A Pa-Dö-Dő énekesnője betartotta ígéretét, és orvosai utasítása ellenére megjelent az együttesük fellépésén, írja a Bors. Lang Györgyit mentők vitték a Városligetbe, ahol a mentő először riadalmat okozott, ám amikor a begipszelt lábú énekesnőt betolták a színpadra, a közönség lelkesen fogadta. „Megható volt a közönség szeretete! Percekig tapsoltak, pedig még nem is csináltunk semmit azon kívül, hogy jól eltörtem a lábam. Ennek ellenére is énekelni akarok, a többi fellépés sem marad el. Hálás vagyok a Főnix mentőszolgálatnak a segítségért” – nyilatkozta Lang, aki pár napja egy fodrászatban törte el három helyen a lábát. „A lábam a lehetőségekhez mérten jól van, az utolsó vizsgálatok szerint nem mozdultak el a csontszélek, remélhetőleg megúszom a műtétet” – tette hozzá.