példaképe. „Nagyon tetszik, hogy 25 éve a topon van, mindig meg tud újulni, és bele tud találni, 51 évesen csúcsformában van. Nem csak a szakmai része, az emberi oldala is tetszik. Jó, egy kicsit talán karrierista, párkapcsolatban nehéz lehet őt elviselni, de tetszik, hogy amit gondol, azt vállalja. Egészségtudatos, testtudatos, odafigyel a mozgására, a jótékonyságra is.”

Természetesen megkérdeztük, ebből mennyi igaz rá, és az rögtön kiderült, a testtudatosság Bódi Sylviben is ott rejlik, a fotózás előtt is rengeteget sportolt és diétázott, ennek eredményeként 5 kilóval könnyebb lett. „A fotós, aki nem látott egy éve, azt mondta: Jézusom, milyen jó modellalakod lett. Én szerettem magam 58 kilósan is, meg a férfiak is. Kétféle férfi van: az egyik azt mondja, ez a versenyagár alak sokkal jobb, a másik azt mondja, az a jó, ha van mit fogni” – mondta a modell, aki harminchoz közeledve most érzi magát igazán nőnek, ami egy újabb érv volt Madonna mellett.

Nem bújok el, találjon telibe

A nemrég Dzsudzsák Balázzsal hírbe hozott Bódi kijelentette, jelenleg nem él párkapcsolatban, de úgy érzi, most már tényleg készen állna rá. „Nyitott szemmel járok, ha jön Ámor a kis nyilával, akkor most már nem bújok el egy fa mögé, hanem találjon el telibe, szíven” – jelentette ki, majd azért mindenkit megnyugtatott, annyira még nem esett kétségbe, hogy társkereső oldalakon adjon fel hirdetést. Bódi Sylvi azért továbbra is tartja, külföldön szívesebben keresne párt magának, hiszen akkor nulláról indulhatna, és nem lennének előítéletei a leendő párjának.

„Ha azt érzem valakiről itthon, hogy a Bódi Sylvit akarja, akkor azt kapja, az igazi énemből meg semmit. Kénytelen vagyok hozni a kötelezőt, szerepet játszani. Ha külföldön megismerkedem valakivel, aki semmit nem tud rólam, csak annyit lát, hogy egy barna hajú turista vagyok, akkor nulláról tudok indulni, mert nincsenek előítéletei, és én is önmagamat tudom adni” – mesélt külföldi elképzeléseiről, melyekből egyelőre nem sok lesz, hiszen a nyarát modelliskolája köti le.

„Egész nyáron itthon leszek, a nyaralás a Balatonon lesz, csinálom a modelliskolámat, minden hétvégén órát tartok, ezért nem tudok igazán elutazni. Sok felkérésem van, ezeket ki kell használni, addig kell ütni a vasat, amíg meleg” – mondta Bódi a karrierista Madonnára emlékeztetve. A munkák kapcsán felidéztük neki az aktuális Playboy címlapján feszítő Lenkei Viktória kijelentését, mely szerint „a playmate-ek 90 százaléka kurva.

Ki, kivel, mennyiért

Bódi Sylvi meglepő módon nem tért ki a válasz elől, és nem is kapott fétiskellék után. Elmagyarázta, a mai magyar modellek közül nagyon kevesen élnek kizárólag modellmunkákból, hiszen hazánk nem a modellek Mekkája. Ám ennek ellenére annyi a fotómodell, mint égen a csillag. „Mi nyilván előnyben vagyunk, akik ismertek, mert a nevünk miatt is kérnek rendezvényekre. Az én keresetem nagy részét sem az teszi ki, hogy fotós munkákra járok, mert abból is kevés van. Sokkal inkább rendezvényekre kell járni, műsort vezetni, háziasszonykodni” – fogalmazta meg a lehetőségeit Bódi, akinek saját modelliskolája van 1999 óta, és emellett ruhakollekciókat tervez.

„Fontosnak tartom, hogy legyenek az embernek egyéb jövedelmei. Azt, hogy mellette valaki más jellegű dolgokat is csinál, mindenki döntse el, neki belefér-e” – fejtette ki, hozzátéve, magáról is számtalan pletykát hallott vissza. „Hál istennek nem kaptam ilyen ajánlatot. Számtalan rémtörténetet hallottam magamról, hogy ezzel meg azzal, ennyiért, meg annyiért. Különböző számokkal, különböző helyszínekkel. Ezeken jót nevetek, tudom, hogy tükörbe tudok nézni, és innentől kezdve ezek a pletykák engem nem érdekelnek.”

Lakatos Márk Madonnáról

Madonna munkásságában az egyik legfontosabb a fétisvonal, a folyamatos erotikával való provokáció, ez az erotikus túlfűtöttség, amivel megjelent a pályán, és amivel még most is él 50 évesen. Pigottéknak most jelent meg a legújabb fekete-fehér képsorozata az Interview magazinban, ami egy ötvenéves nőtől egészen szokatlan, persze a kereszttel és az összes fétis szimbólumával mutatja megint. Ez a sorozat volt az indító ötlet erre a fotózásra. Utána természetesen eszünkbe jutott a Justify my love és az Erotica lemez és a Sex album, amit Steven Meisellel fotózott, a Human Nature videoklip, amit Mondino rendezett.

Pont ez az érdekes ebben a munkában, hogy ezeket a kvázi fétisikonoknak számító dolgokat, amiket ő talált ki - mint például a keresztet -, vagy amit nem ő talált ki, de ő használt - mint például a lovaglópálcát, a maszkot, ami az Eroticában van -, hogyan lehet úgy alkalmazni, hogy ez a Bódi Sylviről szóljon, az ő anyaga legyen, csak utalásokkal Madonnára.