A Nóta TV műsorvezetője a médiaválogatottal focizott, amikor ismeretlenek kipakolták a kocsiját, írja a Bors. VV Leó szombaton a Frizbi roadshown vett részt, és miután véget ért a meccs, társaival ki akarták szedni cuccaikat a kocsiból. „Eltűntek a mezeink, amiket biztosan nem tud sem eladni, sem használni a tolvaj, hiszen egyedi tervezésű szerelésekről van szó. A cipőink darabja több mint 15 ezer forintba kerül, és elvitték a három napszemüvegemet is, azok darabja 40 ezer forintot ért. Ezenkívül vettem egy vadi új mobiltelefont, és én hülye, azt is a kocsiban hagytam. Összesen 250 ezer forintnyi kárunk keletkezett” – sosrolta a hiányzó tárgyat VV Leó, akinek nem fizet majd a biztosító, mivel a kocsin semmilyen kár sem keletkezett. A tolvaj ugyanis úgy nyitotta ki az autót, mintha kulccsal tette volna.

09-leo-IMG 2519